Lewandowski begyújtotta a motort • SportTV

Lewandowski begyújtotta a motort

2020. 10. 05. 17:41    
Olvasási idő: < 1 perc

Robert Lewandowski pályafutása során először zárt pontosan négy góllal egy Bundesliga-mérkőzést. Megnéztük, hogyan osztotta el a góljait a német élvonalban.

„A meccs előtt azt mondtam neki, lassan begyújthatná a motorját, főleg úgy, hogy megnézi, a riválisai mit kavarnak elöl.”

Állítólag Leon Goretzka ezekkel a szavakkal tartott kis motivációs beszédet a Hertha elleni találkozó előtt Robert Lewandowskinak, aki, valljuk be, nem a tőle megszokott lendülettel kezdte a Bundesliga 2020-2021-es idényét. Két bajnoki alatt egy gól, miközben a vasárnapi pályára lépése pillanatában Andrej Kramaric már 6, Erling Haaland pedig 4 gólnál tartott. Szűk két órával később azért már „egyenesebb” lett a góllövőlista, Lewandowski ugyanis mesternégyessel ötre növelte góljai számát. Ez volt az első olyan német bajnokija, amit pontosan négy góllal zárt, és ez adta az ötletet ahhoz, hogy megnézzük, hogyan osztotta el a góljait a Bundesligában.

A Bayern München lengyel csatára 324 bajnokin 241 gólt szerzett, és azért legyen bármekkora klasszis is, a nulla gólos találkozóból számlálja a legtöbbet a német élvonalban. 158 olyan meccs van, amelyen a védők hibátlanul féken tartották, pontosan egy góllal 104 összecsapást zárt. Pontosan kétgólos mérkőzése 52 volt, pontosan háromszor 8 alkalommal volt eredményes, míg négy-, illetve ötgólos csatából egy-egy szerepel a lőlapján.

Lewandowski számait alapvetően egy emberéhez érdemes hasonlítani, Gerd Mülleréhez. A Nemzet Bombázója a rekordnak számító 365 Bundesliga-gólját 427 bajnokin hozta össze. Ő 199 találkozón nullázott, pontosan egy góllal 141, kettővel 55, hárommal 18, néggyel 10, öttel pedig 4 találkozóját fejezte be. Alighanem a három- vagy annál több gólos csaták tekintetében Lewandowski nem fogja utolérni, a dupláknál jó esélye van, az „egykék” terén inkább nem, mint igen a jóslatunk, ahogyan a nullázásoknál is.

Lewandowskiról és a 3. forduló érdekességeiről a Sport1-en 19:30-kor kezdődő Germániában még többet meg lehet tudni, addig is, szavazzatok a forduló legszebb góljára!

Ki szerezte a 2. forduló legszebb gólját a Bundesligában?

Erling Haaland (Dortmund) 2. gólja a Freiburg ellen

0%

Andrej Kramaric (Hoffenheim) a Frankfurt ellen

0%

Robert Lewandowski (Bayern) 2. gólja a Hertha ellen

0%