Teljes Lewandowski Bundesliga-gólgyűjteménye

2020. 10. 19. 16:40    
Olvasási idő: < 1 perc

Robert Lewandowski az Arminia Bielefeld elleni dupláját követően újfent elmondhatja magáról, hogy minden jelenlegi Bundesliga-csapat ellen szerzett legalább egy gólt a német élvonalban.

Az Arminia Bielefeld 11 évig nem járt a Bundesliga élvonalában, így aztán Robert Lewandowski úgy vághatott neki a 2020-2021-es idénynek, hogy megint nem teljes a gyűjteménye, és nem tudott gólt lőni minden egyes aktuális élvonalbeli riválisnak. (Amikor a Bielefeld legutóbb ilyen magasságban szerepelt, Lewandowski még a Lech Poznan játékosaként igyekezett felhívni magára a figyelmet.) Aztán eljött a 4. forduló, a két csapat egymásba futott, és mindössze 26 perc kellett a lengyelnek ahhoz, hogy ismét elmondhassa magáról: mind a 18 élvonalbel együttes ellen legalább egyszer eredményes volt. Majd a biztonság kedvéért lőtt még egyet, továbbá egy gólpasszt is kiosztott Thomas Müllernek. Lewandowski eléggé aktív volt, öt kapura lövése és hat, lövést előkészítő passza egyaránt a legmagasabb érték volt a találkozón. Összesen 11 lövésben volt benne, pont annyiban, mint amennyivel a komplett Bielefeld kísérletezett. Az igyekezett pedig nem csupán azzal érte el a célját, hogy összejött a Bayern idénybeli első idegenbeli győzelme, de azzal is, hogy a csatár átvette a vezetést a góllövőlistán.

A Bundesligában a Dortmundban és a Bayern Münchenben szóhoz jutó Lewandowskinak a gólok alapján a Wolfsburg a kedvenc ellenfele, a „farkasoknak” 21-et lőtt, benne egy máig emlékezetes mesterötössel.

A sorban az Augsburg (19), a Schalke (18), a Werder Bremen, a Freiburg (mindkettő 17), a Mainz, a Dortmund (mindkettő 16), a Hertha, az 1. FC Köln (mindkettő 12), a Hoffenheim (10), a Frankfurt, a VfB Stuttgart (mindkettő 7), az RB Leipzig (5), a Leverkusen, a Mönchengladbach (mindkettő 4), az Union Berlin, az Arminia Bielefeld (mindkettő 2) és a Bayern München (1) következik.

A Sport1-en 19:30-tól élőben jelentkezünk a Germánia című Bundesliga-magazinnal, amelyben kihirdetjük az alábbi szavazás végeredményét is:

Ki szerezte a 4. forduló legszebb gólját a Bundesligában?

Gonzalo Castro (VfB Stuttgart) a Hertha BSC ellen

0%

Thomas Müller (Bayern München) 2. gólja az Arminia Bielefeld ellen

0%

Yussuf Poulsen (RB Leipzig) az Augsburg ellen

0%

Cookie beállítások