Szombati német kvartett, helyi rangadóval

Sport TV avatar Sport TV 2020. 10. 24. 10:30    
Olvasási idő: 3 perc

Szombaton a német futball „színterét” áttettük a Sport2-re, ahol egy 7 órás, zömmel élő focifesztivált mutatunk, egy félórás lóversenyt közbeiktatva. Egy másodosztályú meccsel kezdünk, ezt követi három Bundesliga-találkozó, kettőt élőben mutatunk, közte egy bő háromnegyed órás összefoglalóval.

Lewa-gól az Eintracht ellen. Nem ritkaság: a lengyel gólsztár dortmundiként egy, a Bayern mezében 11 alkalommal talált be a frankfurti kapuba. Most sem lenne meglepetés, ha hasonló jelenetet kaphatnak lencsevégre a fotósok (Fotó: Getty Images)

HAMBURG–WÜRZBURG

A két együttes első ízben találkozik egymással, ami nem is meglepő, mert egyik együttesnek sem a másodosztály volt a tipikus „játszótere”. A HSV egészen tavalyelőttig élvonalbeli volt, s a két elpackázott visszajutási kísérlet után most harmadik idényét tölti a 2. Bundesligában. Vendége viszont a harmadik és az ötödik osztály közt pendlizett (2007-ben még a 7. vonalat is megjárta), három kivétellel. Egyszer, 1977–78-ban az akkor még kétosztályos másodvonal déli csoportjában töltött egyetlen idényt, majd 2016-ban 3. ligás bronzérmesként jutott fel, de egy idény után újra kiesett, s végül az elmúlt idényben a harmadosztály 2. helyével jutott fel ismét a másodvonalba.
A premier „országos egyes”, biztos hazai sikert ígér, ugyanis a listavezető találkozik a sereghajtóval. A HSV százszázalékos teljesítménnyel, 12 ponttal áll az élen, vendégének egy pontocskát sikerült összekaparnia négy fellépése során.
A HSV „strukturálisan” is rendben van: góljai többségét csatárai szerzik. A Simon Terodde és a nyáron Bochumból érkezett  Manuel Wintzheimer alkotta csatárduó eddig 6 gólt termelt a csapat 10 találatából, ráadásul Thiouane edző harmadik támadóként Khaled Nareyt is elöl szerepelteti majd a mérkőzésen, aki két gólt jegyez az idényben. A würzburgiak pontszerzése a forduló meglepetése lenne…

BAYERN–FRANKFURT

A bajnok szerdán újabb gálaelőadást rendezett a BL-ben, időnkénti atomfutballal tönkreverte a mindig is jó védekezéséről ismert Atléticót, pedig Süle, Alphonso Davies és Gnabry (utóbbinak pozitív lett a vírustesztje, így karanténbe került) nem is kezdett a mérkőzésen.
A vezérkart és persze a szurkolókat elsősorban az bántja, hogy a vírushelyzet miatt továbbra is nézők nélkül marad az Allianz Arena – a klub történetének egyik legpazarabb csapatát hétről hétre csak a tévékészülékeken át láthatják a rajongók.
A Frankfurt néha ugyan meg-megcibálta a rekordbajnok bajszát, de hosszú távon éppen olyan gyenge a mérlege ellene, mint a legtöbb Bundesliga-csapatnak. Legutóbbi győzelmét lassan húsz éve, 2000 novemberében aratta bajnokin Münchenben, még az Olimpiai Stadionban. A Bayerm otthon 197 bajnoki gólnál jár az SGE ellen 98 mérkőzése. Könnyen lehet, hogy előbb lesz meg a 200. gól, mint a centenáris mérkőzés jövőre vagy 2022-ben, ahogy a sorsolás hozza.
Flick aligha tervez nagy változásokat a szerdai győztes 11-en, variációs lehetőségeit növeli, hogy Sané első bayernes sérülése (vajon mennyi lesz még az idényben?) után visszatért és a cserék közt már helyet is foglalhat az Allianz üres lelátóján.
Könnyen meglehet, hogy Adi Hütter sem változtat a Kölnben legutóbb remiző együttesen. Az egyetlen lehetséges csere a kezdőben Amin Younes szerepeltetése lehet. A libanoni-német kettős állampolgár, korábbi Ajax-középpályás, aki két nem túl sikeres évet Nápolyban is eltöltött (21 meccs, 4 gól a Serie A-ban), október 2. óta a frankfurtiak alkalmazottja, esetleg Zuber helyén kezdhet a középpálya egyik belső pozíciójában.

Kapcsolódó

BAYERN–FRANKFURT örökmérleg

Összesen: 123 mérkőzés–64 Bayern-győzelem–26 döntetlen–33 Frankfurt-győzelem/ 240–170-es gólkülönbség. Ebből Münchenben: 60–45–8–7/ 153–67. A Bundesligában: 98–54–22–22/ 197–121. Münchenben a Bundesligában: 49–40–6–3/ 134–47.
A legutóbbi mérkőzés: Bayern–Frankfurt 2–1 (1–0). Gólok: Perisic, Lewandowski, ill. Da Costa (DFB-kupa, elődöntő, 2020. 6. 10.). A legutóbbi három müncheni mérkőzés: 2–1 (2019-20, DFB-k.), 5–2 (2019-20, Bl), 5–1 (2018-19, Bl). A legutóbbi Frankfurt-győzelem Münchenben: 1–2 (Bundesliga, 2000. 11. 18.)

A Bayern és a BVB meccse közt bő háromnegyed órás összefoglalót mutatunk az éllovas Leipzig és a berlini Hertha találkozójáról.

DORTMUND–SCHALKE

Dortmundi gólöröm tavaly novemberben a Schalke ellen. Guerreiro duplázott, első találata után köszöntik a társak a 4–0-s mérkőzésen (Fotó: Getty Images)

A Revierderby a Klassiker mellett talán a német futball második számú rangadója normál esetben. Persze, most nem normál eset van, a Signal Iduna Parkban mindössze 300 drukker foglalhat helyet a közel 80 ezer helyett, amely „nem vírusos” időkben minden bizonnyal csordultig tele lenne.
Persze, ettől a derbi még derbi. Mindkét csapat minden bevet majd, amire csak képes.
Az esélyek eloszlása meglehetősen egyoldalú. Aligha valószínű, hogy valaha is olyan alacsony oddsokat adtak volna bármelyik együttes győzelmére, mint most: a BVB sikerére csak 1.20–­1.27-szeres pénz fizetnek a fogadóirodák.
A BVB-nél hét közben Enre Cannak lett pozitív a vírustesztje, Akanji viszont már kiheverte a Covidot, újra bevethető, igaz, két hét kihagyás után csak a cserék közt foglalhat helyet. A legutóbbi sérült, Thorgan Hazard is felépült. A két ifjú angol klasszis közül Bellingham lesz a kezdő, Sanchóra csak a tartalékok közt számít Favre mester.
A Schalkében Paciencia visszakerül a kezdőbe, kérdéses, Bentaleb vagy Harit játszik-e a kezdettől a középpályán, esetlen Schöpf is bevethető a középső sor szélén.
A BVB eddig hazai pályán 99 gólt szerzett a Bundesligában a Schalke ellen, vélhetően a századik is a gelsenkircheniek kapujába kerül a szombat esti regionális rangadón.

Kapcsolódó

DORTMUND–SCHALKE örökmérleg

Összesen: 114 mérkőzés–39 Dortmund-győzelem–36 döntetlen–39 Schalke-győzelem/ 181–167-es gólkülönbség. Ebből Dortmundban: 55–25–18–12/ 99–60. A Bundesligában: 96–34–30–32/ 151–137. Dortmundban a Bundesligában: 48–21–15–12/ 88–56.
A legutóbbi mérkőzés: Dortmund–Schalke 4–0 (2–0). Gólok: Guerreiro (2), Haaland, T. Hazard (Bundesliga, 2020. 5. 16.). A legutóbbi három dortmundi mérkőzés: 4–0 (2019-20, Bl), 2–4 (2018-19, Bl), 4–­4 (2017-18, Bl). A legutóbbi Schalke-győzelem Dortmundban: 2–4 (Bundesliga, 2019. 4. 27.)

2. BUNDESLIGA, 5. forduló. Sport2 13:00 Hamburger SV–FC Würzburg Kickers (kommentátor: Faragó Richard). BUNDESLIGA, 5. forduló. Sport2 15:30 FC Bayern München–SG Eintracht Frankfurt (kommentátor: Méhes Gábor); Sport2 17:30  RasenBall Leipzig–Hertha BSC (öf., felv., kommentátor: Fülöp László); Sport2 18:30  BV Borussia Dortmund–FC Schalke 04 (kommentátor: Faragó Richard)

Cookie beállítások