Másodszor is nyerne női válogatottunk

2020. 11. 29. 13:06    
Olvasási idő: < 1 perc

A szombati trollhättani mérkőzés után vasárnap is tesztmeccset játszik egymással ugyanott az Eb-re készülő svéd és magyar női kézilabda-válogatott.

(Fotó: mksz.hu)

A svédek a herningi B-csoportban szerepelnek majd az orosz, a spanyol és a cseh együttes társaságában. A papírforma szerint az olimpiai bajnok és a vb-ezüstérmes lényegesen eséályesebb a skandinávoknál, akiknak igazából a csehek elleni találkozója lesz a döntő csata, amely meghatározza, hogy bejut-e a középdöntőbe.
A mieink a Norvégiából „áttelepített” koldingi „buborékban” csatáznak a világbajnok Hollandiával és a két legnagyobb exjugoszláv ország, Horvátország és Szebia legjobbjaival. Ott viszont csak a hollandok tűnnek bizonyosan erősebbnek a mieinknél, elvileg a másik két találkozó nyerhető.
Mivel a két helyszín két ágat is jelent, a tornán, a két csapat Dániában csak akkor nérkőzhet meg, ha mindketten bejutna a középdöntőbe és ott bekerülnek a jobbik három közé.
A szombaton találkozó ijesztően és késve kezdődött, egy millió darabra összetörő kosárpalánk miatt, de szerencsére senkinek sem történt baja és a kezdés is csupán negyedórával tolódott el. Maga a találkozó változatos küzdelmet hozott, amelyet a szoros hajrában csapatunknak sikerült a maga javára fordítania.

„Büszke vagyok a lányokra, hiszen sokáig mentünk az eredmény után, végül sikerült győzni. Jól kezdtünk, utána látszottak a hiányosságaink, a távoli zónákból, a beállók kapcsán, sok munkánk lesz még, ám éppen erre szolgálnak a felkészülési mérkőzések” – nyilatkozta az MKSZ honlapjának Danyi Gábor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

Ennek az idénynek valószínűleg a vasárnap délutáni találkozó is megfelel majd.

Sport2 15:15 Svédország–Magyarország női válogatott felkészülési mérkőzés (kommentátor: Bartha Zoltán, műsorvezető: Ágai Kis András, szakértő: Borsos Attila és Tóth Tímea)

Cookie beállítások