Sané müncheni pokoljárása • SportTV

Sané müncheni pokoljárása

2020. 12. 21. 17:52    
Olvasási idő: 2 perc

Remek kezdés után Leroy Sané alaposan visszaesett a Bayern Münchennél, és egyesek szerint már ketyeg a „próbaideje”.

Az, hogy Leroy Sané eddig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket a Bayern Münchennél, óvatos megfogalmazás. A Schalke elleni repülőrajtot (1 gól, 2 gólpassz, 1-es osztályzat a Kickertől) pokoljárás követte, követi: egyelőre ebben a szezonban egy meccset sem játszott végig, azóta mindössze öt olyan mérkőzése volt, amelyen minősíteni lehetett a produkcióját, abban meg nem volt köszönet. Négyszer kapott ötöst, egyszer 4,5-est a szaklaptól – még ha az 1-es kalkulust figyelembe is vesszük, akkor is az övé a negyedik legrosszabb átlag (4,25) a csapatban, csak ebben az idényben a Javi Martínez, Choupo-Moting, Zirkzee hármas ebben az évadban talán összesen nem kerül annyiba, mint Sané egyedül…

A Leverkusen ellen finoman szólva megint nem remekelt, ráadásul megkapta a futballisták között az egyik legnagyobbnak számító büntetést: a 32. percben be-, a 68. percben pedig lecserélték. A sport1.de egyenes müncheni pályafutása eddigi mélypontjának minősítette az esetet, hiszen azért egy 45 milliós játékossal ezt csak úgy nem szokták megtenni. De amikor a cserének eljött az ideje (Flick mindenképpen szerette volna behozni Musialát), csak hárman jöhettek szóba. Thomas Müllert iksznél lecserélni botorság, Gnabry a második félidőre sokat javult, Sané viszont semmit sem tett hozzá a közös ügyhöz, így neki kellett mennie.

„Az első pillanatban meglepett a csere, így még nem volt részem benne. De ennek is el kellett jönnie – mondta Sané. – A mérkőzés után már együtt voltam a csapattal és közösen örültünk a három pontnak. Az öröm mindent felülírt, hiszen egy fontos meccset tudtunk a végén megnyerni. Minden sorozatban egész jól állunk.”

Ugyanakkor legkésőbb a leverkuseni meccs óta egyértelmű: Flick a csapata ambiciózus céljai felé vezető úton nem lesz tekintettel egyéni sorsokra. „Végsősoron az számít, hogy a csapat eredményes legyen, emiatt olykor az egyéni érdekeket háttérbe kell szorítani” – jelentette ki a szakvezető. Ha est Sané nem fogja fel, akkor egy olyan erős keretű csapatban, mint a Bayernben, csak egyfelé vezethet az útja: a kispadra. Rosszabb esetben a lelátóra.

Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern fővezére is egyértelművé tette, Sanénak kell alkalmazkodnia a csapathoz, nem pedig fordítva: „Gyors, jól cselez, szuper a bal lába. Már gólokat is lőtt. De azt hiszem, még nem értette meg teljesen a Bayern-gén jelentését. Csak hogy egyértelmű legyen, mire gondolok, vegyük Thomas Müller példáját. Őt nem áldották meg annyi tehetséggel, mint Sanét. Viszont ő tökéletesen megtestesíti az említett Bayern-gént. Sanénak dolgoznia kell a tehetsége kiaknázásán, ez az ő feladata. Mindent bevetettünk, hogy a Bayernhez jöjjön. Most neki kell bennünket igazolnia.”

Hogy min kellene Sanénak javítania? A megnyert párharcokban (messze 50 százalék alatt van), a sebességben (Coman több mint 1 km/h-val veri), a visszazárásokban, testbeszédben és hozzáállásban.

A Sport2-n 19:30-tól élőben jelentkezünk a Germánia című Bundesliga-magazinnal.

Ki szerezte a 13. forduló legszebb gólját a Bundesligában?

Vincenzo Grifo (Freiburg) a Hertha BSC ellen

0%

Youssoufa Moukoko (Dortmund) az Union Berlin ellen

0%

Patrick Schick (Leverkusen) a Bayern München ellen

0%