Két felnőtt és egy ifivilágbajnok a színen • SportTV

Két felnőtt és egy ifivilágbajnok a színen

2020. 12. 22. 13:09    
Olvasási idő: < 1 perc

Talán az eddigi legszínesebb mezőnyt hozta össze a sorsolás a darts-vb 8. versenynapjára. A 16 tagú napi mezőnyben akad felnőtt világbajnok – kettő is – , aztán ifi vb-győztes, újonc, először a históriában két dél-afrikai, mellette amerikai, Ázsiából a 66 éves doyen, aki ellenfele nagypapája is lehetne – szóval lesz lehetőség érdekes figurákat nézegetni, akik remélhetőleg parázs csatákat varázsolnak az Alexandra Palace színpadára.

Adrian Taylor a "legbagyobb", Phil Taylor véleménye szerint nagyon jó lesz a vb-n (Fotó: Getty Images)

A két vb-győztes közül a régebbi Adrian Lewis, akiről egykori patrónusa, Phil Taylor azt mondta a verseny előtt egy blogban, hogy úgy érzi, most nagyon „egyben van”, jól koncentrál. Nem zárta ki egy újabb kiugró eredmény elérését sem 2011 és 2012 világbajnokától. Ellenfele a délutáni session záró mérkőzésén az amerikai Danny Baggish lesz, aki az első köt lehlélesebb, 25 leges meccsét nyerte meg az ausztrák Damon Heta ellen.

A másik PDC-vb-győztes, Rob Cross, aki három éve megakadályozta Taylort utolsó, 17. vb-címe megszerzésében a búcsúmeccsén, a nap utolsó előtti összecsapását vívja a még nála is két évvel fiatalabb, 28 esztendős holland Dirk van Duivenbodéval, akit eddigi egyetlen  csörtéjükben döntő legben vert meg, még tavaly az év elején.

Dimitri Van den Bergh mintha a nagypapájával játszana… (Fotó: GETTYIMAGES)

A harmadik, az ifi világbajnok a belga Dimitri Van den Bergh, aki a nála 40 (!) évvel idősebb szingapúri, de Hongkongban élő Lim „papával” csap össze, a 30 évvel ezelőtti első tévés 9 nyilas leg elérőjével.

Simin Wgitlock, egy „ősi” vb-negyeddöntős a dupla vb-negyeddöntős Labanauskasszal csatázik (Fotó: ŐDC/Lawremce Lustig)

Érdekes lehet még a Grand Slam of Darts-elődöntős Simon Whitlock és a litván Darius Labanauskas mérkőzése. Az ausztrál már világbajnoki döntős is volt – igaz, nem ma, 2002-ben (!) a BDO-ban, mág a balti dartsos mindkét szervezet vb-jén eljutott a negyeddöntőig, 2017-ben és tavaly, természetesen BDO-PDC sorrendben.

A két dél-afrikai versenyző az esti program első két meccsét játssza. Az újonc Cameron Carolissen tűnik kevésbé esélyesnek a 2017-es DBO-vb-döntős holland Danny Noppert ellen, míg Devon Petersen egy hajszállal sanszosabb az ír Steve Lennonnál, akir szeptemberben 6–1-re győzött le egy Players Championship-visadalon.

Kapcsolódó

2021. ÉVI PDC-VB, A 8. VERSENYNAP PROGRAMJA

Brendan Gabriel DOLAN (északír)–Edward SODZSI FOULKES (japán)
Kora: 47, ill. 30 év. A világranglistán: 30., ill. helyezetlen. Korábbi vb-szerepléseinek száma: 12 (12 PDC), ill. 0. Legjobb vb-szereplése: negyeddöntő (2019), ill. 2. forduló (2021). Ezen a vb-n: – , ill. De Decker ellen 3–0.  Eddigi mérlegük: –. Legutóbbi mérkőzésük: – .

Joe CULLEN (angol)–Wayne JONES (angol)
Kora: 31, ill. 55 év. A világranglistán: 16., ill. hv. 95. Korábbi vb-szerepléseinek száma: 10 (10 PDC), ill. 14 (12 PDC). Legjobb vb-szereplése: 2. forduló (2017, 2019, 2020), ill. negyeddöntő (2002, BDO). Ezen a vb-n: – , ill. Teehan 3–2.  Eddigi mérlegük: 9 mérkőzés, 6 Cullen-győzelem, 3 Jones-gy. Legutóbbi mérkőzésük: Cullen–Jones 6–3 (Players Championship-verseny, Bamsley, a 64 között, 2019. 7. 17.)

Simon WHITLOCK (ausztrál)–Darius LABANAUSKAS (litván)
Kora: 51, ill. 44 év. A világranglistán: 18., ill. 46. Korábbi vb-szerepléseinek száma: 17 (12 PDC), ill. 6 (2 PDC). Legjobb vb-szereplése: döntő (2008, BDO), ill. negyeddöntő (2017 BDO, 2020 PDC). Ezen a vb-n: – , ill. Liu Cseng-an 3–0.  Eddigi mérlegük: 3 m., 1 Whitlock, 2 Labanauskas-gy. Legutóbbi mérkőzésük: Whitlock–Labanauskas 6–3 (Players Championship-verseny, Niedernhauser, a 64 között, 2020. 9. 15.)

Adrian LEWIS (angol)–Danny BAGGISH (amerikai)
Kora: 35, ill. 27 év. A világranglistán: 21., ill. helyezetlen. Korábbi vb-szerepléseinek száma: 15 (15 PDC), ill. 1 (1 PDC).  Legjobb vb-szereplése: világbajnok (2011, 2012), ill. 2. forduló (2020, 2021). Ezen a vb-n: – , ill. Heta 3–2.  Eddigi mérlegük: –. Legutóbbi mérkőzésük:

Danny NOPPERT (holland)–Cameron CAROLISSEN (dél-afrikai)
Kora: 29, ill. 35 év. A világranglistán: 25., ill. helyezetlen. Korábbi vb-szerepléseinek száma: 4 (2 PDC), ill. 3 (2 PDC). Legjobb vb-szereplése: döntős (2017, BDO), ill. 2. forduló (2021). Ezen a vb-n: – , ill. Kleermaker j. n.  Eddigi mérlegük: –. Legutóbbi mérkőzésük: – .

Devon PETERSEN (dél-afrikai)–Steve LENNON (ír)
Kora: 34, ill. 27 év. A világranglistán: 29., ill. 47. Korábbi vb-szerepléseinek száma: 7 (7 PDC), ill. 3 (3 PDC). Legjobb vb-szereplése: 4. forduló (2019), ill. 2. forduló (2019). Ezen a vb-n: – , ill. Larssoni 3–1.  Eddigi mérlegük: 2 m., 1-1 gy. Legutóbbi mérkőzésük: Petersen–Lennon 6–1 (Players Championship-verseny, Niedernhauser, elődöntő, 2020. 9. 16.)

Rob CROSS (angol)–Dirk VAN DUIVENBODE (holland)
Kora: 30, ill. 28 év. A világranglistán: 5., ill. 43. Korábbi vb-szerepléseinek száma: 3 (3 PDC), ill. 1 (1 PDC). Legjobb vb-szereplése: világbajnok (2018), ill. 1. forduló (2016). Ezen a vb-n: – , ill. Brooks 3–2.  Eddigi mérlegük: 1 m., 1 Cross-gy. Legutóbbi mérkőzésük: Cross–Van Duivenbode 6–5 (Players Championship-verseny, Barnsley, a 64 között, 2019. 2. 23.)

Dimitri VAN DEN BERGH (belga)–Paul LIM Leong Hwa (szingapúri)
Kora: 26, ill. 66 év. A világranglistán: 31., ill. hv. 129. Korábbi vb-szerepléseinek száma: 5 (5 PDC), ill. 24 (12 PDC).  Legjobb vb-szereplése: negyeddöntő (2018, 2020), ill. negyeddöntő (1990, BDO). Ezen a vb-n: – , ill. Humphries 3–2.  Eddigi mérlegük: –. Legutóbbi mérkőzésük:

PDC-VILÁGBAJNOKSÁG. Sport1 13.00 és 19:00 a második forduló mérkőzései (kommentátor: Gyulai Miklós és Fülöp László, szakértő: Ziegenhám Medárd)