Claytonnal teljes a Premier League mezőnye

2021. 02. 01. 11:47    
Olvasási idő: 2 perc

A Masterst megnyerő Jonny Claytonnal lett teljes a Húsvét után induló darts Premier League mezőnye.

Ahogyan a jelenlegi körülmények között várható volt, előbb lett teljes a darts Premier League mezőnye, mint az, hogy kiderüljön a népszerű sorozat menetrendje. Továbbra is csak annyi tűnik biztosnak, hogy a megszokott február helyett Húsvét után indul a sorozat, illetve, hogy a szervezők szeretnének nézőket az arénába. Az viszont már tuti, hogy a január 3-án kihirdetett „kilencek” mellé megvan az utolsó, a tizedik csatlakozó, méghozzá az újdonsült Masters-győztes Jonny Clayton. A népszerű walesi játékos ezt a vasárnapi díjátadón, a színpadon tudta meg, miután a döntőben 11-8-ra megverte Mervyn Kinget. „Sokkolt, hogy a színpadon tudtam meg az egészet. Majd’ kibújok a bőrömból örömömben. Reménykedtem, hogy ott lehetek a Premier League-ben, őrületes, hogy ez valóra is vált” – mondta Clayton.

Claytonnak nem a mostani lesz az első fellépése a PL-ben, tavaly februárban kihívóként már dobóállásba léphetett Cardiffban, de csúfos, 7-1-es vereséget szenvedett Michael Smithtől. Teljes jogú tagként először indulhat a kihívói rendszertől „elbúcsúzó” Premier League-ben. A walesi az utóbbi időben nagyot megy, hiszen Gerwyn Price-szal novemberben megnyerte a World Cup of Dartsot, és bár a vb-n a harmadik fordulóban kiesett, most a Mastersen alkotott. José de Sousa, Michael van Gerwen, James Wade és Peter Wright ellen is döntő legben nyert, ehhez képest a King elleni finálé maga volt a sétagalopp. A sikerért 60 ezer font ütötte a markát, illetve szembetalálta magát egy dilemmával. Eddig inkább félprofi volt (vakoló a civil foglalkozása), most viszont könnyen lehet, hogy főállású dartsos lesz.

„Talán itt az ideje. Most már folyamatosan a legjobbamat kell nyújtanom, úgyhogy eljött a kemény gondolkozások, illetve a feleségemmel, Elennel, valamint a gyerekekkel való nagy beszélgetések ideje” – mondta Clayton. A legjobbja nagyon magas szintet jelent, hiszen a döntőt is 104,1-es átlaggal nyerte meg, korábban pedig több mint 90 százalékos kiszállózással új világcsúcsot állított fel.

PREMIER LEAGUE
A résztvevők:
Gerwyn Price, Michael van Gerwen, Peter Wright, Rob Cross, Nathan Aspinall, Gary Anderson, Dimitri Van den Bergh, Glen Durrant, José de Sousa, Jonny Clayton
A Sport TV élőben közvetíti a darts Premier League-t.

Cookie beállítások