Kevin Durant 1005 meccses sorozata szakadt meg a koronavírus miatt

2021. 02. 06. 11:52    
Olvasási idő: 2 perc

Nagyon fura helyzetet szült a koronavírus, és a vírusprotokoll az NBA tegnapi játéknapján. Kevin Durant előbb nem léphetett pályára kezdőként, majd mégis játszott, de 19 perc után mondták neki, hogy el kell hagynia a játékteret. Több meccset ki fog hagyni.

Tegnap rendeztek egy Brooklyn Nets – Toronto Raptors meccset, amit a Raptors nyert meg 123-117-re Pascal Siakam 33 és Kyle Lowry 30 pontjának köszönhetően. Ez volt a Raptors harmadik győzelme zsinórban, így már 10-12-es győzelmi mutatóval áll, holtversenyben a garantált rájátszást jelentő hatodik helyen tanyázó Atlanta Hawksszal.

Viszont nem az eredmény miatt lesz emlékezetes ez a meccs, hanem Kevin Durant miatt. Az esete több szempontból is rávilágít a jelenlegi vírusprotokoll összetettségére. Kezdjük az elején, Durant tavaly tavasszal átesett a koronavíruson, és a hírek szerint a mai napig van antitest a szervezetében, és a meccset megelőzően több negatív tesztet is produkált.

Áttérve a tegnap estére: A vírus miatt NBA-s pályafutása során először kellett a cserepadról pályára lépnie. Ez nem egy rövidke kis sorozatot jelent, hiszen amióta az NBA-ben játszik (2007. október 31-én debütált) nem volt ilyen szituációban, kezdő volt zsinórban 866 alapszakaszmeccsen és 139 meccsen a rájátszásból. Nem azért volt csere, mert edzője, Steve Nash nem akarta kezdetni, hanem mert egy kontaktja bizonytalan eredményű koronavírustesztet adott, ezért nem engedték a meccs elején pályára lépni. Az NBA közleménye úgy fogalmazott az esetről, hogy a bizonytalan teszt, és annak felülvizsgálata miatt döntöttek úgy, hogy Durant nem játszhat, azonban a protokoll szerint addig nem küldhetnek karanténba egy játékost, amíg nem bizonyos, hogy a kontaktszemély pozitív. Így fordulhatott elő, hogy Durant valamiért mégis játszhatott.

Aztán a harmadik negyedben biztossá vált, hogy pozitív a kontaktszemély, és az NBA egészégügyi- és biztonsági protokollja miatt Durantnek el kellett hagynia a pályát 19 játékperc után, majd az arénát is, hogy karanténba vonuljon, előreláthatólag hat napra. Erről egy időkérés során értesítették.

Nem reagált túl jól:

Oh, nem erre gondolunk, hanem ami ezután a twitteren következett:

„Szabadítsatok ki!”

Majd később az NBA közleményére is reagált:

„Hé NBA, a szurkolók nem hülyék. Nem verhetitek őket át a sz..os PR-taktikátokkal. #szabadítsátokkiahetest”

Durant az NBA egyik legfényesebb csillaga, akinek a szezonja az egyik legszebb sztori most a ligában. Súlyos sérülése után másfél év kihagyás után bombaformában tért vissza a pályára, és mutatkozott be a Brooklyn Netsben. A Netsnél ráadásul szupercsapat épült köré Kyrie Irviinggel és James Hardennel. Egyértelműen MVP szinten játszik, és épp vezeti az All-Star-szavazást.

Apropó All-Star-gála. A játékosszakszervezet és a liga megegyezett, hogy lesz márciusban megrendezik az eseményt, ám a legnagyobb sztárok, beleértve LeBron Jamest is (ami nagyon fontos ilyenkor) komoly kritikákat fogalmaztak meg a tervekkel kapcsolatban.

Ma este a Sport1-en 22 órától az Alley-oopban Csabi és Bazska ehhez hasonló érdekességeket hoz majd el az NBA világából, és Fred VanVleet nagy estélye kapcsán a NBA legendás korábbi és legjobb jelenlegi draftolatlan játékosairól is beszélnek majd. Ráadásként 11-től (szintén a Sport1-n) az Alley-oop után közvetítjük a Sacramento Kings – Denver Nugetts meccset is. Itt meg kell jegyeznünk, hogy múlt hétvégén nagyon is érdemes volt Nikola Jokic csapatának meccsére kapcsolni. Vasárnap 20 órakor (szintén Sport1) a Phoenix Suns – Boston Celtics csata zárja a heti NBA őrogramot.   

Cookie beállítások