Magyar-orosz csaták a csoportgyőzelmekért • SportTV

Magyar-orosz csaták a csoportgyőzelmekért

Sport TV avatar Sport TV 2021. 02. 13. 13:15    
Olvasási idő: 2 perc

Az EHF szépen „kiegyenesítette” a két női BL-csoport táblázatát a megállapított eredményekkel. Így aztán a csoportkör záró fordulójában sorra kerülő két magyar-orosz csatának egyformán a csoportgyőzelem a tétje. Mindkét esetben az orosz résztvevőnek elég egy pont is az elsőséghez. Csak éppen a CSZKA Moszkvának idegenben, Győrött kell fellépnie az 50 meccse veretlen, legutóbbi három befejezett kiírásban győztes ETO ellen, s vereség esetén csak második lehet addig a Rosztov otthon – nézők előtt fogadhatja az FTC-t, amely maximum a 3. helyre mehet előre a saját nyolcasában.

Általában nehezen bír a Fradi a Rosztovval. Hátha épp most ... (Fotó: MTI)

ROSZTOV–FTC

A Rosztov-Don nem tette meg az a gesztus hogy – ha már a héten Érden játszott a Vipersszel – Magyarországon maradjon és itt játssza le a záró mérkőzését a Ferencvárossal. Egy pont az előnye a Metzcel szemben, a döntetlen azért elég neki, mert a közvetlen összevetésben jobb a franciáknál  – három góllal nyert otthon és csak eggyel kapott ki idegenben. Mivel a Metz a záró fordulóban a bukaresti CSM-et, csak akkor változik a csoport végeredménye az első négy helyen, ha Oroszországban vendéggyőzelem születik, Franciaországban meg nem zárul döntetlennel a meccs, ebben az esetben változik a négyes sorrendje, Metz, Rosztov, FTC, CSM vagy CSM, Rosztov, FTC, Metz sorrenddel fejeződne be a csoportkör.
Az orosz csapat 9 győzelemnél tart, tehát a „jubileumi” tizedikre hajt. A jobbátlövő Klujber Katrin (a góllista 4. helyezettje) és jobbszélső csapattársa, a holland Angela Malestein együtt már 120 gólnál tart a BL-idényben.
A két együttes 11 eddigi csatájából a rosztoviak 9-et nyertek meg, a legutóbbi 7-est sorozatban. A rosztovi Sportpalotából senki sem távozott normál győzelemmel az idényben, csak a román csapat „kapott” 10–0-s sikert az EHF-től, a Krim pedig ikszelt, a másik négy együttes vereséget szenvedett.

GYŐR–CSZKA

Danyi Gábor remélhetőleg most is kidolgozta a nyerő stratégiát és taktikát (Foó: gyorietokc.hu)

Az Audi Arenában közvetlenül dönt a csoportelsőségről a két együttes. A képlet egyszerű: az egypontos hátrányban lévő ETO-nak győznie kell, döntetlennel már a moszkvai vendégé a csoportelsőség, a CSZKA  sikerével pedig félszáznál szakadna meg a zöld-fehérek szenzációs veretlenségi sorozata. Ezt a meccsek nevezte ki amúgy az EHF a hét női mérkőzésének (MOTW).
Az újonnan létrehozott orosz sztárcsapattal eddig csupán egyszer mérkőzött meg az ETO, az őszi nyitó fordulóban 27–27-es döntetlent játszottak az orosz fővárosban.
Az ETO félszáz meccses veretlen sorozata 2018 januárja óta tart, a moszkvaiaknak is van egy ennél sokkal szerényebb sorozatuk: 2021-ben eddig az összes BL-mérkőzésüket, azaz mind a hatot megnyerték.
Mindkét együttes győzött hétközi hazaibajnokiján, a Győr 40–23-ra verte meg az MTK-t, a CSZKA 31–25-re a Zvezda Zvenyigorodot.
„Kicsit izgatott vagyok, de nem tudom, mi lesz holnap, mert nagyon nagy meccs lesz. Mióta elkezdődött a BL, minden meccsen léptünk előre, lépésről lépésre, és velük döntetlen játszottunk az első mérkőzésen. Nem tudom, mi lesz az erednény, de pontosan fel tudjuk mérni, hogy állunk jelenleg. Úgy gondolom ez (Duda, vagyis Eduarda Amorom kiesése – a szerk.)  csak egy lehetőség, hogy többet játszhassak. Amit most csinálok, az ugyanaz, mint amit a válogatottban teszek, szóval  ez Karinak és nekem nem nagy változás, hiszen a válogatottban is ilyen falakhoz vagyunk szokva. Szerintem a kemény védekezés lesz a kulcs, ha nyerni akarunk, nagyon keménynek kell lennünk védekezésben. A Moszkvának kiváló támadó játékosai vannak, úgyhogy ha ezt meg tudjuk oldani védekezésben, akkor rendben leszünk. Nekünk is remek támadó játékosaink vannak, ez nem kérdés. Ha nyerni akarunk, jó volna csak húsz gól körül kapnunk. Ez persze csak az én álmom, főleg a Moszkva ellen. Talán ha 22-23 gól körül kapunk, az nagyon jó lenne” – nyilatkozta Beatrice Edwige a győriek honlapjának szokásos videointerjújában. (A francia klasszis egyébként utolsó idényét tölti Győrben, a következő szezont a másik orosz sztárcsapatban, a Rosztovban kezdi majd.)

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, csoportkör, 14. forduló. Sport1 15:45 Rosztov-Don–­FTC-Rail Cargo Hungaria (kommentátor: Méhes Gábor, szakkommentátor:Tóth Tímea, műsorvezető: Ágai Kis András, szakértő: Takács Gabriella); Sport1 17:45  Győri Audi ETO KC–CSZKA Moszkva (kommentátor: Bartha Zoltán, szakkommentátor:Borsos Attila, riporter: Fülöp Marcell, műsorvezető: Ágai Kis András, szakértő: Tóth Tímea)