Ricky Rubio = Keyser Söze

2012. 01. 01. 12:15    
Olvasási idő: 4 perc

Nyáron élve eltemettem Ricky Rubiót. Visszaolvastam a blogbejegyzést és ma is vállalom az utolsó betűig. Nem akarok mentegetőzni, de már a nálam okosabb és a tűzhöz közelebb álló szakértők is kezdtek lemondani róla. De hagyjuk őket, mert ez az én bocsánatkérésem. Bevallom, nem számítottam arra, az EB után meg különösen nem, hogy Ricky Rubio bead egy Keyser Sözét. Pedig a ligában eddig lejátszott három meccse alapján pontosan ez történt.

Hol is kezdjem? Talán ott, hogy aki nem tudja, ki az a Keyser Sözé, az szégyellje el magát, húzza fel a hótaposót, keressen egy január 1-én is nyitva tartó tékát és kölcsönözze ki a “Közönséges bűnözők” című alapművet, mert amíg nem látta, nincs miről tárgyalnunk.

És most vissza Rubióhoz. A barcelonai szőrmókhoz se veled, se nélküled kapcsolat fűz. Mivel az európai kosárlabdával időhiány miatt kevesebbet foglalkozok, mint szeretnék, Rubiót is csak jó másfél éves spéttel fedeztem fel, akkor viszont szem kidülledt, áll koppant, nyál cseppent, liba bőrözött.

Rajongásom 2009 nyarán érte el csúcspontját, amikor a Draft után Bill Simmonsszal együtt vertem a fejem a falba, hogy az Oklahoma miért volt olyan hülye, hogy Hardent választotta helyette. Pedig Prestinek, mint általában, igaza volt.

Akkor nem értettem, hogy David Kahnnak miért kellett Rubio mellé még egy irányítót (Jonny Flynn) elhoznia a Draftról, de ez csak az én szegénységi bizonyítványom, ugyanis egészen néhány nappal ezelőttig nem voltam tisztában Rubio badalonai szerződésének részleteivel.

Akkor azt hittem, megijedt. Azt hittem, megsértődött Flynn draftolása miatt. Azt hittem, derogál neki a Minnesota. Pedig visszatekintve azt olvasom ki a szavaiból, hogy akart volna ő jönni, csak nem tudott. A Badalona tökéletesen tisztában volt az értékével, ezért kivételesen szigorú szerződést kötött vele. A kivásárlási ára több mint 8 millió dollár volt, miközben a Wolves a hatályban lévő NBA-szabályok alapján csak 500 000 dollárt tudott felajánlani a spanyol egyesületnek.

Ennek ellenére állítólag csak összegrundoltak valami megállapodást, és már-már úgy tűnt, hogy Rubio mégis átcuccol az Egyesült Államokba, amikor történt valami. Illetve két valami.

Egyrészt bejelentkezett érte a Barcelona és közölte, hogy ha 8 millió dollárt nem is, de 5 milliót simán megérne nekik Rubio.

Másrészt a Rubio család környékén sürgölődő tanácsadók, illetve a válogatott csapattársak meggyőzték Rickyt, hogy várjon még a költözéssel. Így, noha napokkal korábban még azt nyilatkozta, hogy készen áll a következő lépésre, hirtelen úgy érezte, hogy fejlődése szempontjából elengedhetetlen, hogy egy-két szezont még Európában maradjon.

Annyi esze legalább volt (vagy ha nem neki, hát minden hájjal megkent új ügynökének, Dan Fegannek), hogy nem futott újabb zsákutcába és kikötötte, hogy 2011 nyarán, az utolsó időpontban, amikor még aláírhatja 2009-es újoncszerződését, elhagyhatja a Barcelonát.

Ez a két év váratlanul kemény volt. Számomra mindenképpen.

Azt láttam, hogy megállt a fejlődésben. Azt láttam, hogy nem erősödik. Azt láttam, hogy hiányzik belőle az elkötelezettség.

A statisztikái előbb stagnáltak, majd visszaestek. Időről-időre még a kezdőcsapatból is kiderült és noha a zseni néha még kilátszott a gránátvörös-kék mez alól, de egyre ritkábban.

A mélypont az EB-n következett be, ahol húzóember helyett kiábrándító játékkal mindössze a spanyol válogatott 7-8. embere volt.

Lemondtam róla. Nem tudtam, hogy ő Keyser Söze. Mint az közismert, “az ördög legnagyobb trükkje az volt, hogy elhitette velünk nem létezik.”

Rubio is megszűnt létezni. Számomra mindenképpen.

Tévedtem. Megint. Remélem, vele kapcsolatban utoljára.

Mert december végén elkezdődött a szezon és ahogy az első meccs összefoglalóját néztem, a bögre lassítva kiesett a kezemből.

Van egy kifejezés, amelyet egyszer majd le kellene rendesen fordítani magyarra. Amikor azt mondjuk, hogy nem tudjuk, hogy “how his game translates to the NBA”, akkor arra gondolunk, hogy kíváncsiak vagyunk arra, hogy az egyetemen, vagy esetünkben Európában mutatott erényeit valaki mennyire tudja érvényesíteni az NBA-ben.

Az elmúlt években talán Rubiót volt a legnehezebb megítélni ebből a szempontból.

Egészen eddig. “Láttam a jövőt, és működik” – mondta Lincoln Steffens amerikai kommentátor, amikor 1919-ben a Szovjetunióban járt és így éreztem én is, amikor láttam, hogy nem számít a sebességkülönbség, nem számítanak az eltérő fizikai paraméterek, Rubio zsenije az NBA-ben is működik.

Az ESPN múlt heti podcastjében a szakértők egyetértettek abban, hogy a liga öt legjobb szemű irányítója között van a helye. Mindezt egy vagy talán két meccs után. Nem ellenkezem.

A szezonbeharangozóban nagy volt a szám, amikor azt mondtam, hogy Rubio mezőnyszázaléka nemhogy a 40, de a 35 százalékot sem fogja elérni. Kornél ellenkezett és jó eséllyel neki lesz igaza. Az első (előszezon) meccsén keveset és rosszul dobott. Aztán átállt a ziccerekre. A Miami ellen már beleállt két hármasba is. Mind a kettő bement.

Lesznek szörnyű estéi, de erőltetnie fogja, erőltetnie kell a dobásokat, mert ha a védők megszokják, hogy a triple threat (dobás, passz, leütés) csak double threat, behúzódnak róla és elveszik a passzsávjai egy részét.

A játékát övező felhajtást jól illusztrálja, hogy az összefoglalókban külön snittben, a mérkőzés egyik fénypontjaként mutatják, amikor leveszi a melegítőfelsőt és beáll. Ennek fényében nem meglepő, hogy jelenleg az ő meze fogy a legjobban Minnesotában és még James király is külön tweetben emlékezett meg a játékáról, hogy aztán néhány nappal később alaposan megizzadjon a kis spanyol elleni győzelemért.

Hatalmas szerencséje van, hogy a Timberwolves új edzőjét Rick Adelmannek hívják. A veterán edzőnek 1998 óta nem volt negatív szezonja (most megint lesz) és neki köszönhetjük az ezredforduló legszórakoztatóbb támadójátékkal rendelkező csapatát, a Sacramento Kingst, illetve a Rockets Yao nélkül (!) elért 22 győzelmes sorozatát is.

A csapat, amelyet mindenki lesajnált, egyelőre nyeretlen, de három eddigi meccsükön összesen (!) 9 ponttal kaptak ki, pedig játszottak a Miamival és az Oklahomával is.

A menetrend nem kegyelmez nekik az első hetekben, de ettől függetlenül azt gondolom, hogy odaérhetnek 24 győzelem környékére. Ez 36%-os mutató, ami egy 82 meccses szezonban 30 győzelmet jelentene. Ebből az következik, hogy a Paul-csere során a Clipperstől New Orleansba került draftjog közel sem lesz olyan értékes, ahogy azt várták.

Annyira belelkesedtem, hogy úgy érzem, itt az ideje, hogy visszapattanjak vesszőparipám nyergébe, és újra kijelentsem, hogy a harcedzett Rubióval, a megerődösött kis Gasollal és Sergio Ibakával felálló spanyol válogatott le fogja győzni Londonban a legjobb összeállításában szereplő amerikai válogatottat.

Señor Rubio, lo siento mucho.