Ez nem beteg, ez haldoklik

Szaniszló Csaba avatar Szaniszló Csaba 2018. 03. 28. 22:53    
Olvasási idő: 4 perc

Fotó: GETTYIMAGES

2015 novemberében azt gondoltuk, mi vagyunk Európa faszagyerekei. Böde az egyik, a válogatott az összes norvégot földhöz verte, és mentünk elfoglalni Franciaországot.
Az Eb-n aztán meggyőződtünk róla, hogy tényleg azok vagyunk így, együtt, mert megvertük az osztrákokat, középső ujjat mutattunk a magyar átoknak Izland ellen, hármat rúgtunk a portugáloknak, és pár napra magyar lett Bordeaux, Marseille és Lyon is.

Fotó: GETTYIMAGES

Fotó: GETTYIMAGES

Aztán egyszer csak nem volt Király, Gera és Juhász, Dzsudzsák másodszor is a pénzt választotta a foci helyett, és ekkor legalább egy csendes hang mindannyiunknak megsúgta, hogy baj lesz – egyáltalán nem vagyok büszke rá, hogy azok között voltam, akik ettől már jóval korábban féltek.
Baj lett. Jött Feröer, Luxemburg és Andorra, most meg itt van Kazahsztán és Skócia, ráadásul mindkettő itthon, és nem azt kell mondani, hogy a második már tisztes vereség volt, hanem azt, hogy a győzelemre egyik meccsen sem volt semmi esélyünk. A magyar válogatott esetében nekem mindig két elvárásom van: álljunk helyt a nálunk egyértelműen jobbak ellen, és verjük meg a nálunk gyengébbet. Ez a realitás, ez volt a realitás az elmúlt években, és általában össze is jött. Eddig.

Fotó: GETTYIMAGES

Fotó: GETTYIMAGES

Nem emlékszem olyan időszakra, amikor sorozatban ennyire gyenge mutatóval álltunk volna ilyen szerény képességű csapatok ellen, olyanra még végképp nem, hogy sorozatban kaptunk volna ki tőlük.
Talán 2007 volt az utolsó rendkívül kínos év, amikor 7 vereségünk volt, köztük Moldovától egy hármas és Cipruson egy vereség – mindkettő idegenben.
11 éve nem látott mélységben vagyunk, és ez óriási baj, a VÁLOGATOTT ugyanis a magyar labdarúgás utolsó szalmaszála, az utolsó olyan szó, amibe a magyar focidrukker még kapaszkodni tud, amelyikért még megtelik a Groupama Aréna, és talán majd a Puskás is.
Egy válogatott teljesítménye becsapós: nehezen omlik össze, akkor is képes elfogadhatót nyújtani, amikor az ország labdarúgása már szétesőben van. Mindössze három-négy különleges tehetség, néhány Király, Dárdai, Gera, Illés, Lisztes vagy Huszti, és körülöttük pár átlagos labdarúgó elég, hogy a botrányos teljesítményt elkerüljük. Kisebb döccenőktől eltekintve ez volt a helyzet az elmúlt 30 évben, ezért szorultunk bele abba a középszerűségbe, amit még bevett a gyomrunk. Kiugró tehetségeink voltak, de az átlagnál tehetségesebb játékosokat zsákszám kitermelő rendszerünk nem.
Ezért történt az, hogy jöhetett ide holland, magyar vagy német edző, nagy különbség nem volt a csapat teljesítményében. Nem volt kikből válogatni, tulajdonképpen mindegy volt, kik játszanak, ha a legjobbak mindig jöttek, ha rájuk lehetett számítani, akkor Gera bekotorta vagy Király kivédte, a többiek pedig mentek utánuk.

A baj most nem Leekensszel van. A baj az, hogy remélhetőleg csak egy időre, de elfogytak a kivételes tehetségek. Nincs herthás Dárdai, stuttgarti Lisztes, WBA-s Gera, PSV-s Dzsudzsák, ezért amíg hasonlók újra megjelennek, addig a rendszerre kellene támaszkodni. Az meg nincs.
A magyar válogatott számára a 2020-as Eb-részvétel irreális célkitűzés, lebonyolítási rendszer, budapesti meccsek ide vagy oda. Amíg azon stresszelünk, hogy valahogy, fogcsikorgatva ez mégis sikerüljön, addig tévúton járunk. Mielőtt még az utolsó szalmaszálat is elengedi a magyar drukker, robbantani kell, olyasvalaki kell ide, akinek elhisszük, hogy képes lehet az egész magyar futballt szétrombolni, majd újjáépíteni.

Fotó: mlsz.hu

Fotó: mlsz.hu

Egy darabig azt hittem, egy állhatatos, keményfejű és tekintélyes külföldivel mindez sikerülhet, de ha megnézem, mi történt Storckkal, aki egy bravúros Eb-részvételt tudott felmutatni, majd egy év múlva repült is, hajlamos vagyok elfogadni az érvelést, hogy jöhet ide bármilyen menő szakember, előbb-utóbb felzabálja a közeg. Valahogy úgy van ez a Magyarországra szerződő külföldi zsenikkel, hogy képtelenek tartós sikereket elérni és beilleszkedni – ideje felvetnünk a gyanút, hogy nem bennük van a hiba…
De lenne itt valaki, aki mégis megoldást jelenthet. Akinél keményebb feje csak a majd róla készített szobornak lesz, és aki, ha jobban megnézem, még nagyobb hibája a rendszernek, mint azok a játékosok, akik csodával határos módon képesek voltak egy legalább közepesen komoly európai pályafutásra, és aki magyar, tehát pontosan tudja, milyen közegbe érkezik.
Aki távolról is imádja a hazáját, bebizonyította, mire képes a válogatottal, ismeri a közeget, és aki előtt nem áll meg senki, aki nem végzi tisztességgel a munkáját, aki Európa egyik élbajnokságának legrégebb óta egy helyben dolgozó vezetőedzője.
Ha én lennék az MLSZ elnöke, felemelném a telefont és azt mondanám: “Gyere, Pali, és mondd, mi kell, mert szükségünk van rád! És ne mondd, hogy beszéljünk akkor, amikor majd végeztél Berlinben, mert három év múlva már lehet, hogy hiába jössz…”