Merci Franck! Dank je, Arjen!

Moncz Attila avatar Moncz Attila 2019. 05. 27. 13:58    
Olvasási idő: 4 perc

Franck Ribéry és Arjen Robben lejátszotta az utolsó tétmérkőzését a Bayern Münchenben. Az RB Leipzig elleni kupadöntővel egy korszak is véget ért a bajor klub életében. Ebben az évtizedben kerül a normálisból űrdimenzióba a Bayern.

„Odatettem magam én is rendesen” – mondta Méhes Gábor barátom, amikor csütörtök este kissé fátyolos tekintettel meséltem neki, hogy Franck Ribéryről és Arjen Robbenről készülök írni a Nemzeti Sportba. Pedig a Bayern–Frankfurtot a Sport1-en közvetítő, az orgánumát Ribéry zseniális góljánál szabadjára engedő Zümit nem merem müncheni elkötelezettséggel vádolni, ahogyan egy másik kommentátor barátomat, Szaniszló Csabát sem, aki egy hete egy „Ismerem az érzést…” üzenettel próbált jobb kedvre deríteni, amikor utoljára láttam együtt futballozni a müncheni Allianz Arénában a két legendát. Ahogyan Francesco Totti visszavonulásakor még a Lazio-hívek is meghajoltak (vagy megkönnyebbültek), ahogyan majd Lionel Messi búcsújakor a Real Madrid-szurkolók is tisztelegnek, úgy lehet Ribéry és Robben esetében is felülemelkedni a klubszimpátián. Ők nem csupán egy-egy klub képét határozták meg, befolyásuk volt az első számú sportág „nagy” arculatára is.

Nyilván 2009. augusztus 29-én még nem lehetett tudni, hogy Louis van Gaal milyen történelmi tettet hajt végre azzal, hogy a Wolfsburg elleni bajnoki második félidejében csereként pályára küldi Robbent, majd Ribéryt. Először szerepeltek együtt a csapatban, mindketten a maximális, az egyes osztályzatot kapták a Kickertől, de milyen kalkulust is lehet adni úgy, ha 1–0-t követően a francia két gólpasszt, a holland meg két gólt jegyez, a gárda meg 3–0-ra nyer?! Ribéry akkor már két éve a Bayern játékosa, sőt királya volt, hiszen már az érkezésekor egy plakát fogadta, rajta II. Lajos bajor király gúnyájában ő maga, illetve a felirat, mely szerint „Bajorországnak újra van királya”.

A Wolfsburg-meccstől kezdve már csak az volt a kérdés, egy vagy két uralkodó van-e Bavariában. Ma már nyugodtan mondhatom, kettő volt. A szójátékok és becenevek alapján mindössze azt nehéz eldönteni, hogy ez a korszak a Robbery, a Rib&Rob vagy Frank the Tank és Mr. Wembley néven vonul-e be a történelemkönyvekbe. Mert ott a helye, nem kérdés. Ezt főleg úgy érdemes értékelni, hogy egy francia és egy holland úr kapja a dicséretet, az meg köztudomású, hogy ezen nemzetekkel a németeknek politikai és sportszakmai téren is elég erős (volt) a – finomítsuk így – rivalizálásuk. Csak ők annyira átalakították a Bayern, rajta keresztül a német labdarúgás arculatát, hogy már semmi sem olyan, mint 2009. augusztus 29. előtt volt.

Nem csupán arra gondolok, hogy lendületes, dinamikus, adott esetben az oldalváltásokra épülő játékukkal új dimenzióba emelték a szélsőjátékot a Bundesligában és az európai porondon, hanem arra is, hogy a velük elért eredmények hatására gazdaságilag is más dimenzióba került a Bayern, mint ahol korábban volt. A Robbery összeállása előtti, 2008–2009-es idényben a bajorok éves forgalma 303.8 millió euró volt. A duó utolsó közös idényében ugyanez az érték először lépi át a 700 millió eurós határt. A sportszakmai sikerekről meg legyen elég annyi, hogy a Bayern szombaton megnyerte a nagy kettős búcsúmeccsét, az RB Leipzig elleni Német Kupa-döntőt, így húszra emelkedett az általuk közösen megnyert trófeák száma. Egy évtized, a Bayern történetének (darabszámot tekintve okvetlenül) legeredményesebb tíz éve alatt.

Így jött össze a 12. duplája a Bayern Münchennek.

Posted by Sport TV on Sunday, May 26, 2019

A csúcsot persze 2013 jelenti – a legendás triplázás éve, amikor a Bayern München a bajnokságot, a Német Kupát, majd pedig a Bajnokok Ligáját is megnyerte. Utóbbi fináléját a futball szentélyében, a Wembleyben, a nagy rivális Dortmund ellen, történetesen egy Ribéry-passzból született Robben-góllal. Ez volt az a pillanat, amikor mindenki mindent elfelejtett és megbocsátott nekik a múltból, illetve előre, a jövőre nézve is. Merthogy ők is esendők, és azért a galamblelkűségtől messze vannak. Robben például az azt megelőző évadot úgy zárta, hogy a Chelsea elleni müncheni (!) BL-döntő hosszabbításában büntetőt rontott, a kupát végül tizenegyesekkel az angol együttes szerezte meg. Hetven órával később játszottak egy német–holland felkészülési mérkőzést, Robbent a becserélésekor a fél stadion kifütyülte, ahogyan az őszi szezon elején is. Ribérynek a bűnlajstromát a közlekedési kihágástól a kiskorú prostituálttal való viszonyig „színesíti” néhány ügy, de Münchenben annyira elfogadók vele, és annyira szeretik, hogy a légiósok jelentős többségével ellentétben ő nem tér haza, hanem a bajor városban telepedik le.

És azt sem szabad elfelejteni, amit legjobban Robben fogalmazott meg: „Természetesen néhányszor fejjel mentünk egymásnak, de ez a játék része. Ez csak erősebbé tett bennünket.” Valóban, volt olyan, hogy fejjel védték egymás ütéseit, a kirívó eset 2012-ben, a Real Madrid elleni BL-elődöntő során az öltözőben történt. Ribéry így emlékezett vissza erre: „Jupp Heynckes választott szét bennünket. Az előzmény az volt, hogy szabadrúgáshoz jutottunk. Nálunk az volt a szokás, ha a szög jobblábasnak kedvezőbb, akkor vagy én vagy Toni Kroos lövi, ha ballábasnak, akkor Arjen. Jobblábas szög volt, de Arjen beleszólt, hogy szerinte mindenképpen Toninak kellene lőnie. Tényleg nagyon felhúztam magam. Dühös voltam, ő is dühös volt, aztán megtörtént, ami megtörtént. Ma már maradéktalanul boldog vagyok a kapcsolatunkkal. Szégyen, hogy nem túl jó barátként kezdtünk, akadt néhány nézeteltérésünk, de mára nagyszerű társak lettünk, jókat szórakozunk együtt.”

A kölcsönös tisztelet az ökölharc után főképp megfigyelhető volt. Robben a francia játékos egyik szerződéshosszabbítási tárgyalása közben még üzent is a Bayern vezetőinek, hogy „ha eredményt akartok, akkor nektek Franck kell”, Ribéryt pedig mindig is lenyűgözte csapattársa edzésmunkája. „Mindig megkérdeztem tőle, hogy tudod ezt a mennyiséget napról napra elvégezni. Szerintem a mentalitásával van összefüggésben. Nem lehet úgy kimenni a pályára, hogy azt várod, könnyű lesz. Nem. Dolgozni kell érte mindennap. Be kell fektetned, összpontosítanod kell. Ő igazi nagyság, remek példa a fiatalok előtt.”

A példaképjelleget személyes élményekkel is alátámaszthatom. A 2008-as Európa-bajnokság egyik meccse után a vegyes zónában tipródtam, és vártam, hogy hozzánk is eljussanak a játékosok. Volt időm nézelődni, illetve látni-hallani-érteni, hogy kevéssel előttem néhány holland újságíró miképp társalog Robbennel. Mindkét oldal partnernek tekintette a másikat, és olyan mélységig tudtak lemenni szakmai kérdésekben, ami kívülállónak vagy magyar futballon szocializálódott embernek érthetetlen volt. Robben elfogadta, hogy még a „testnevelésből felmentetteknek” is lehet értelmes véleményük a labdarúgásról, nem a sztratoszférából osztotta az észt, hanem a korlátnak támaszkodva építő jellegű vitát folytatott velük. Aztán meg adott egy jó kis interjút nekem. Ribéryvel öt évvel később találkozhattam személyesen. 2013-ban őt választotta meg az UEFA és az Európai Sportmagazinok Szövetsége Európa legjobb játékosának. Magyarországot én képviselhettem a monacói ankéton, ami után néhány héttel meghívót kaptam. Herr Ribéry és a Bayern minden, az eseményen megjelent újságírót szívesen lát két napra Münchenben. Megérkeztem, kipakoltam, amikor kopogtak. Az ajtóban egy úr állt egy aláírt 7-es mezzel a kezében. Franck Ribéry küldte hálája jeléül mindenkinek.

A Bayernnél sérülés miatt kihagyott találkozóik száma is egyforma (182-182 a transfermarkt.de szerint), minden tétmeccset figyelembe véve gólokban Robben (144–123), gólpasszokban Ribéry (183–101) a nyerő („Volt sok szép gólunk: Ribéry előkészítette, én pedig befejeztem. Vagy fordítva. Oké, utóbbiból kicsit kevesebb” – így összegzett a holland). Uli Hoeness klubelnök idény közben azt mondta, sokkal fontosabb, hogy ők ketten látványosan búcsúzzanak, mint hogy trófeákat nyerjen a csapat. Azért egy-egy góllal és bajnoki címmel mégiscsak szebb lett a hazai elköszönés. Így Ribéry is akcentus nélkül, bajorosan el tudta még rebegni a „Danke schönt”, de aztán a klub jelmondata, a „Mia san mia” alatt eltört nála a mécses.

Mint mindenkinél.

Az írás a Nemzeti Sport 2019. május 25-i számának 2. oldalán jelent meg, elektronikus formában itt olvasható.

Cookie beállítások