Meggyűrűzték a bajnokot

2018. 10. 17. 14:13    
Olvasási idő: 1 perc

Az NBA-szezon első napján a Golden State Warriors játékosai megkapták a bajnoki aranygyűrűket, majd összecsaptak az Oklahoma City Thunderrel. A Celtics pedig oktatta kicsit a Sixerst.

Megvan a harmadik Curry-nek. (Fotó: Ezra Shaw/Getty Images)

Ma hajnalban elkezdődött az NBA-szezon, de erről már írtunk tegnap bővebben. A nyitónapon két meccset rendeztek, a keleti rangadónk számító Boston Celtics – Philadelphia 76ers találkozót, amit a Celtics elég dominánsan meg is nyert (105-87). Joel Embiid el is mondta, hogy amíg a Celtics mindig megveri őket, nem lehet rivalizálásról beszélni a két csapat között. Pedig a keleti főcsoport három legjobb csapatában ott van mindkét alakulat a Toronto Raptors mellett. Őket hármukat várják szezon végén a konferencia élére.

A meccs legjobbja Jayson Tatum volt, aki 23 pontig, 9 lepattanóig és 3 gólpasszig jutott. Nagyon úgy néz ki, bejönnek azok az előrejelzések, hogy a másodéves játékosra komoly szezon vár, és úgy tűnik, megérte Kobe Bryanttel edzeni a nyár folyamán.

A bostoni szurkolók örömére Gordon Hayward is visszatért, aki egyrészt kezdő volt, másrészt nem okozott csalódást abban a 24 percben, amíg pályán volt.

A másik meccsről (Golden State Warriors – Oklahoma City Thunder) most nem írunk bővebben, mert azt javasoljuk mindenkinek, hogy nézze meg Méhes Gábor és Tőrös Balázs kommentálásában (élőben közvetítették a meccset). A Sport1-en 15:45-től, a Sport2-n 20:45-től lehet megtekinteni felvételről.

Azt viszont javasoljuk, hogy nézze meg mindenki, hogyan adták át a Golden State Warriorsnak a 2018-as bajnoki címért járó aranygyűrűket.

A folytatásban csütörtökről péntekre virradóra a Portland Trail Blazers – Los Angeles Lakers találkozót, szombatról vasárnapra virradóra a Los Angeles Lakers – Houston Rockets meccset közvetítjük. Mindkét meccs 4:30-tól lesz majd a Sport1-en. Az elsőn debütál tétmeccsen Lakers-mezben LeBron James, a másodikon lép először tétmeccsen parkettre a csapat színeiben hazai pályán a Staples Centerben.

Portland Trail Blazers – Los Angeles Lakers: október 19. péntek, 4:30, Sport1 (élő); 15:45, Sport1 (ism.); 00:00, Sport2 (ism.)

Los Angeles Lakers – Houston Rockets: október 21. vasárnap, 4:30, Sport1 (élő); 13:30, Sport2 (ism.)