A Király visszatért

Sport TV avatar Sport TV 2018. 11. 22. 15:56    
Olvasási idő: 1 perc

Lejátszotta első meccsét Clevelandben a Los Angeles Lakers aranysárga-lila szerelésében LeBron James. A fogadtatása érzelmekkel teli volt, akárcsak nyolc éve. A hangulat viszont teljesen más.

Üdv itthon, királyunk! (Fotó: Jason Miller/Getty Images)

Miután a másik korábbi csapata, a Miami Heat ellen 51 pontot LeBron James, most az igazi hazai pályán is megmutatta magát a Los Angeles Lakers mezében. Clevelandben vendégszerepelt a csapat, ott, ahol James két részletben 11 évet játszott, öt bajnoki döntőt vívott, és 2016-ban bajnoki címre vezette a Cavalierst. Még egy kis köszönővideót is kapott:

Picit más volt tehát a leányzó fekvése, mint 2010-ben, amikor a “The Decision” után South Beachre tette át székhelyét, akkor a mezeit égették, mindenki árulónak tartotta, a tulajdonos nyílt levélben támadta, és főellenségként fogadta a publikum:

Most viszont méltósággal veszítették el, és megköszönték neki mindazt az emberfeletti fáradozást, amit a csapatért tett éveken át. Külső szemlélőként sokkal jobb volt ezt látni, bár az tény, hogy az akkori népharagot magának és a saját PR-csapatának köszönhette elsősorban.

Nem írjuk le az eredményt, és hogy ugyanúgy megszórta-e a Cavst, mint a Heat-et. Mert aki arra kíváncsi, a pályán mi történt, odakapcsolhat a Sport2-re 20:45-kor és megnézheti a Cleveland Cavaliers-Los Angeles Lakers meccset Méhes Gábor és Zsivera Gábor kommentálásban.