Zion Williamsonék hivatalosan is megérkeznek az NBA-be • SportTV

Zion Williamsonék hivatalosan is megérkeznek az NBA-be

Sport TV avatar Sport TV 2019. 06. 20. 14:13    
Olvasási idő: 4 perc

Minden évben nagy a felhajtás az NBA-draft körül, de az idén különösen nagy őrület van az egész körül. Óriási tétje van, ez természetes, hiszen egy-egy csapat jövője múlik azon, hogyan teljesítettek a megfigyelők, miképp dönt a szakmai stáb, azaz végül kit választ a klub. De ha van egy akkora marketingbomba a csomagban, aki mellett nem lehet elmenni szó nélkül, akkor meg van kötve az ember keze, ő Zion Williamson. Róla és a legjobbnak tartott újoncokról írunk röviden.

Éjjel rendezik az NBA-draftot, eldől, kiket választanak a csapatok az újoncok közül 2019 nyarán. Az alábbi lista egyfajta összesítés alapján készült, távolról sem teljes. Az NBA.com-on van egy konszenzusos mock draft (ez egy előrejelzés, hogy a szakértők milyen draftsorrendet várnak), amely 10 szakértő véleményét összesíti, és ezt vettük alapul. El kell mondanunk, a 2019-es osztályt nagyon erősnek tartják azok, akik közelebb vannak a tűzhöz, és jobban értenek ehhez, mint mi. Ahogyan az látszik is, az első három pick sorrendjét mindenki biztosra veszi, persze tudnak a csapatok meglepetést okozni, és még történhet ez-az az éjszaka folyamán. De pillantsunk picit bele, mire számíthatunk:

1. New Orleans Pelicans – Zion Williamson

Írtunk Zion Williamsonról, úgy beszélnek róla, ha szóba került a 2019-es draft, mint egyfajta megváltóról. NEM VÉLETLEN. Ő egy olyan szörnyeteg, akinél jobb szurkolómágnes nem sok van a világon. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az alábbi Top 10 pályafutása egyetlen főiskolás szezonjáról:

Nem kérdés, hogy a 2019-es börzén ő lesz az első választott, New Orleansban új csapatot kell építeni, mivel elment a Lakersbe Anthony Davisa, a liga egyik legjobbja a csapattól.

Ha valakitől azt lehet várni, hogy megnövekszik majd az érdeklődés a csapat meccsei / jegyei / mezei / merchandising termékei iránt, az Zion Williamson.

Pont ő lenne hatalmas fricska a Lakersnek, amely már csak azért is vonzóbb a játékosok számára, mert Los Angelesben van, ezzel szemben New Orleans nem egy nagy piac, de a közelmúltban LeBron James (Cleveland), Giannis Antetokounmo (Milwaukee), illetve Kevin Durant, Russel Westbrook és Paul George (Oklahoma City) bizonyította, hogy egy-egy játékos fel tud emelni egy amerikai relatíve kisvárosban lévő csapatot is a nagyok közé. Erre pedig Williamson tökéletesen alkalmas lehet, ha továbbra is ilyen látványosan játszik.

Ennél a pár képnél jobban a világon semmi nem mutatja, mennyire népszerű most Zion Williamson:

Pedig több szakértő is állítja, hogy nem 100 százalékig biztos abban, hogy hosszútávon Zion előtt áll a legjobb NBA-karrier, mert olyan erős a felhozatal az idei mezőnyben. Azért ne féltsük, például az ESPN nagyon kemény összeállítást készített arról, Williamson melyik NBA-játékosra hasonlít a kosárlabda különböző elemeiben. Nem spóroltak a bókokkal, na.

2. Memphis Grizllies – Ja Morant

A szakértőknél Morant helye is biztos a második helyen, ráadásul a Memphis Grizzlies elcserélte a Utah Jazzhez a franchise-t 12 éve szolgáló kezdőirányítót, Mike Conley-t. Szinte biztos, hogy azzal a szándékkal, hogy Morantnak helyet csináljanak a keretben.

Morant ugyanis irányító, a Murray State csapatában dupla-duplát átlagolt a második főiskolás szezonjában (24,5 pont, 10 gólpassz).

Már abból sejteni lehet, hogy más, mint a többiek, hogy ő nem sztárként érkezett a főiskolára, és nem is csak egy évet töltött ott.  A középiskola után nem sorolták a legjobbak közé, így került a kevésbé híres Murray State-re, ahol a közepesen jó újoncszezonja után a másodikra akkorát dobbantott, hogy máris ott találta magát az újságokban a jövő lehetséges szupersztárjai között. Kíváncsian várjuk, lesz-e még feljebb számára, tud-e ennél is tovább fejlődni a profik között.

3. New York Knicks – RJ Barrett

New York úgy vágyott Zion Williamsonra, mint óvodás gyermek a Kinder tojásra. Az Egyesült Államok legnagyobb városában lévő, a Forbes szerint legértékesebb franchise ligautolsó lett, a keret legtöbbre tartott kosarasa, az éppen sérült Kristaps Porzingis menekült a Nagy Almából, a többiek pedig úgy veszítették a meccseket, mintha nem lenne holnap. Pont azért, hogy nehogy véletlenül bárkinek nagyobb esélye legyen a drafton megszerezni az 1/1-es picket. De a draft reformja, amely szerint kissé kevésbé meghatározó a rossz szereplés a draftpozíciók sorsolásánál (a három utolsónak egyenlően 14 százalék esélye volt az első pick megszerzésére, viszont a végén az a Pelicans lett az első választó, akinek erre mindössze 6 százalék volt), most túljárt a Knicks eszén. Így találta magát a harmadik helyen a csapat, de könnyen lehet, hogy hosszútávon nem bukott olyan nagyot.

A szakértők szerint RJ Barrettnek fog szurkolni a Madison Square Garden közönsége.  Először talán keserédesen, de lehet később meggondolják, ő az ugyanis, akit néhányan sokoldalúbb és komplettebb játékosnak tartanak, mint Williamsont.

Annyira nem nehéz összehasonlítani őket, hiszen a Duke-on egy csapatban szerepeltek. Mindketten 22,6 pontot szereztek meccsenként az NCAA 2018-19-es szezonjában…Meglátjuk, pár év múlva mit mond majd az egyébként elég kritikus Knicks-szurkolótábor.

A következő ötös (jelen állás szerint):

4. New Orleans Pelicans

5. Cleveland Cavaliers

6. Phoenix Suns

7. Chicago Bulls

8. Atlanta Hawks

A negyedik helyen jelen állás a New Orleans Pelicansnak még van egy választása, és innentől már nincsenek olyan fixen leosztva a pozíciók a szakértők szerint. Van 5 játékos, akiket a 4-8. pozíció valamelyikére tesz mindenki, de vannak eltérések. Az ACC Év Védőjét, a Virginában játszó De’Andre Huntert tippelik többen a negyedik helyre, de senkit nem lepne meg az sem, ha a Jarrett Culver a Texas Tech-ből kelne el itt, a hatodik és hetedik helyre két irányítót, a Vanderbiltes Darius Garlandot és a Noth Carolinás Coby White-ot teszi a legtöbb szaki. Viszont

a legjobb nyolc utolsó tagja érdekes helyzetet hozhat: Mi lenne, ha a Pelicans arra játszana, hogy összehozza Williamsont korábbi főiskolás csapattársával, Cam Reddish-sel?

Az ESPN 2018-as középiskolás rangsorában Barrett volt az első, Williamson a második, Reddish a harmadik, és mindhárman a Duke-ra mentek. Egyértelmű volt, hogy a nagy hármasból valakinek majd picit háttérbe kell szorulnia, és az Reddish lett. Így csúszott vissza a nyolcadik helyre az előrejelzésekben (bár valaki hetediknek sorolja).

Hogy lássuk, mennyire komolyan veszi az NBA az újoncok népszerűsítését, nézzük meg, hogyan teljesített Darius Garland, RJ Barrett, Coby White, Jaxson Hayes és De’Andre Hunter Jimmy Fallonnál a draft előtt:

Az elmúlt 10 év:

Nem állítjuk, hogy ez mind fix, lehetnek hatalmas változások ehhez képest, de szerettük volna röviden vázolni, mire számíthatunk a 2019-es drafton. Mindig jönnek meglepetések, és reméljük, az idei esztendő sem lesz másképp, mert erről szól ez az este minden évben. Jöhet egy utolsó pillanatos csere, lehetnek nagy mellényúlások, és ugyanigy foghat valaki csiszolatlan gyémántot. Bár ezeket általában csak évek múltán tudjuk majd értékelni. Tekintsük át, az elmúlt 10 évben ki lett az Év Újonca, és hányadik helyen kelt el a drafton, ebből kiszűrhető, nem tévedhetetlenek a megfigyelők sem:

2019: Deandre Ayton (1. választott), Luka Doncic (3. választott) vagy Trae Young (5. választott) lesz az Év Újonca

2018: Ben Simmons (1. választott még 2016-ban)

2017: Malcolm Brogdon (36. választott)

2016: Karl-Anthony Towns (1. választott)

2015: Andrew Wiggins (1. választott)

2014: Michael Carter-Williams (11. választott)

2013: Damian Lillard (6. választott)

2012: Kyrie Irving (1. választott)

2011: Blake Griffin (1. választott még 2009-ben)

2010: Tyreke Evans (4. választott)

2009: Derrick Rose (1. választott)

Azt a klasszikus példát se felejtsük el, hogy Michael Jordan csak harmadikként kelt el 1984-ben Hakeem Olajuwon és Sam Bowie mögött, de Jordan lett az Év Újonca, a többi pedig már történelem…

 Ugyanerre erősít rá az MVP-cím is, az elmúlt 10 év:

2019: Giannis Antetokounmpo (2013-ban 15. választott), Paul George (2010-ben 10. választott) vagy James Harden (2009-ben 3. választott)

2018: James Harden (2009-ben 3. választott)

2017: Russell Westbrook (2008-ban a 4. választott)

2016 és 2015: Steph Curry (2009-ben a 7. választott)

2014: Kevin Durant (2007-ben a 2. választott)

2013, 2012, 2010 és 2009: LeBron James (2003-ban az 1. választott)

2011: Derrick Rose (2008-ban az 1. választott)

Zion Williamson tehát hosszú várakozás után megérkezik az NBA-be, de sok tehetség jön vele együtt, és úgy tűnik, biztosítva lesz a jiga következő szupersztár-generációja. Mi már várjuk őket nagyon.

Ahogyan az alábbi játékunk nyerteseinek jelentkezését is:

🏀🏀🏀EREDMÉNYHIRDETÉS🏀🏀🏀Az NBA-döntővel lezárult a mi bracket-játékunk is. Erről van szó:…

Posted by Sport TV on Monday, June 17, 2019