Busquets, a Barca strázsája

2015. 01. 08. 14:35    
Olvasási idő: 8 perc

Francisco, köszönöm, hogy rendelkezésünkre áll. Beszélgetésünk témája a Barcelona világ- és Európa-bajnok futballistája, Sergio Busquets. A könyv teljes címe: Sergio Busquets, a Barcelona strázsája. Kezdjük azzal, hogy milyen futballista is valójában Sergio Busquets? Milyen típusú labdarúgó? Hogyan lehetne kategorizálni?

Induljunk ki abból, hogy neki köszönhetően futballozhatnak a többiek. Megteremti a lehetőséget mások számára. Nos, ő ilyen futballista. Elsődleges feladata, hogy megszerezze a labdát, a következő pedig az, hogy a létező leggyorsabban továbbítsa azt Xavinak, aki, mint tudjuk, látjuk, azon nyomban továbbtolja Inestának, Iniesta pedig habozás nélkül adja tovább Messinek. Így kapcsolódik, például, Busquets Messihez. Messi kapja a legtöbb dicséretet, mert mire hozzá kerül a labda, már senki nem emlékszik arra, enyhe túlzással, persze, hogy a folyamat Busquets-cel kezdődött, azaz tulajdonképpen tőle indult minden.

Sokszor hallottam, hogy a labdarúgásban az első passz a legfontosabb, nem pedig az utolsó. Paulo Sousa játékára mondták azt, hogy az ő passza a legfontosabb, hiszen az az első. Ha van egy olyan futballistát, aki megadja lökést, aki támadásba lendít, sokkal könnyebb dolgod van. Ön egyetért ezzel a megállapítással?

Teljesen. Busquetsnek azt tanította Guardiola, hogy kétszer csak kivételes esetben érhet labdához. Ha megfigyeli, Busquets játéka ezen filozófia alapján realizálódik: átveszi a labdát, és azon nyomban továbbpasszolja. Neki ez a feladata. Szóval az egész támadási folyamat vele kezdődik.

Ön szóba hozta Guardiolát, nos, Busquets neki köszönhet mindent.

Nem vitatom. Busquets pályafutásában két edző játszott meghatározó szerepet. Az egyik maga Pep Guardiola, a másik pedig Sergio Lobera, aki legutóbb a Las Palmas kispadján ült, és aki korábban pont Sergióval melózott együtt a Jabac Terrasánál. Sergio Lobera volt az, aki beajánlotta a 17 esztendős Busquetst a Barcelonának. A katalánok a nyolcéves Sergióban nem láttak fantáziát, 10 évvel korábban szó szerint azt mondták, hogy nem kell. Hősünk végül egy rafinált húzásnak köszönhetően lett a Barcelona labdarúgója. A Jabac elnöke tudatosan terjesztette, hogy Busquetst árgus szemekkel figyeli a Real Madrid. A Barcelona megijedt, és azon nyomban leszerződtette a srácot.

A Fieszta közel hároméves története során volt alkalmunk ellátogatni Terrasába, a Jabachoz, ahol az elnököt is megszólaltattuk, ám, érdekes módon, erről a történetről nem beszélt.

Pedig igaz, én beszéltem vele. Nekem elmondta, de lehet, hogy csak azért, mert én már hallottam ezt a történetet másoktól. Ismertem a sztorit. Sergio Lobera egyáltalán nem akart erről nyilatkozni, ráadásul nem szeret szerepelni, befelé forduló figura, nem szereti előtérbe helyezni magát. Introvertált fazon. Zárkózott ember. Később a Barcelona utánpótlás bázisában is együtt dolgoztak, Lobera később a La Masiában tevékenykedett. Nemrég az első csapat kapcsán is szóba hozták. Volt, aki azt szerette volna, ha az első csapat edzői stábját erősíti. Mondom, nagyon sokak köszönhet neki, hiszen bízott benne, ő volt az, aki beajánlotta a Barcelonának, aki hitt a képességeiben, aki minden körülmények között kiállt mellette. Az első lépéseinél Loberától kapta a legtöbb segítséget, aztán Guardiola karolta fel.

Milyen volt Busquets fejlődése? Hogyan lépett az egyik lépcsőfokról a másikra? És egyáltalán milyen pozícióban kezdte a pályafutását? Tudomásom szerint klasszikus 9-esként indult számára a nagy kaland. Ez valóban így volt?

Így. Gólokat szerzett. Egyiket a másik után. A portugál világklasszist, Luis Figót tekintette példaképének. Jobb oldali középpályásként kezdte, és, valóban, később feljebb tolták. A Lleidában, ez volt a második csapata, már csatárként számoltak vele. Azt mesélik, hogy egy igen gólerős labdarúgó volt. Már korán kitűnt magasságával, ugyanakkor a termete sosem jelentett hátrányt számára a labdával való viszonyát illetően. Mindig is szép, koordinált mozgása volt. Később visszahozták a csatár mögé, és ebben a szerepkörben sem vallott szégyent. Sőt, rengeteg tizenegyest harcolt ki, és sokszor megesett, hogy csak eljátszotta, hogy felvágták a tizenhatoson belül. Nagy színész volt. Ez a történet sem maradhatott ki a könyvből. Már a kezdet kezdetén is kitűnt a többiek közül, hiszen jó fizikumú, jó felépítésű, erős játékos volt, és talán éppen ezen adottságoknak köszönhetően állították be a védelem elé. Guardiolával a kispadon, a Barcelona B-csapatában hol belső védőt, hol csatárt játszott. Aztán egy adott pillanatban Guardiola gondolt egy nagyot, és védekező középpályást, azaz klasszikus négyest faragott belőle. Ma már ez a poszt a védjegye, és ebben a szerepkörben a világ egyik legjobb játékosa.

Busquets a legmagasabb ember a sok apró futballista között.

Ő az első a tornasorban, de a magasság sohasem jelentett hátrányt számára. Már az elején feltűnt az edzőinek, hogy mozgáskoordinációja kifogástalan. Amikor elkezdődött a pályafutása, az édesapja még javában futballozott. A Barcelona kapuját védte, ám Sergio legszívesebben letagadta volna, hogy az édesapja a Barcelonában játszik. Sosem kérkedett azzal, hogy ő Carles Busquets fia. Eleinte az a szóbeszéd járta, hogy csak az apja miatt játszik. Mára már teljesen megfordult a helyzet. Az emberek azt mondják: ja, az a Busquets, akinek a fia a Barcelonában futballozik.

Ebből arra következtetek, hogy az édesapja nem szólt bele abba, hogyan alakuljon a pályafutása.

Sergio sokat köszönhet az édesapjának, rengeteg jó tanáccsal látta el, tehát ő is fontos szerepet játszott a pályafutásában. Mindig ott állt mellette, és nem hagyta, hogy elszálljon. Ha egy picit is elrugaszkodott a valóságtól, bár erre azért ritkán volt példa, a papa azon nyomban visszarántotta a földre. Folyamatosan dédelgette, mindig szép szóval közeledett hozzá. A nagybácsik is sokat segítették, akik Badiában dolgoztak edzőként, abban a városban, ahonnan a Busquets család származik. A Busquets famíliában mindig is a futball volt az elsődleges téma. A testvére is focizik, bár belőle nem lett jegyzett labdarúgó, alacsonyabb osztályokban játszott. Sergio már szinte gyerekként eldöntötte, hogy futballista lesz, és a Barcelonában fog játszani. Nyolcéves korában meg is jelent egy toborzón, ám nem felelt meg. Cseppet sem viselte meg, hogy elutasították. Tudomásul vette, hogy nem ment át a vizsgán, de haladt tovább a maga útján, és egyáltalán nem adta fel az álmait. 17 évesen öltötte magára először a Barca mezét. Ez volt élete nagy álma.

Mi volt a probléma a nyolcéves Busquets-cel? Miért nem tartották alkalmasnak arra, hogy a Barcelona bázisán nőjön föl?

Ez nagyon kényes kor. Hétévesen kezdte el komolyabban, ám Bádiában földes pályán futballozott, és nem játszott mindig, ráadásul minden egyes alkalommal más és más pozícióban lépett pályára. Előfordult, hogy csatár volt, de a pálya közepén is feltűnt, nem volt egy meghatározott posztja, de nem is lehetett ebben a korban. Nem zavarta, hogy több poszton kell játszani, viszont mindig is kitartott elhatározása mellett, mely szerint nem akar kapus lenni. Mondom, nem egyszerű meggyőzni a szakembereket nyolcévesen, sokaknak nem sikerült elsőre, nem ő az első és nem is az utolsó. Megdolgozott azért, hogy eljusson erre a szintre. Szorgalmas játékos, aki elvégzi a piszkos munkát. Megharcolt minden egyes lehetőségért, és mindent elért, amit előzetesen eltervezett.

Valahol azt olvastam, hogy a Villarreal is kinézte magának, ám az édesanyja hallani sem akart erről a lehetőségről, azt mondta: az én fiam, az én főztömet eszi, és legfőképpen otthon.

Az Espanyol és az Atlético Madrid is pályázott rá, ám a Villarreal volt a legkomolyabb érdeklődő. Erről az esetről is bővebben beszélek a könyvemben. A Villarreal katalóniai megfigyelője összeült a Jabac elnökével, és a találkozóra meghívták Busquets édesapját, Carlest is. A papa akkoriban fejezte be a pályafutását. Busquets édesapja érdekesnek találta a megkeresést, ám azt mondta, hogy egymaga nem dönthet a gyerek ügyében, így hát felhívta a mamát, aki egy határozott nemmel válaszolt.

-Eddig miattad utaztunk állandóan, most a gyerek miatt kellene. Nem megy sehova!- jelentette ki a mama. –A gyerekem itthon alszik, a saját ágyában, és azt eszi, amit én főzök.

Ennek ellenére Sergio elutazott a Villarreallal egy nyári tornára, és három mérkőzés erejéig, a saját korosztályában pályára is lépett, ám az édesanya hajthatatlan volt, úgyhogy a gyerek nem lett a Villarreal futballistája. Talán ennek a lépésnek köszönhetően kerülhetett később a Barcelonához.

Lehetett arra számítani, hogy a srác egy szép napon sikeres lesz?

Nem. Csupán egy ember akadt, aki megvédte a kritikáktól, Guardiolát leszámítva, persze, aki kitartott mellette, nevezetesen Johan Cruyff, aki abban az időszakban az egyik lap munkatársa volt, és nagyítóval figyelte a Barcelona játékát. Egyébként a katalán sajtó leírta, nem látott benne fantáziát. Azt mondták, írták róla, hogy lassú, és nincs olyan adottsága, ami arra predesztinálná, hogy hosszú távon a Barcelona futballistája legyen. Ő cseppet foglalkozott ezzel, hiszen kemény fából faragták, és később neki lett igaza, mert a kritikák egyszer csak dicséretekké érlelődtek.

Mi volt a receptje? Hogyan tudta túltenni magát ezeken a kritikus hangokon?

Sergio egy rendkívül kiegyensúlyozott srác, akinek a helyén van az esze, és sosem gondolt magáról többet, mint ami. Most is tisztában van azzal, hogy mi a szerepe a szerkezeten belül, a sok csillag között. Nem foglalkozott a kritikákkal, járta a saját útját, és célba ért. Most már elismerik a tudását, és fontosnak tartják a játékát. Komoly szurkolótábora van. Összességében mindenki megbecsüléssel beszél róla. Eleinte meglehetősen szelíd volt. A papa odament az egyik edzőjéhez, és arra kérte, hogy ébresszék fel a gyerekét:

-Nem bánnám, ha egy picit „rosszabb lenne”-mondta.

Aztán lassan-lassan megváltozott. Egy biztos, mindig nyerni akart. Nem szeretett alulmaradni. Mindegy, miben versenyzett. A barátságos meccseken is győzni akart. Azt mesélték, hogy sokkal több rúgást, ütést kapott, mint ahányat adott. Ez azért volt furcsa, mert jó nagy gyerek volt, és ennek a fordítottja lett volna normális. Később, ahogy már említettem, „megkeményedett” a játéka, és most már , hamisítatlan erőfutball jellemzi a futballját.

Milyen ez a könyv? Miben más, mint a többi? Sok történet, anekdota, sztori tarkítja? Sok mindent megtudunk róla? Megszólal a papája? Megszólal ő maga?

A könyv átöleli Sergio Busquets teljes pályafutását, a hétéves Busquets-ből egy bizonyos 2013-as meccsig, amikor az egész stadion az ő nevét skandálta.

-Sergio, Sergio, Sergio Busquets-zúgott a Camp Nou. És ha már itt tartunk: nem szereti, ha becézik. Nem rajong a becenevekért, azt mondja, ő nem Sergi, és nem is Busi. Úgy van vele, szólítsák csak Sergiónak, azaz úgy, ahogy hívják. A mezén is a Sergio szerepel, illetve a két vezetéknevének a kezdőbetűje. Az édesapja Busquets, az édesanyja pedig Burgos. Az édesanyja nagyon fontos szerepet játszik az életében, így a badiai futballpálya is a Sergio Busquets Burgos nevet viseli. Sokszor elmondta, hogy számára a papa és a mama egyformán fontosak.

A kérdés még mindig ugyanaz! Beszélt vele személyesen?

Nem, ugyanis azt mondta, hogy ő még nagyon fiatal, és nem érett meg arra, hogy könyvet jelentessenek meg róla. Nem könnyítette meg az életemet. Fel kellett kutatnom azokat a nyilatkozatokat, amiket korábban tett a különböző médiumokban. Beszélgettem a korábbi csapattársaival, edzőivel, a Jabac elnökével, illetve a terrasai klub korábbi sportigazgatójával.

Az édesapja megszólal a könyvben?

Nem, ő se akart nyilatkozni. Sőt, a nagybátyja sem, aki ott volt az első lépéseinél, ugyanis ő volt az első trénere. Nem akarnak szerepelni. Azt mondták, ők egyszerű emberek, akik úgy gondolják, hogy az ő véleményük nem fontos. Én megpróbáltam mindent, de mindig falakba ütköztem, úgyhogy igencsak nehéz dolgom volt. A nagybátyjával több alkalommal beszéltem, aki megígérte nekem, hogy engedélyt kér Sergiótól, aztán nem jelentkezett. Informális beszélgetéseket folytattunk, azaz én elmondtam neki valamit, ő pedig meghallgatta, esetleg korrigálta, de ő sem nyilatkozott.

Azt ember azt gondolná, ha piacra dobnak egy ilyen könyvet, akkor a főszereplő is megjelenik a prezentáción.

Valójában prezentáció sem volt. A kiadó azt javasolta, hívjuk meg a szövetségi kapitányt, Vicente del Bosquét, akit az előszó megírására kértünk fel, és aki nagy tisztelője Busquets-nek. Esetleg a korábbi csapattársai közül valakit, azonban én azt mondtam, hogy csak akkor érdemes egy könyvbemutatót szervezni, ha maga a főszereplő is megjelenik, de erre nem volt esélyünk. A könyv megírása óriási kihívás elé állított. Madridban élek, itt dolgozom, innen kellett kiépítenem az információs csatornákat. Mindegy, az ajánlatot nem szabad visszautasítani, nekivágtam, és megírtam. Sok embert felkutattam, és sokat meginterjúvoltam.

Lehet, hogy rosszul gondolom, de nálam az számít normálisnak, az számítana annak, ha a főszereplő felhívná a szerzőt, és megköszönné a munkát, ne adj Isten, még gratulálna is neki.

Ebben az esetben nem ez történt. Néhány héttel ezelőtt hívott a nagybátyja, és bevallom őszintén, nem vettem fel a telefont, és nem is hívtam vissza. Miután semmilyen segítséget nem adtak nekem, sőt, csak hátráltatták a munkámat, nincs miről beszélgetnünk. Ha olyan fontos lett volna, bizonyára visszahív, de ahogy mondani szokás, azóta is csörög a telefonom. A Barcelona sajtóosztályán dolgozik az egyik volt edzője, akivel van valamilyen kapcsolatom. Felületes. Eljuttattam neki a könyvet, és minden bizonnyal jelezte a srácnak, hogy a róla szóló könyv már ott van a boltokban, úgyhogy elég nagy a valószínűsége, hogy tud róla. Előbb Madridban jelent meg, később került a barcelonai boltokba. Remélem, hogy Badiában kötelező olvasmány lesz mindenki számára.

Akkor nem lehet tudni, hogy Busquets könyvespolcán ott van-e a könyv vagy sem.

Nem tudom, tényleg. Fogalmam sincs. Lehet, hogy valaki a környezetéből elolvasta, és elmesélte neki, mit tartalmaz. Nincs rajta a facebookon, nem szereti a twittert, úgyhogy ezen csatornákon nem tájékozódhat a könyv kapcsán. Tudja, mit, azért bízom benne, hogy ott van az a könyv a polcán.

Busquets nagyon visszafogott srác, ennek ellenére egy fiatalemberről beszélünk, és gondolom, neki is van hobbija.

Imádja a mama főztjét, és a katalán zenekar, az Estopa egyik nagy rajongója. Szoros kapcsolatban áll a gyerekkori barátaival, és korábban, ha volt egy kis ideje, elment Badiába, és beült sörözni a haverokkal. Ha lehetősége volt rá, kiment a meccsre, felült a lelátóra szotyizni, a szünetben pedig beállt a sorba a kedvenc szendvicséért. Most, hogy ennyi mindent elért a Barcelona és a válogatott játékosaként, egyre kevesebbet mutatkozik az utcán, ugyanis ő nem az a típus, aki szeret szerepelni. Van olyan játékos, aki imád a középpontban lenni, de ő nem ilyen. Autogramot sem szeret adni, mert szégyelli magát. A család körében érzi jól magát, ott van biztonságban.

Akkor már szakított a korábbi baráti körrel?

Nem szakított, csak ritkábban találkoznak, ritkábban, mint mondjuk 3 évvel ezelőtt. A nagymamája ott él Badiában, a stadiontól néhány méterre. Imádja a nagymamáját, gyakran meglátogatja, de már nem merészkedik annyit az utcára, mint korábban. Az emberek le nem szállnának róla, és ő ezt el akarja kerülni.

Nagyon sok mindent megtudtunk Sergio Busquets-ről. Köszönöm az interjút. Továbbra is figyeljük a pályafutását. Tudjuk, milyen játékos, egy picit, önnek köszönhetően beleástuk magunkat az életébe, a magánszférájába, bár, ahogy ez szintén kiderült, nem olyan egyszerű belelátni a világába.

Én köszönöm a lehetőséget.