Már nem hitte, de megtette a Barca • SportTV

Már nem hitte, de megtette a Barca

Moncz Attila avatar Moncz Attila 2017. 03. 09. 01:30    
Olvasási idő: 3 perc

Fotó: EUROPRESS/AFP

Először jött vissza egy csapat európai kupameccsen 0-4-ről, összejött a remuntada, a nagy feltámadás. A Barcelona 6-1-es csapást mért a PSG-re, és ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában. De Katalóniában talán most sem hiszik el, mi történt szerda este. Én biztosan nem…

Ha ez a Bayernnel történik, Cavani góljánál szétverek valamit. A szabadrúgásgól után melegebb éghajlatra küldöm Cavanit, mondván, most miatta nincs hosszabbítás. A tizenegyest követően köcsögözöm Aytekin bírót, hogy miért csak öt percet hosszabbít, amikor a PSG játékosai többet fetrengtek, mint fénykorukban a Rákóczi tér „napszámosai”. 6-1-nél meg felszólítom a világot a behódolásra.
De így, hogy a Barcelona-PSG-n esett meg minden, áldom a Jóistent, hogy a Camp Nou-beli első meccsemen ilyen élménnyel ajándékozott meg. Fél órával a lefújás és a Cant del Barca úgy ötödik eldanolása után még mindig tízezrek ünnepeltek a Camp Nouban. A műsorközlő nem győzött hálálkodni a culéknak a támogatásért, ők meg nem győztek ünnepelni. Ez tényleg a „hűvazze” kategóriája volt.
A kezdés előtt úgy 90 ezren hittek abban, hogy a Barca megcsinálja. 3-0-nál talán már világszerte a megkérdezettek több mint ötven százaléka mondta volna azt, hogy itt fordítás lesz. Aztán jött egy borzalmas negyedóra, Cavani gólja, elrontott párizsi ziccerek (ha az egyiknél Ter Stegen nem véd lábbal, lefő a kávé, erről kár is vitatkozni), így aztán úgy lehetett nekimenni az utolsó negyedórának, hogy három gólt kell lőniük a katalánoknak a továbbjutáshoz. És ez még a 88. percben is igaz volt.
Akkor és ott már senki sem hitt ebben. Addigra már több ezren elhúztak haza (én ilyet 1983 óta nem teszek, amikor szakadó esőben, 0-1-nél „hazasírtam” magam egy Rába ETO-Debrecen meccsről – 5-1 lett a vége), a közelemben ülők inkább a hétköznapi feladatokról beszéltek, a pályán meg szerintem senki sem gondolta komolyan, hogy itt még lehet valami. Neymar korrektül elismerte, ő csak a negyedik gól után kezdett újra a továbbjutásra gondolni, a többség viszont nem győzte hangsúlyozni, végig hitt a csodában. Nyilván a 6-1 megszépíti az emlékeket, de azért velük megnézetném, mondjuk, a 60. és a 80. perc közötti felvételeket, ugyan már, mutassanak olyan mozdulatokat, amelyek a hitről árulkodnak. És tök őszintén, a most – jogosan! – delírium trémensben lévő szurkolók közül istenigazából ki hitt még a 88. percben is abban, hogy itt bizony születik még három katalán gól.
Szerintem a fordulatot nem is annyira Neymar szabadrúgás-, mint tizenegyesgólja jelentette. A csaknem egy órán át rém ostobán/gyáván/a játékot csalva futballozó párizsiak akkor vesztették el a fonalat. Addigra érett be a Barcelona azon munkája, ami főleg az első félidőben volt látványos. Nem volt sok helyzete a hazai gárdának, de a lelki terrorral fejben egyre csak fárasztotta a PSG-t. A katalánok folyamatosan a párizsi térfélen tartották a labdát, a letámadás működött, és hát a nyomás fárasztotta a fejet is, nem csupán a testet. Mint a bokszban, amikor ütöd a testet, aztán meghal a fej. 5-1-nél meghalt. Akkor már „valagba sem bírták rúgni a labdát” a franciák, pedig talán csak kétszer kellett volna ezt tenniük, hogy ott legyenek a nyolc között. De nem lesznek ott.
Most lehet azzal jönni, Aytekin mekkora ökör volt (nagyjából stimmel, a megadott és elmaradt tizenegyesek összevetéséből nem jön ki jól, a párizsiak folyamatos időhúzását nagyjából úgy büntette, ahogy én a keresztlányaim elevenségét, az előnyszabályról gyakran fogalma sem volt, a lapjárása tragikusra sikeredett) vagy hogy a PSG ezt magának és a rossz taktikájának köszönheti (az a csapat hogy akar továbbjutni, amelyik a 85. percet követően a középkezdéseket leszámítva összesen 1, azaz egy jó passzra volt képes?!), de azért adjuk meg a győztesnek, ami a győztesé. A Barca rúgott hat gólt, de becsszó, csak egy után ünnepelt. Az első öt gólt követően rendre rajta maradt a góllövési kényszer, nem volt oka az ünneplésre, hiszen csak a hátrány csökkent. Kizárólag Sergi Roberto lövése után lehetett tombolni. Igaz, ez annyira jól sikerült, hogy még órákkal később is állt a bál a Ramblán.
De azért nem álltam át az erő Münchenből nézve sötét oldalára. Azt viszont nagyon megnézném, ha június 3-án ez a két csapat játszaná a döntőt Cardiffban.

Cookie beállítások