Újra kell egy győri mez

Moncz Attila 2017. 05. 08. 07:18    
Olvasási idő: 3 perc

Nekem kicsit más a győri kézilabdázók BL-győzelme. Több, személyesebb.

Kiírni magamból mindent? Az talán most lehetetlen. Senki se sértődjön meg, de nekem azért más, ha a Győr nyeri meg a Bajnokok Ligáját és más, ha ezt másik csapat nyeri meg. Több évtizedes kötődést nagyon nehéz felülírni.
Én Győr mellől, Ácsról származom, és úgy a nyolcvanas évek eleje óta van kötődésem az ETO-hoz. Persze, a labdarúgással kezdődött minden. 1981-ben voltam először bajnokin az akkor Magyarország legmodernebb stadionjának számító létesítményben, komoly sírások árán lemaradtam pár nemzetközi kupameccsről (visszagondolva, talán az 1982 őszén játszott, Standard Liege elleni BEK-meccs fáj a legjobban, amikor az idegenbeli 0-5 után a Győr a 60. percben úgy vezetett 3-0-ra, hogy három kapufát is lőtt, aztán elfogyott a szusz, az eredmény meg maradt), míg végre 1986-ban egy Dinamo Minszk elleni UEFA-kupa-visszavágón letudtam az első ilyet is. Emlékszem, németóráról kellett elkérni, egész nap csak ez foglalkoztatott, aztán 16 ezer néző előtt 0-1 lett a vége, de az idegenbeli 4-2 után ez is elég volt a továbbjutáshoz. Folyton nézegettem a Sportot, hogy a helyi srácok, a Boces, meg a Pala befértek-e valamelyik utánpótláscsapat kezdőjébe az ETO-ban, majd jött minden, aminek kellett: bérlet, mez, utazások.

Fotó: MTI - Szigetváry Zsolt

Akikkel elindultam ezen az úton, mára csak apu maradt, papának, körinek, Zsiga bácsinak ezúton is mindent köszönök. Ők is eszembe jutottak, amikor vasárnap ott álltam az Arénában a Vardar elleni meccs lefújásakor. Hangom az nem sok volt („Majd holnap énekelj kicsit” – jött egy SMS), könnyem volt pár, de hát mindent felülírt az öröm. Rendben, ez nem foci, hanem kézilabda, de azért ma már ez jelenti az ETO-t. A tudományosan ma már tudatos kiválasztásnak, utánpótlás-koncepciónak nevezett folyamatokat már a kilencvenes években használták arrafelé, a megyei lapokban voltak tehetségkutatókról, kézilabda-osztályokról szóló hirdetések, jöttek a Balázs-kupák, idővel pedig a pénz és az eredmények. Volt itt például Keksz, Graboplast, több mint tíz éve meg volt és van Audi. És vannak BL-győzelmek.
Hogy a harmadik, a legfrissebb a saját nevelésű játékosoknak mit jelent, bele sem merek gondolni. Főleg Görbicz Anita helyzetébe nem merek, ő nyilatkozni is alig akart-mert-tudott.
Én csak azt tudom, hogy pár hete volt szerencsém beszélgetni Tomori Zsuzsával egy győri kávézóban. Ő mondta azt, hogy abban a másfél hónapban, amikor éppen a Győr-Metz-Balkán háromszögben keresett csapatot magának 2017 őszére, egy dolog éltette. „Én azért jöttem Győrbe, hogy Bajnokok Ligáját nyerjek. Mással nem foglalkoztam” – mondta. Megnyerte, ráadásul úgy, hogy érdemben is hozzátett. A Buducsnoszt ellen Neagut és Cvijicset osztotta (meg lőtt egy olyan leindításos gólt, hogy esküszöm, legalább kétszer nézett vissza, mondván, mi van, ezek nem érnek utol?), a döntőben meg jó ütemben bevágott három gólt, meg pár pofont. És hát a rendes játékidő utolsó Vardar-támadását is ő állította meg…

Fotó: MTI - Szigetváry Zsolt

Vagy mondhatnám a két életvidám hollandot, Nycke Grootot és Yvette Brochot. Egyikük másfél évvel ezelőtt nem hitte el, hogy helye van a Győrben, a másikuk pedig egy komolynak tűnő modellkarriert adott fel a kézilabdáért. Most meg BL-győztesek, Nycke ráadásul látható megilletődöttséggel még a Final Four MVP-címét is átvehette. Vagy Kari Grimsbőt, aki azok után, hogy a norvég válogatottal összesen kilenc olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címet számlál (2-2-5 leosztásban), most megszerezte az első nemzetközi klubtrófeáját. Vagy Eduarda Amorimot, aki a légiósok közül egyedüliként játszott a Győr mindhárom győztes BL-döntőjében. Vagy, vagy, vagy.
Annak pedig külön örülök, hogy talán nekem is sikerül valamit átadni az ETO-ból egy családtagnak. Keresztlányom, a 10 éves Csenge csak az első nap tudott kijönni. Fülvédővel felszerelkezve indultunk el, szegény, a villamoson végig izgult, mi lesz majd a nagy tömegben (pedig már volt pár kézi BL-meccsen), meg mennyire lesz hangos az egész. Aztán a fülvédő végig a táskában maradt, minden félelemmel együtt. Helyette lelkesedett, a kiállított győri mezek közül a rózsaszín-fekete beszerzésére egy ígéretet már ki is könyörgött magának („De aláírással ám!”), aztán jött a kérdés hazafelé:
– Keresztapu, jöhetek jövőre is?
Szerintem ez eldőlt.