Pelota

2014. 02. 21. 19:01    
Olvasási idő: 15 perc

Inaki Gorostiza Aguirre

A pelotának nagy szurkolótábora van?

Az én időmben sokkal többen mentek ki a helyszínre, a „frontonba”, hogy megnézzenek egy-egy meccset. Igaz, a pelotának ma sokkal több szimpatizánsa van, mint korábban, de a nézők száma erősen lecsökkent. Az utcán minket is leszólítottak, nem tagadom, népszerűek voltunk, de csak azok ismertek, aki látogatták a meccseket, egy bizonyos kör ismert, a szűk pátriádban számítottál sztárnak. Engem például Bilbaótól Santanderig senki sem ismer, ám ha ma játszanék, a tévéközvetítéseknek köszönhetően Baszkföld legeldugottabb településén is tudnák, ki vagyok. A maiak Madridban is népszerűek. Az ismertség csak egy kis zónára szűkült, és csak azok ismertek, akik a lelátóról figyeltek. Lokális dolog volt, erősen behatárolva. Ahhoz, hogy ismerjenek, ki kellett menni a meccsekre. Hiába írnak rólad az újságok, magasztalnak a rádióban, ha nem látnak, gond nélkül sétálhatsz föl és alá az utcán, senki nem fog odamenni egy autogramért. Ma már egészen más a helyzet, Olaizolát és társait mindenhol felismerik, el sem tudnának bújni.

Ön említett Madridot. Tényleg, a fővárosig is eljut a hírük?

Mindenhová, hiszen pelotadrukkerek mindenhol vannak, Valladolidtól kezdve, Sorián át, egészen Zamoráig. A szimpatizánsok behálózzák az egész országot, a tévének köszönhetően mindent tudnak és mindenkit ismernek. Annak idején mi is pályára léptünk ezekben a városokban, de mihelyt elhagytuk a frontont, elvesztünk a nagy nihilben. Azt se tudták, kik vagyunk. Korábban csak a férfiak jártak meccsre, de ma már a hölgyek körében is népszerű a játék. A tévénézők jó nagy hányadát a nők teszik ki, így cseppet sem lenne meglepő, ha egy nagyáruházban egy nyugdíjas hölgy felismerné Olaizolát és megszólítaná vásárlás közben. Ez nagy különbség, a tévé eladta, elterjesztette, ha úgy tetszik, terítette a sportágat. A pelota igen nagy publicitást kapott, de a helyszínre egyre kevesebben járnak, ha megnézi, ritka a teltházas meccs. Tény, azért a belépő sem olcsó, akár 50 euróba is kerülhet egy jegy, de a 30 eurós belépő sem kevés. Egy döntőre 150 eurót is elkérhetnek. Nem olcsó mulatság, tudom. A krízis, a gazdasági válság távol tarthatja a szurkolókat, az érdeklődőket a frontontól, igaz, a tévéközvetítésnek köszönhetően nem maradnak le semmiről.

Ön a pelota mellett tette le a voksát. Sosem vonzotta a futball? Miért lett pelotari?

Egy picinyke településen születtem, 150 lélek sem lakta a falut, ennek ellenére volt egy frontonunk, egy fedett pelotapályánk. Más sportolási lehetőségünk nem volt. A település egy iskolával, egy templommal és egy frontonnal büszkélkedhetett, semmi mással. 10-15 ház volt a faluban, nem több. Egy ilyen környezetben nőttem fel, de nem volt hiányérzetem. Ötéves korunkban a frontonban kötöttünk ki. Mindannyian. A Három Királyok Ünnepére pelotalabdát kaptunk, mást nem is kértünk. És játszottunk, napestig játszottunk, ütöttük-vágtuk a labdát. Az egyik nagy bajnok a mi településünkről származik. Tudnia kell, hogy Vizcayának három bajnoka van: Ilario Azcarate, aki nemrég hunyt el, aztán Jesús Garcia Arino, akit Arino I-ként ismer a pelota világa és jómagam. Nos, Jesús ugyanonnan származik, ahonnan én. Egyéves voltam, amikor megnyerte a bajnokságot. Én 1953-ban születtem, ő ’54-ben lett bajnok. A faluban ő volt a minta, mindenki példaképe. Magunkévá tettük a frontont és játszottunk, edzettünk, gyakoroltuk, csak mi ezt nem így hívtuk. Imádtunk játszani. A biciklisport is nagyon tetszett, de ehhez bringa kell és nekem nem volt bringám.

Milyen adottságok szükségeltetnek annak érdekében, hogy valakiből jó pelota játékos legyen, vagy hogy egyáltalán elkezdjen ütögetni?

A sportoló, a sportember egy tőről fakad, teljesen mindegy, milyen sportág van terítéken. Aki sportolónak született, az is lesz, és most nem választanám külön az egyes ágakat. Pelotajátékos is csak abból lehet, aki atlétának, sportolónak született. A játékot látni kell, olvasni kell, ha ez az adottságod nincs meg, akkor kár a benzinért. A labdába erőt kell közvetíteni, és ez valóban egy adottság, ezt nem lehet megtanulni, és a játékban ez a domináns elem. Minden emberben van erő, ám nem mindegy, hogy a tested erejét, hogy tudod átcsempészni a futball labdába, a pelotába és sorolhatnám. Ez egy veleszületett képesség, Isten adománya. Lehet gyakorolni, sőt, kell is, de erre születni kell. Csak az vágjon neki a pelotának, aki átlátja a játékot, és hogy el ne felejtsem: a fizikális képesség mindent meghatároz, ez az alapja mindennek.

Pelotarinak születni kell vagy bárkiből lehet pelotari?

Senki sem születik pelotarinak, de a testi adottságok, felépítés, stb., sok mindent meghatároz. Mondom, valaki vagy atlétának születik vagy sem, inkább úgy fogalmazok, van, aki élsportolónak születik és van, aki kevésbé. Ez egy alap, és erre az alapra kell építenie a későbbi sportolónak, függetlenül attól, hogy az illető futballistának készül, esetleg pelotajátékosnak. 1973-ban játszottam az első döntőt, egy ponttal kaptam ki, 22-21-re. Ha nyerek, én lettem volna minden idők legfiatalabb bajnoka. 1977-ben aztán megnyertem az első bajnoki címemet.

Mit jelentett sztárnak lenni annak idején? Nagyjából tudjuk, hiszen elmondta, mit jelent ma sztárpelotarinak lenni.

Miután gazdasági szakember vagyok, határozottan állítom, hogy az a pénz, amit mi kerestünk többet ért, mint az, amit a mai sztárok keresnek.

Nem mondja, hogy annak idején sok pénzt kerestek!

Pedig ez az igazság. Sőt, nincs nagy különbség az akkori és a mostani pénzek között. Hogy miért? Nos, a mostani keresetekből nagyjából ugyanarra futja, mint abból, amit mi vittünk haza. Az akkori, illetve a mostani összeg értéke között nincs különbség, vagy csak minimális. A népszerűséget véve alapul, bizony nagy a differencia, ugyanis a maiakat sokkal jobban ismerik.

Mennyit keres ma egy pelotari? Ugyanannyit, mint egy első osztályú labdarúgó?

Nem. Szerintem meg sem közelíti. Ugyanakkor, ha a középcsapatokat nézzük, tegyük fel az Athletic Bilbaót, akkor más a helyzet, ugyanis egy bilbaói futballista körül-belül annyit visz haza, mint a legjobb pelotarik.

Nagyjából mennyit?

Nos, számoljunk. Attól függ, olyan 600 ezer eurótól 1 millióig. Bevallom, nem vagyok naprakész a futballisták bérét illetően, de nagyjából ennyit kereshetnek. Szerintem egy bajnok pelotari megkeresi az évi egy millió eurót, és lehet, hogy nem is mondtam sokat.

Milyen a pelota nézettsége a tévében?

Pontos adattal nem tudok szolgálni, de ha nem néznék, nem közvetítenék. Az emberek kíváncsiak rá, van egy masszív réteg, amely imádja, és nem akar lemaradni semmiről. A tévések pontos információval szolgálnak, ha rákérdez, de én úgy tudom, hogy igen magas a pelotameccsek nézettsége.

Sok fiatal dönt a pelota mellett?

Manapság rengeteg pelotaiskola van, a mi időnkben nem léteztek ilyesfajta akadémiák. Nagyon sok gyerek elkezdi a pelotával, aztán különböző okok miatt a futball felé veszi az irányt. Az a legnagyobb probléma, hogy nincsenek egyéniségek, klasszisok, kimagasló tehetségek, vagy legalábbis egyre kevesebb van belőlük. Elismerem, nagyon nehéz felérni a csúcsra, de igazán csak az számít klasszisnak, aki döntőt nyert, aki hazaviszi a győztesnek járó baszk sapkát, a „txapélát”. Most az egyéni versenyről beszélek, a páros az már megint más. Ha jó partnert kapsz, akkor megnövekednek a győzelmi esélyeid, és akár egy txapela-kiállítást is nyithatsz, annyi bajnokságot nyersz. A párosban nem derül ki, hogy milyen játékos is vagy valójában, ott nem kell annyira jónak lenned, hogy bajnokságot nyerj. A párost ketten nyerik, ez viccesnek hangzik, de ez tényleg így van. A páros versenyeken a szervezők megpróbálják egyensúlyba hozni az erőket. Ha te nagyon jó vagy, akkor egy kevésbé jó partnert osztanak be melléd. Ha gyengébb vagy, tudod, hogy egy jó párod lesz.

Futballistaként vagy pelotajátékosként könnyebb karriert csinálni?

Mindkettő nehéz. Szerintem a futballban nehezebb felérni a csúcsra, a legjobbnak lenni, mint a pelotában. Egy biztos, aki a legjobb pelotarik mezőnyébe tartozik, az olyan, mintha futballistaként egy elit csapatban futballozna, és stabilan játszana a válogatottban.

A pelota a baszkok hagyományos sportja. A sportág minden bajnoka baszk, nem?

Igen, baszk. Bár…

Van nem baszk bajnok is?

Az én megítélésem szerint mindannyian baszkok. Aki Franciaország déli részéről származik….

Az is baszk. Franciaországi baszk.

Szerintem is. A közelmúltban egy franciaországi baszk srác nyerte meg az egyéni bajnokságot, ez az egyetlen „kívülálló” bajnok, egyébként sem más régió, sem más ország sportolója nem tudott érvényesülni, vagy legalábbis bajnokságot nyerni.

Tehát nem nyert sem venezuelai, sem német, sem angol csak hogy néhány szélsőséges példát mondjak.

Nem!

De katalán és galíciai sem!

Nem! Egyik sem!

Nagyjából hány igazolt pelotajátékos van? Inkább azt kérdezem, hányan pelotáznak ma Baszkföldön, beleértve a gyereket is, illetve hányan élnek ebből?

Nagyjából 100 profi játékos van.

100, értem.

Most azokról beszélek, akik kézzel pelotáznak.

Ők ebből élnek, nem?

Áh, csak nagyon kevesen tudnak megélni belőle, de ők nagyon jól elvannak a pelotából.

Ez olyan 10%-ot takar?

Körül-belül. Mondjuk 12-t. Ők szépen keresnek, és nem keveset tudnak félretenni. A többiek dolgoznak, tanulnak. Sokan lehúznak 2-3 évet a profik között, ám ha látják, hogy nem tudnak feljebb jutni, gond nélkül abbahagyják, és jönnek mások. Sok olyan 19, 20, 21 éves srác is van, aki hat évet is lehúz a professzionális mezőnyben, mert hisz a képességeiben. Ők akkor sem adják fel, ha nem kerülnek be az elitbe, de tudomásul veszik, hogy tanulniuk vagy dolgozniuk is kell a pelota mellett, így hát igyekeznek összeegyeztetni a játékot az egyéb elfoglaltságokkal. A pelota 100%-os embert kíván, a tréningek, meccsek mellett másra nem jut időd. És ha valaki látja, hogy nem tud feljebb lépni a ranglétrán, munkába áll, és mellette pelotázik, de ez már nem olyan. Adott magának egy esélyt, áldozatot hozott, de később be kellett látnia, hogy nem tud megfelelni az elvárásoknak. Én is tanultam, hiszen egyszer csak tovább kellett lépnem.

Ebben a sportágban minek van nagyobb súlya, a fiatal lendületnek vagy a tapasztalatnak? Melyikből lehet jobban megélni?

Mindkettő rendkívül fontos.

A kérdésem arra vonatkozott, lehet-e bajnok valaki 35, esetleg 40 évesen?

Minden további nélkül, ugyanakkor el kell mondanom, hogy egyéniben ez nagyon nehéz küldetés. Párosban van rá példa bőven, éppen az imént felsorolt érvek miatt. A 20. és a 30. életéved között vagy a csúcsponton, erre az időszakra korlátozódik a csúcsformád. Persze, vannak kivételek, hiszen előfordult, hogy valaki 31, 32, 33 vagy 34 évesen nyert bajnokságot. Erre is van példa, de nem ez a normális. 35, 36 évesen már minimális az esélyed arra, hogy téged koronázzanak bajnokká.

A gyerekek, a fiatalok miért kezdenek el pelotázni? Azért, hogy mozogjanak, hogy jól érezzék magukat, hogy egészséges életmódot folytassanak, vagy azért, hogy híresek legyenek és sok pénzt keressenek?

A gyerekek azért küldik pelotázni, hogy el legyenek foglalva, hogy sportoljanak valamit. A szülők beíratják őket különféle pelota iskolákba, és ezzel megnyugtatják a lelkiismeretüket: az ő gyerekük sportol! Pelotázik, de csinálhatna mást is, futballozhatna, vagy mit tudom én. Első lépésként a gyerekek hasznosan töltik el a szabadidejüket. Az oktatók figyelik őket, és a legjobbakat versenyekre küldik.

Más sportágban is hasonlóan történik.

Valóban, nincs különbség. Iskolák közötti versenyeket rendeznek, csakúgy, mint, tegyük fel, a futballban. Az a srác, aki pelotában kiemelkedik, általában a futballpályán is rendkívüli teljesítményre képes, és, mint ilyen, döntenie kell, le kell tennie a voksát valamelyik sportág mellett.

Feltételezem, a zöme a futballt választja.

Ráhibázott.

Ebből arra következtetek, hogy ily módon a pelota rengeteg tehetséget veszít.

Sokat! Sok futballista tehetséges pelotarinak indult.

Például?

Például Igartua, aki az én korosztályomhoz tartozik. Az Athletic Bilbaóban futballozott, de a frontonban is megállta volna a helyét, a legnagyobb profik között. Nem tudom, milyen magasra jutott volna, egy biztos, komoly erőt képviselt volna. Kiváló adottságok birtokában volt. A jelenből is tudnék hozni egy példát. Egy Castello nevű srác, aki megfordult a Real Sociedadban és az Athletic Bilbaóban is, az amatőrök között rengeteg fontos versenyt nyert. Ez a gyerek bebizonyította, hogy sokra hivatott. Valóban nagyon nehéz lenne megmondani, sőt, képtelenség, hogy meddig juthatott volna ebben a sportágban. Az amatőr elitbe sem került be, az igazi profiktól pedig nagyon távol volt, tehát nagy utat kellett volna bejárnia, úgyhogy sosem tudjuk meg, meddig jutott volna. A tehetség sokra predesztinálta. Jó néhány lépcsőfokot meg kellett volna másznia, hogy beverekedje magát a profik táborába. Ez nem megy egyik napról a másikra.

A Real Sociedad, illetve az Athletic Bilbao keretében van olyan játékos, akiből akár jó pelotari is lehetett volna? Vannak ide vonatkozó információi?

A maiak közül nem tudnék ilyen sportembert mondani. Korábban minden egyes baszk gyerek pelotázott valamilyen szinten, mindenki. Ez a helyzet mára már teljesen megváltozott. Ma már sok olyan gyerek van, aki soha életében nem űzte ezt a sportágat, egyetlen másodpercet sem játszott. A korábbi esztendőkben, és ezt határozottan merem állítani, a baszk férfiak 95%-a pelotázott. Pedig nem nagyon voltak elkényeztetve, sokan a templom falát használták frontonnak. Az emberek csak nagyon ritkán hagyták el a szülőhelyüket, a kommunikáció igencsak kezdetleges volt. Ma már egymást érik az autók és a buszok. Korábban nem nagyon tudtál mozogni, így otthon maradtál a faludban, a városodban, és megpróbáltad hasznosan elütni az időt. Egy kis faluban mit csináltak ez emberek vasárnap délután? Megmondom önnek: pelotáztak! A szerencsésebbek a frontonban játszottak, de azok sem estek kétségbe, akik nem rendelkeztek pályával, a templom faláról is visszapattant a labda. Mindenki játszott, ki többet, ki kevesebbet, de mindenki pelotázott. Nem volt olyan baszk férfi, aki ne játszott volna. Így hát szinte mindenki értővé vált, ugyanúgy, mint a futballban: aki játszik, az egy kicsit ért is hozzá.

A pelota több energiát felemészt, mint a futball, melyik munkásabb? Melyik nehezebb? Egy pelotarinak többet kell dolgoznia?

Ki tudja…

Talán ezért választják többen a futballt.

Nem ez dönt, hanem a propaganda. A futballnak jobb a marketingje.

Azt hiszem, hogy itt, Baszkföldön a pelota sem szégyenkezhet, ha éppen reklámról, hírnévről kell beszélni.

Nem vitatom, ennek ellenére, a pelotát össze sem lehet összehasonlítani a futballal. A nagy szenvedély a labdarúgás, az emberek a Real Madridnak és a Barcelonának szurkolnak, ki ennek, ki annak, a futball minden rezdülését követik. Az Athletic Bilbao ezen a környéken több mint egy vallás. A bilbaói gyerekek élnek-halnak a csapatért, az Athletic Bilbaóért, a San Sebastian-i srácok megőrülnek a Real Sociedadért. A két vonzerőt össze sem lehet hasonlítani egymással, a futball mindent beszippant, sportolót, szurkolót, mindent és mindenkit.

Magyarországon, Németországban vagy Argentínában gyakran összejönnek a barátok egy jó kis fallabda meccsre, van, aki asztaliteniszezni jár, és sokan futni járnak, így vezetik le a hét folyamán felgyülemlett feszültséget. Gondolom, itt pelotázni járnak a haverok.

Nagyon kevesen.

Kevesen?

Ahogy mondom.

Nagyon sok focista teniszezik, ebből én arra következtettem, hogy Baszkföld labdarúgói pelotázni járnak, de ezek szerint ez közel sincs így.

Nincs. Itt is eljárnak pelotázni, de ütőt használnak, azaz fallabdáznak, mert az nem tesz kárt az emberben, az nem fáj. Elmennek a frontonba és teniszlabdával játszanak. Most ez nagyon divatos errefelé. Ami fájdalmat okoz, azt kerülik az emberek. Az emberek szórakozni akarnak, nem szenvedni.

Milyen fájdalmat okoz a pelota?

Leírhatatlant, és ez az, ami leginkább távol tartja a fiatalokat a sportágtól. A labda, és főleg a profik által használt labda, nagyot üt, hatalmasat. Hiába használsz védőbandázst, a fájdalmat, amit a labda okoz, nem tudod teljes mértékben kiküszöbölni. A mai napig játszom én is, igaz, olyan labdával, ami nem okoz fájdalmat. Ha a srácoknak könnyű labdát adnánk, akkor talán többet játszanának. Egy biztos, a mai gyerekek olyan szinten elkényelmesedtek, ellágyultak, hogy minden fájdalmat okoz nekik. Mondom, sokan a teniszütőt használják, hogy ne károsítsák a kezüket.

Önnek volt valamilyen kézsérülése?

Nem, nem volt. A kezed hozzáedződik a játékhoz, a tenyered egy része, az ujjak alatt olyan kemény lesz egy idő után, mint a kő, ám ha ez a terület megnyílik, szétreped, utat nyithat a fertőzéseknek, ami meglehetősen veszélyes, tehát vigyázni kell. Ez a kis duzzanat nagyon tud ám fájni, de annyira, hogy ilyenkor vezetni sem tud az ember, bármihez hozzáérsz, csillagokat látsz. Pelotázni pláne nem lehet.

Don Inaki, nagyon szépen köszönöm, hogy fogadott minket, hogy beszélgetetett velünk, nagyon sok mindent megtudtam a játékról, a pelotáról.

Én köszönöm, és bármikor állok a rendelkezésükre.

Aimar Olaizola

A 35 esztendős Aimar Olaizola, akit Olaizola II-ként ismer a pelota világa, az utóbbi időben mindent megnyert, amit meg lehetett nyerni, így nem meglepő, hogy errefelé nagyobb sztár, mint bármelyik futballista. Egyéniben 4-szer nyert bajnokságot, de győzött már párosban, sőt, a 28 és feles pályán 2002 óta 7 bajnoki címet szerzett. Nyugodtan nevezhetjük a sportág koronázatlan királyának.

Aimar, nagyon szépen köszönjük a lehetőséget. Tudjuk, meccs előtt az ember ideges, és nem is raboljuk sokáig az idődet. Magyarországról jöttünk, a sport televíziót képviseljük. Nagyon sok spanyol bajnoki labdarúgó-mérkőzést közvetítünk, és az elmúlt évek során, főleg baszk csapatok meccsén, gyakran szóba hoztuk a pelotát, mert sok futballistának ez a kedvenc játéka. Pelotameccset még nem közvetített magyar csatorna, de ami késik, nem múlik. Itt nagyon megbecsülik a „pelotarikat”, felnéznek rájuk, már-már nemzeti hősöknek tekinthetők. Rólad az a hír járja, hogy te vagy a legnagyobb játékos, sőt, minden idők egyik legjobbja. Ezt te is így látod?

Nagyon sok „pelotari” van, rengetegen vagyunk, és korábban még többen űzték ezt a sportágat. Sok jó játékos van, mind-mind magas nívót képviselnek. Tény, ebben a szezonban én nyertem a bajnokságot és tavaly is én bizonyultam a legjobbnak, de közel sem biztos, hogy én vagyok a number one.

A hozzáértők úgy vélik, hogy egyenesen te vagy minden idők egyik legjobbja. Te hogyan állsz ehhez a kérdéshez?

Nem tudnék válaszolni rá. A sportág sok klasszist fel tud mutatni, korszakalkotó játékosokat. Egy biztos, évek óta az elit mezőny tagja vagyok, jól teljesítek. Stabilan szerepelek a bajnokságban, futószalagon játszom a döntőket, de nem húzom a strigulákat. Arra koncentrálok, hogy még sokáig képes legyek hasonló teljesítményre, játékra, aztán, amikor befejezem, számadást végzek, és választ adok arra a kérdésre is, hogy elégedett vagyok-e vagy sem. Egyelőre játszom.

Annak idején miért döntöttél a pelota mellett? Miért lettél pelotari?

A pelotarik nagy része kis településekről származik, nem nagy városokból. Egy ezer lelket számláló kis faluban, Goizuetában születtem, ennek ellenére három fronton állt a rendelkezésünkre. Mára már csak kettő maradt, de ez sem kevés. 6-7 éves koromtól kezdve én és a labda elválaszthatatlan barátok lettünk. Most sem tudok megválni tőle, látod! Ott volt a bátyám példája, aki szintén profi pelotari, négy évvel idősebb, mint én. Bárhova mentem, a lakáson belül, mindig belebotlottam egy labdába. A szüleim imádták a játékot, és azt mesélték, hogy járni még nem tudtam, de mindenhol a labdát kerestem. Mindig a labdát kértem, sírtam érte. Így kezdődött minden, aztán elindultam a magam útján. A mi falunkban mindenki pelotaőrült.

A gyerekek körében a pelotajátékosok legalább annyira népszerűek, mint a futballisták, tehát téged is felismernek az utcán, felkérnek egy közös fotóra, autogramot kérnek tőled. Tulajdonképpen sztárként éled a mindennapjaidat.

A mérkőzések nagy részét itt, ebben a zónában, Baszkföldön vívjuk, itt sokkal jobban ismernek minket, ismertebbek vagyunk, szem előtt vagyunk. La Rioja tartományban, Castilla y Leonban és Barcelonában is népszerű a játék, legalábbis a nézettségi adatok erre engednek következtetni, és meggyőződésem, hogy a pelota egyre ismertebb és elismertebb lesz, a népszerűsége a további régiókra is kiterjed majd. Ebben a zónában nagyon szeretik a játékot, a pelotának nagy szurkolótábora van, tehát tudják, ki vagy, szurkolnak neked. Nem bújok el, hiszen jó érzés, hogy az emberek odajönnek hozzád egy autogramért, vagy felkérnek egy közös fotóra. Mondjon bárki bármit, ez csodálatos érzés.

Riporter: Ha profiként űzöd a pelotát, meg tudsz élni belőle, csakúgy, mint egy profi labdarúgó a futballból?

Aimar: Nem szabad összehasonlítani a futballistákat a pelotarikkal, és sportágon belül is vannak differenciák, nincsenek mindannyian ugyanazon a nívón, sem a futballisták, sem pedig a pelotajátékosok. Ha szerencsés vagy és jól alakul a pályafutásod, sokáig aktív tudsz maradni, akkor nyugodtan meg tudsz élni abból, amit csinálsz, és ha magas nívót képviselsz és a bevételeddel is okosan bánsz, akkor a pályafutásod befejeztével sem lesz problémád. A sors kegyeltjei vagyunk, hiszen abból élünk, amit szeretünk, ez már önmagában nagy dolog. Kell egy jó nagy adag szerencse, mint mindenhez, de meg is kell dolgozni a sikerért.

Hány éves korodig szeretnél játszani, és meddig lehet bírni ezen a szinten?

Ezen a szinten? Nos, a szerencsefaktor ebben a kérdésben nagyon fontos szerepet játszik. Sok mindennek jól kell alakulnia, hogy képes legyél tartani ezt a szintet. Ha a sérülések elkerülnek, bármi lehet. Az egyik pelotari, nevezetesen Titín már 44 éves, és még mindig magas színvonalon játszik. Általában 38-40 évesen hagyják abba, ez a tendencia. 39 éves koromig szól a szerződésem, aztán meglátjuk. Ha még érzek magamban erőt a folytatásra, akkor nem hagyom abba, de mondom, ez nagyon sok mindentől függ. Ha fizikálisan rendben leszek, nem fogok sokáig gondolkozni, megyek és csinálom tovább, de egyelőre kisebb lépésekben kell haladni. A sérülések mindent átrendezhetnek, nem érdemes hosszútávú terveket szövögetni.

Kemény sportágról beszélünk?

Igen, hiszen össze vagy nőve a labdával, amely akkorákat üt, hogy csak na. Folyamatosan kontaktusban vagy vele, ütöd és visszaüt. A pelota, megítélésem szerint egy agresszív játék is. Gyorsan kell reagálnod mindenre, gyorsan változtatod a helyed, hirtelen ritmusváltásokra kell építened. Robbanékonynak kell lenned, és előfordul, hogy betonon kell játszanod, ami megviseli a lábat rendesen.

Kiből lesz jó pelotari? Mi kell ahhoz, hogy valakiből jó játékos legyen?

Szerintem nincs különbség az egyes sportágak között. A kondíciók ugyanazok. Pelotarinak születni kell. Nagyon összetett és sokrétű kérdés, kiből lesz végül is jó pelotari. Kétkezesnek kell lenned, ez elengedhetetlen, csakúgy, mint a tökéletes állóképesség, de a legeslegfontosabb, szintén mint más sportág esetén, a fej, a gondolkozás. A pályán okosnak, intelligensnek kell lenned. Sok mindennek klappolnia kell, hogy egyáltalán el tudjon indulni egy pályafutás.

Ha jól veszem ki a szavaidból, akkor bárkiből nem lehet pelotari, hiszen az igyekezet, az elszántság kevés. Ide más, több is kell.

Nem, változatlanul azt mondom, hogy pelotarinak születni kell, persze, lehet javulni menet közben, a tudást lehet csiszolni, finomítani, a mozdulatokat alakítgatni, fejleszteni, tökéletesíteni, de ha valakinek nincsenek meg az alapvető tulajdonságai, akkor minden további munka szinte feleslegessé válik. Lehetnek kivételek, de én azt mondom, hogy 100 pelotariból 99 pelotarinak született, persze, mindig a javulásra, a fejlődésre kell törekedni, hogy mindig egy kicsit jobb legyél. Edzeni kell, állandóan tréningezni és készülni kell, de ha nincsenek meg a fundamentális adottságaid, akkor sosem lesz belőled nagy pelotari, de még kicsi sem.

Ha rád nézek, megnézem a szerelésedet, nem látok semmi rendkívülit, ha csak azt nem, hogy a tenyeredet igencsak befásliztad, megerősítetted, ahogy ti hívjátok „takót” alkalmaztál. Mi is az a „takó” valójában? Megütögetem a kezed, igen kemény, mintha kőből lenne.

Ez egy védőréteg, és e nélkül képtelenség lenne játszani.

Hadd fogjam meg a labdát! Van egy súlya, mit ne mondjak.

Van, 105, 106 grammot nyom egy ilyen labda, nagyon kemény. Vannak, akik „takó” nélkül játszanak, ők az igazán keménykezűek, de ők is csak kispályán vállalják be azt, hogy nem visznek fel védőréteget a tenyerükre. Mi nem, mi nem tudnánk e nélkül játszani, és sokszor még ez is kevés, az ütést így is nagy fájdalom kíséri. A labda hatalmas sebességgel érkezik, ráadásul, mint ahogy azt említettem, meglehetősen nagyot üt. A védőréteg felhelyezésének több fázisa van. Mindenekelőtt egy ragasztóanyagot viszünk fel a tenyerünkre, második lépésként ragtapasszal végezzük el az alapozást, több rétegben, mindenki a saját preferenciája szerint, ezt követően szigetelő szivaccsal párnázzuk ki a tenyerünket, a rétegezés itt is egyénfüggő, majd ragtapasszal zárjuk a műveletet, legalábbis, ami a tenyér protekcióját illeti. Aztán következnek az ujjak. Az egyik ujjam eltörött, úgyhogy ezt még jobban meg kell erősítenem. A védőréteg nélkül képtelenség lenne játszani.

Mennyi ideig tart a művelet?

Bizonyos fázisokat nem kell megismételni. A minap Vitoriában léptem fel, így egy-két műveletet át tudtam menteni a mai mérkőzésre, de így is másfél órámba telt, amíg előkészítettem a két kezemet a meccsre.

Maga a mérkőzés nem tart ennyi ideig, nem?

Ahogy mondja. Ez a munka sokszor sokkal fárasztóbb, mint egy meccs. Hozzáteszem, a másfél óra még nem is számít soknak, általában két óra szükségeltetik ahhoz, hogy az ember felkészüljön a kihívásra, hogy előkészítse a testét a mérkőzéshez.

Nézzük a szerelést! Mez, nadrág, cipő, semmi különös. Mint a többi sportágban.

A klasszikus öltözet. Korábban a palotarik fehér mezben léptek pályára, e tekintetben történt változást, de mutassál nekem egy sportágat, ahol nem. Tetőtől-talpig fehérben szerepeltek, a sportcipő is csak fehér lehetett. A frontonok is fehérben pompáztak, most mindenhol zöldre festett csarnokokkal találkozol. A tévéközvetítések miatt kellett kilépni a hagyományos fehér keretekből, úgyhogy manapság vagy a piros vagy a kék jut az embernek.

Háromszoros bajnok vagy, három „txapelád” van, és ez nagyon ritka.

Nem három, hanem négy.

Elnézést.

Négy bajnoki címmel rendelkezem.

Nagy dolog.

Három fronton harcolunk. Egyéniben, amit nemrégen ismét megnyertem. Ez a legfontosabb viadal, ennek van a legnagyobb presztízse, aztán ott van a 4 és feles verseny, redukált pályán, és a páros. Egyéniben négyszer nyertem, négy „txapelám” van.

Eljönnél Magyarországra, pelotaleckét adni a gyerekeknek?

Miért ne, nagyon szívesen! Nem okozna problémát. Az alapoknál kellene kezdeni, hiszen Magyarországon bizonyára sokan nem is tudnak a játék létezéséről. Imádom a pelotát, és nagy szeretettel utaznék Magyarországra egy bemutatóra, ez az életem, a szerelmem, és az ember bármit szívesen csinál, aminek köze van a pelotához.

Mennyi időre lenne szükségem ahhoz, hogy megtanuljak pelotázni és élvezzem is a játékot?

Ha sosem játszottál, akkor a kezdeti lépések bizony nehezek, és eleinte furcsának tűnik, hogy kézzel kell megütnöd a labdát. Az 5-6 éves gyerekek közül már nagyon sokan pelotáznak, hiszen elkísérik a szülőket a frontonba. Eleinte csak dobálják a labdát, elkapják, szokják a mozdulatokat. Ahhoz, hogy nekiállj játszani, rengeteg időnek kell eltelnie, ez több évet jelent.

Néhány perc múlva pályára lépsz, de cseppet sem vagy ideges.

Az ember egy idő után e tekintetben is megedződik, ráadásul ez egy bemutató mérkőzés, egy fieszta keretén belül rendezik meg. Minden kétséget kizáróan az ember sokkal idegesebb egy bajnoki mérkőzés előtt, és mindegy, hogy melyik versenyről beszélek, mindhárom sokat ki tud venni az emberből. Júniusban befejeződött a bajnokság, októberben indul újra, addig különböző rendezvényeken lépünk fel, ünnepi hetek keretén belül kapunk lehetőséget a bizonyításra. Vannak kisebb tornák is, de ezeknek nincs akkora súly, mint a bajnokságnak.

Köszönöm, Aimar, és jó meccset kívánok.

Én köszönöm a lehetőséget.

Az amurriói látogatásom alkalmával odajött hozzám egy hölgy, mert megtudta, hogy Magyarországról jöttünk, és megkérdezte, hogyan ejtik helyesen Márai Sándort nevét. Ilyenkor újból és újból megfogalmazódik bennem a válasz a kérdésre, amelyet gyakran nekem szegeztek: mi köze a sportnak az irodalomhoz? Elválaszthatatlan útitársak, csakúgy, mint Baszkföld és a pelota.