Kézis kedd, BL-sorsolással, El-meccsekkel
2021. 04. 13. 08:01Olvasási idő: 2 perc
Egy fontos sorsolás és két érdekes mérkőzés alkotja a Sport1 kedd kézilabdaprogramját.
A sorsolás a női Bajnokok Ligája május 29-én és 30-án sorra kerülő négyes döntőjéé, amelyet a budapesri Papp László Sportarénában rendeznek meg. A sorsolásra hozzánk ennél közelebb nem is kerülhet sor – az elődöntő párosítását az EHF megbízására a tavalyelőttihez hasonlóan a Sport TV Harmadik Félidő című magazinjának stúdiójában ejtik meg. A négy részvevő klub nemzetisége azonos a 2019. évivel, kettő közülük ismétlődik is. A már ötszörös győztes Győri Audi ETO mellett itt lesz a norvég Vipers Kristiansand, a francia Metzet a Brest-Bretagne, az orosz Rosztov-Dont a CSZKA Moszkva váltja fel. (A sorsolás egyéb érdekességeiről lásd külön cikkünket!)

Michal Daszek és Lovro Mihic, a Wisla két klasszisa. A balról látható lengyel jobbszélső csapata házi gólkirálya (Fotó: Getty Images)
A sorsolás után két élő közvetítés következik a férfi Európa-liga negyeddöntőjéből.
Az elsőn a dán GOG fogadja a lengyel Orlen Wisla Plockot. A két együttes találkozott már a 2019–20-as BL csoportkörében, akkor mindketten megnyerték hazai meccsüket, a dánok 28–27-re, a lengyelek 27–24-re. A GOG korábban négy alkalommal is találkozott lengyel csapattal, mind négyszer győzött is. A Plock megnyerte az A-csoportot 16 ponttal, a GOG12-vel a harmadik helyen végzett a C-ben. A dán Emil Jakobsen az El legjobb góllövője az idényben 99 találattal, a lengyelek házi gólkirálya, Michal Daszek 51-szer talált eddig a kapuba. A GOG vezeti a hazája bajnokságát, a Plock a második a lengyel Superligában. A hazaiak negyedszer jutottak be a második számú eurokupa negyeddöntőjébe. Elág régen és mindig páros években, 2000-ben, 2002-ben és 2005-ban szerepeltek a legjobb 8 mezőnyében az akkori EHF-kupában. A legutóbbi dán klub, amely eljutott idáig, a TT Holstebro volt, amely tavalyelőtt döntős volt a sorozatban.

Diego Simonet (jobbről) a Montpellier argentin csillaga már a 2018-as BL-döntőben is szerepelt a trófeát elhódító együttesben (Fotó: Getty Images)
Az esti találkozón a Montpellier Handball vendége a Füchse Berlin lesz. Noha mindkét csapat neves együttesnek számít az európai klubkézilabdában, de még sosem mérkőztek meg egymással. A Montpellier kétszeres BL-győztes (2003, 2018), a Füchse Berlin pedig kétszer nyerte meg az EHF-kupát (2015, 2018). A csoportkörben a berliniek megnyerték a B-csoportot, a franciák a 3. helyen végeztek a C-jelű hatosban. Ebben az idényben mindketten játszottak már a mostani rivális országát képviselő ellenféllel, a Füchse egyszer ikszelt, egyszer legyőzte a Nimes-et a csoportkörben a nyolcaddöntőben pedig 35–27-re verte meg otthon a Fiverst, a franciaországi találkozót nem játszották le, a Montpellier pedig februárban 32–30-ra kikapott otthon a csoportgyőztes SC Magdeburgtól. (A franciák a nyolcaddöntőben a két magyart felvonultató Schaffhausent egy-egy döntetlennel és győzelemmel búcsúztatták, 59–52-es összgólkülönbséggel.)
A franciák házi gólkirálya, Hugo Descat 64 gólt szerzett eddig, a németek dán jobbszélsője Hans Lindberg 43 találattal vezeti a házi góllistát. A Montpellier harmadszor jutott el a második eurokupában a nyolc közé. Először 1997-ben, a második alkalommal pedig 2014-ban – már az EHF-kupa final fouros szisztémájában –, amikor a berlini döntőben a Pick Szegedtől kapott ki 29–28-ra. (Érdekesség, hogy akkor éppen elkerülte egymást a két kedd esti ellenfél, a Montpellier a romám Constantát verte meg 28–22-re az elődöntőben, a rendező Füchse pedig a szegediektől kapott ki aznap 24–22-re.)
Az MHB – amely 14-szeres francia bajnok é 13-szoros kupagyőztes – legutóbbi nagy nemzetközi sikerét a BL 2018. évi megnyerésével aratta, amikor egyébként a sorozat C-csoportjából (!) jutott el a végső elsőségig. A berlini együttes a négyes döntő előtti és a modernebb formátumban együtt ötször jutott el az EHF-kupa elődöntőjéig.
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA. Sport1 17:30 a Final four elődöntőjének sorsolása (műsorvezető: Petur András, szakértő: Borsos Attila)
FÉRFI EURÓPA-LIGA, negyeddöntő, első mérkőzés. Sport1 18:30 GOG–Orlen Wisla Plock (kommentátor: Bartha Zoltán, szakkommentátor: Pásztor István, műsorvezető: Ágai Kis András, szakértő: Borsos Attila); Sport1 20:30 Montpellier Handball–Füchse Berlin (kommentátor: Bartha Zoltán, szakkommentátor: Borsos Attila, műsorvezető: Ágai Kis András, szakértő: Pásztor István)