LeBron, Kobe, Duncan és az elmúlt 25 év 25 legjobb NBA-játékosa • SportTV

LeBron, Kobe, Duncan és az elmúlt 25 év 25 legjobb NBA-játékosa

Szabó Máté avatar Szabó Máté 2021. 08. 15. 18:37    
Olvasási idő: 20 perc

Az NBA 2021-ben lett 75 éves, ebből az alkalomból egy szezonra új logót is kap a liga. 25 éve megválasztották a liga történetének 50 legjobb játékosát, és a mostani jubileum kapcsán a legjobb 75-ön lesz a sor. Azt nem tudjuk, hogy kiegészítik majd az ötvenes listát, vagy lesz egy új 75-ös, de mindenképpen kíváncsian várjuk a fejleményeket. Én most úgy vettem, hogy az ötvenes lista érintetlen marad, és az elmúlt 25 évből szubjektív szempontok alapján választottam 25 játékost, akivel bővíteném a sort. Ez egy sokkolóan nehéz játék egy NBA-rajongónak, amiben csak jó döntéseket hozhatsz, tökéleteset sosem. Íme az én szubjektív 25-öm.

Kobe és LeBron helye megkérdőjelezhetetlen volt. (Fotó: Getty Images)

Nem tudom, ki emlékszik már rá, de az NBA, mikor 1996-ban 50 éves volt, megnevezte az addigi ötven legjobb játékosát. A végleges névsort a média képviselői, egykori játékosok, edzők és csapatvezetők választották meg. Nagyon érdekes lista, 11-en voltak még aktívak, és például Shaquille O’Neal mindössze 4 szezon után be tudott kerülni. Az én emlékeimben az a pillanat ragadt meg nagyon, amikor az 1997-es All-Star hétvégén ezeket a játékosokat közösen fotózták Clevelandben, miközben ilyen nagyon menő bőrdzsekit viselt mindenki, és csak hárman nem kerültek fel a képre: Pete Maravich, aki addigra sajnos elhunyt, az NBA logója, Jerry West, aki egészségügyi okokból akkor nem repülhetett, és Shaq, akinek műtötték épp a térdét.

Itt most gyorsan megnevezem, ki az a 2 játékos, aki így utólagos böngészés során nagyon-nagyon hiányzik az ötvenből: Dominique Wilkins és Dennis Rodman. Nem vagyok a hatvanas-hetvenes NBA-jének nagy tudora, de biztosan akad valaki, akinek a helyére ez a két fickó odafért volna. Mivel én ezt ilyen határozottan most kijelentem, hogy szerintem nekik ott helyük lett volna, máris fény derül az ilyen listák általános jellemzőjére: Sosem tökéletesek, főleg nem mindenki szerint. És itt bizony elárulom, gondoltam rá, hogy csalok Wilkinsszel és Rodmannel, és számításba veszem őket most (mert játszottak még 1996 után), de nem láttam sok értelmét. Ott és akkor megvolt a lehetősége a panelnek rájuk szavazni, mégsem tették valamilyen oknál fogva, úgyhogy sajnos ők most nem kerülnek be. Reggie Millernél és Gary Paytonnál húztam meg a határt, ők 1996 után még jó sok dolgot elértek (SPOILER: így fel is kerültek a listára).

Azonban ez nem egy nosztalgiacikk, hanem arról szól, én kire szavaznék, ha most az lenne a dolgom, hogy szavazzak. Nem a semmiből jött az ötlet, hiszen az NBA 75 éves idén, ezért új logót kap a liga egy szezonra, és már be is jelentették, hogy lesz majd egy hasonló szavazás a 2021-22-es szezon során. Az én listám sem lesz tökéletes mindenki szerint, nehéz döntéseket kellett olykor hoznom az összeállításakor, de ez a szép benne, hogy szubjektív. Mivel az eredeti sem állított fel sorrendet, így a saját dolgomat jelentősen megkönnyítve ABC-sorrendbe teszem a választottjaimat.

A háttérről annyit, hogy átnyálaztam minden fellelhető listát. Bill Simmons Book of Basketballja egy alapmű ebből a szempontból. Ez a 2010-es listája, azonban a Book of Basketball 2.0 (BOB 2.0) elnevezésű podcastje már nem akkora segítség, ott nem nagyon állít sorrendet, inkább megmondja a frankót (és én pont ezért nem szeretem annyira). A Medium listája segít, a cikkben a szerző a BOB 2.0-ban elhangzottak alapján frissítette Simmons 2010-es sorrendjét is. A Redditen valaki frissít egy listát, ami Simmons művét veszi alapul, de mégis felülírja azt újdonságokkal. Az ESPN csapata 2020-ban kiadott egy Top 74-et, ha jobban belegondolunk, ez a legteljesebb lista, mert nem egy ember, hanem egy csapat munkája, de van ilyen a közelmúltból (elmúlt 2-3 év) a Complexen, a Clutch Pointson, a Bleacher Reporton. A Rankeren bárki szavazhat, a basketball-reference MVP-szavazással kapcsolatos összesítése is egy remek kiindulópont.

Egy szó, mint száz, egy kosárlabda geek a listák átolvasása után elkezd a saját emlékeiben is kutakodni, hogy melyik játékos milyen hatással volt rá, és miket tett le az asztalra. Fájó ezt kimondani, mert az idő rohanását jelenti, de az elmúlt 25 évet már pont testközelből követhettem, így a saját élményeimet hiba nélkül beleszőhetem. Aztán ahogyan töltődött fel az Excelt, rájöttem, hogy körülbelül 20 játékosban van nagyjából konszenzus, de azt a maradék ötöt baromi nehéz kiválasztani. Mert valaki miatt fáj az ember szíve, mást pedig szimpátia miatt inkább kihagyna, de mégsem teheti meg, ha objektívnek akar tűnni. Szóval lesz majd 40 játékosa 25 helyre, amiből kb. 20 verseng az utolsó 5 pozícióért.

Azonban anélkül, hogy hőskölteményt írnék a saját küzdelmeimről, nézzük inkább azt, mire jutottam (szigorúan ABC-sorrendben):

Ray Allen

Pillanatnyilag még ő az NBA történetének legtöbb tripláját elsüllyesztő játékosa, 2973 hármast dobott karrierje során. Ha azonban minden a tervek szerint halad, ez még egy szezonig lesz körülbelül így. A karrierje érdekes ívet mutat, Milwaukeeban és Seattle-ben húzóember és franchise player volt, majd Bostonban Kevin Garnettel és Paul Pierce-szel összeálltak egy nagy hármassá, és bajnoki címet szereztek. Majd Allen elment Miamiba 2012-ben, ezért Pierce és Garnett ma már nem beszél vele, viszont szerzett 2013-ban egy újabb bajnoki címet. Igazából ő nyerte meg a csapatnak, ezzel:

Jesus Shuttlesworthot alakította Spike Lee He Got Game című filmjében, és szerintem övé az NBA történetének legszebb dobása. Tökéletesre fejlesztette, és ez részben annak is köszönhető, hogy saját bevallása szerint rögeszmés kényszerbetegségben szenved, ezért tökéletesítette folyamatosan a dobásait.

Giannis Antetokounmpo

El lehetett volna csalni ezt a szavazást úgy, hogy mivel Giannis fiatal, ezért még nem szavazzuk be. Lesznek, akiknél ezt hozzuk majd fel indokként, de egy kétszeres alapszakasz-MVP, egy Év Védője, és 2021 NBA-bajnoka és döntő MVP-je esetén nagyon kilógna a lóláb. A Görög Szörnynek vitathatatlanul itt a helye, és az NBA-döntőn látottak alapján tulajdonképpen bátran kijelenthetjük: Az NBA legjobbjának járó korona jelenleg az ő fején van. Döbbenetes, hogy az alábbi összeállítás csak hat meccsből készült, mégis benne van minden, ami Giannis maga:

Döntő MVP-díjjal kihordani egy térdsérülést…ezzel talán csak az a Michael Jordan versenyezhet, aki minden orvosi utasítás ellenére tért vissza 1986-ban lábtörése után, és akkor dobta a Celtics ellen a ma is playoff-rekordnak számító 63 pontját.

Kobe Bryant

Ha lesz bőrkabátos fotó 2022-ben, akkor a legfájóbb pontj az lesz, hogy Kobe Bryant nem lehet rajta. A tragikusan fiatalon elhunyt Kobe volt az NBA második legmeghatározóbb játékosa ebben a tárgyalt 25 évben. Pont 1996-ban draftolták, és 2016-ig játszott, mindvégig a Los Angeles Lakersben, hogy egy varászlatos 60 pontos meccsel intsen búcsút a ligának.

Tagja volt a háromszoros bajnok Lakers-dinasztiának, amelyben Shaquille O’Neallel alkottak legyőzhetetlen párost, majd Pau Gasollal újra a csúcsra értek, kétszer. Közben volt 81 pontos meccse, és valamilyen csoda folytán csak egy MVP-díjat nyert, de abból is van a Fekete Mambának. A munkamorál és a csodálatosan szép kosárlabda legfőbb nagykövete volt, aki még oly sok mindenre készült. Ezt egy Oscar-díj is bizonyítja.

Vince Carter

Akárhogy próbáltam tologatni jobbra-balra a neveket a táblázatomban, akkor is úgy jött ki, hogy a Carmelo Anthony, Vince Carter, Tracy McGrady, Chris Webber négyesből ketten férnek be…Vince Carter lett ez egyik. Méghozzá azért, mert az NBA történetének egyetlen játékosa, aki négy évtizedben (Ne rugózz rajta, fogadd csak el!) is pályára lépett a ligában, 1999-ben debütált, és 2020-ban játszotta az utolsó meccsét. A valós csapatsikerek elkerülték. Tipikusan az a játékos, akinek 2001-ben egyetlen dobáson múlott, hogy kicsit másképp ítéljék meg: Akkor, a keleti konferencia második körében a Sixers elleni hetedik meccsen 88-87-nél nem ment be az utolsó kísérlete. Ha az összejön, talán másképp alakult volna a történelem. Az Orlando Magickel 2010-ben azért egy keleti döntőn pályára lépett. Azonban mindezektől függetlenül ő a Félig Ember, Félig Csoda, akinek a zsákolásaira örökre emlékezni fogunk.

Annyi emlékezetes megmozdulása van, hogy nem maradhatott ki ebből a listából, mert bár bajnoki címet nem nyert, a kosárlabda talán legszebb elemében verhetetlen volt. Minden idők talán legnagyobb zsákolója, és ezért rá jobban fognak 25 év múlva emlékezni, mint Webberre, vagy Carmelo Anthonyra.

Steph Curry

Az NBA történetének legjobb dobója, aki a közelmúltban Reggie Millert már beelőzte a tripla-örökrangsorban, és hamarosan Ray Allent is utoléri majd. Kevés játékos mondhatja el magáról, hogy új színt vitt ebbe a játékba, de Curryre ez igaz. Az ő hármasaihoz hasonlóak nem voltak előtte az NBA-ben, és a játéka is egyedülálló. Nem mellesleg a közelmúlt egyik legizgalmasabb dinasztiájának lett a kirakatarca, egy olyan dinasztiáé, amely zsinórban 5 döntőn vett részt, és három bajnoki címet is szerzett. Kritikusai csak a (hiányzó) döntő MVP-díjat tudják felhozni ellene, de ez vajmi kevés. Most 33 éves a kétszeres MVP, és 2021-ben is harmadik tudott lenni ezen a szavazáson.

Nagyon biztos helye van ezen a listán, és nagyon úgy néz ki, hogy nem lassít. Ha rangsort kellene állítanunk, az első ötben lenne a helye.

Tim Duncan

Ha valakinek még biztos helye van az első ötben (igazából az első háromban), az Tim Duncan. The Big Fundamental ötszörös bajnok, ráadásul az első és az ötödik bajnoki címe között 15 év telt el. Ez egy nagyon árulkodó adat arról, mennyi ideig tudott vele/általa versenyképes csapat lenni a San Antonio Spurs. 19 szezont játszott, mindet egy csapatban, kétszer volt alapszakasz MVP, háromszor a döntő legértékesebb játékosa. Amit tudott, azt talán ő tudta a kosárlabda történetében a legjobban. Az alapokat tökéletesítette olyan szintre, hogy nem volt ellene ellenszer. Nem csillogott, nem hangoskodott, nem verte általában a mellét, csak szépen csendben dobta a palánkosokat,

Emellett szedte a lepattanókat, blokkolta az ellenfél dobásait és nyert, nyert, nyert és nyert. Az utóbbi négynél pedig semmi sem méri meg jobban egy NBA-játékos pályafutását. Persze csodálatos edzője volt, és kifogástalan csapattársak vették körbe egy olyan csapatnál, ahol a vezetés egy rendkívül stabil franchise-t épített Duncan köré. Erről még lesz szó alább.

Kevin Durant

Nagyon sok minden változott Kevin Durant megítélésében azóta, hogy 2007-ben második helyen draftolta a nyurga fiút a Seattle Supersonics. A Portland Trail Blazers pedig foghatta a fejét, hogy ők Greg Odenben látták a jövőt…Bill Simmons a Book of Basketball második kiadásában (2010) már ódákat zengett róla, 2010-ben ugyanis minden idők legfiatalabbjaként, 21 évesen lett pontkirály, és Simmons már akkor arra utalgat, hogy bármilyen vékony Durant, ő bizony kosárlabdára született, és minden idők egyik legjobb támadójátékosa lesz. Az lett. Négyszer lett később pontkirály, 2015-ben MVP-nek választották, és előbb Oklahoma Cityben épült köré szupercsapat, amivel egy döntőt játszott, majd csatlakozott egy még jobbhoz, a Warriorshoz, amivel kétszer nyert is. Ezeken a finálékon ő lett a döntő MVP-je. 2019-ben elszakította az achillesét, de másfél év kihagyás után úgy tért vissza, mintha semmi sem történt volna. A fogadóirodák szerint pedig csapatával, a Brooklyn Netsszel jelenleg nekik van a legnagyobb esélyük 2022-ben bajnoki címet nyerni. Mondjuk azért, mert Durant ilyen meccseket tud játszani:

Durant korszakos zseni, egy megállíthatatlan támadógép. Rendszeresen elképzelem azt a szituációt, ahogyan a csúcson lévő Larry Bird védekezik rajta, és Durant előbb rezzenéstelen arccal bedob róla egy triplát, majd mikor Bird közelebb áll, olyan sebességgel veri meg, és zsákol, amit a Nagy Fehér Sas idejében még nem láthatott az NBA egy 210 centis figurától.

Kevin Garnett

Nem véletlenül lett a 2020-as Hall of Fame osztály minden idők talán legerősebbje. Ekkor iktatták be az egyaránt 2016-ban visszavonuló Kobe Bryantet, Tim Duncant és Kevin Garnettet. Ők hárman a kilencvenes évek végétől kezdve a kétezertízes évek elejéig a liga legmeghatározóbb arcai közé tartoztak. Garnett volt a megtestesült szenvedély a pályán és a pályán kívül. Középiskolából került Minnesotába, ahol egy nevenincs franchise-ból a nyugat egyik legerősebb csapatát csinálta, és bár 2004-ben MVP lett, nem tudott a csúcsra jutni megfelelő társak nélkül. Szüksége volt rá, hogy 2007-ben a Boston Celticshez kerüljön, és a Ray Allen-Kevin Garnett-Paul Pierce hármassal azonnal bajnok is lett, és abban az évben az Év Védőjének választották. Az egy szép pillanat volt, amikor 2015-ben majd hét év után visszatért a Timberwolveshoz, ezzel lett teljesen kerek a pályafutása. Elért mindent, amit játékosként el lehet, de a legbüszkébb talán arra lehet, hogy nem volt jóformán olyan játékos, akinek nem mászott a fejébe, és hogy a győzni akarása örök példa lehet mindenki előtt. Ja, és még az Uncut Gemsben is játszott…

Pau Gasol

Vitathatatlan, hogy 1996 óta a liga legjobb szárnysegédje Pau Gasol volt, a Lakers két (2009-es és 2010-es) bajnoki címe során, és amúgy 2008 és 2013 között ott volt végig Kobe Bryant mellett. Scottie Pippen örökségét vette át, és mivel Scottie ott volt a legjobb ötvenben, Paunak is garantált helye van szerintem a mostani 25-ök között. Egyébként Gasol franchise-játékosként is jól működött a Memphis Grizzliesnél, 2002-ben az első nem amerikai Év Újoncának választották, a Lakers után a Chicago Bullsban és a San Antonio Spursben is fontos láncszem volt. A spanyol most már nincs az NBA-ben, épp a tokiói olimpián búcsúzott el a profi kosárlabdától. Amellett, hogy fiatalon atletikus is volt, a liga egyik legokosabb magasemberét tisztelhettük benne. Nem csoda, hogy Kobe Bryant imádott vele játszani, és példaértékű, hogy majd 39 éves koráig volt NBA-játékos. Arról nem is beszélve, hogy 41 évesen még olimpikon.

Testvére Marc Gasol, aki szintén csodás NBA-karriert futott be, a legutóbbi szezonban a Lakersben játszott, és minden jel arra mutat, hogy ott is folytatja.

James Harden

Sok mindent lehet James Hardenről mondani, de azt még a hasis után nyomozó párizsi rendőrök sem tagadhatják le, hogy egy géniusza a kosárlabdának, egy igazi művésze. Feltalált, vagy legalább tökéletesített olyan játékelemeket, amiket előtte jóformán senki sem használt tudatosan. Hány olyan ember van, aki miatt a fél világ vitatkozik azon, hogy lépéshibából szerzi-e a pontjait vagy sem? Isten mentsen mindenkit a step-backjeitől. Ide most muszáj beszúrnunk egy videót, amiben Weisz András, a Unique Basketball Training oktatója elmondja, miért nem lépés, amit Harden csinál.

Azonban Harden sokkal több ennél, egy karmester, aki amellett, hogy a világ minden játékosa ellen eséllyel veszi fel a harcot 1-1-ben, bármikor, bármilyen helyzetből meg tudja játszani a csapattársait. Az a fajta játékos, aki még akkor is jól játszik, ha néha sztriptízbárba jár, esetleg felönt a garatra, vagy picit elengedi magát, mert amiben jó, abban nagyon jó. Csak épp arra nem volt még elég ez, hogy bajnoki címet szerezzen, pedig a Houston Rocketsszel volt nagyon közel hozzá.

Dwight Howard

A fiatalabb olvasóktól itt lehet, hogy jön egy kis felhördülés, mert ők már csak a leszállóágban lévő Dwight Howardot látták. Nem azt, aki a kétezres évek végén toronymagasan a liga legjobb magasembere volt, aki négy éven (2008-11) át végzett a Top5-ben az MVP-szavazáson, akit háromszor választottak meg egymásután az Év Védőjének, aki 2009-ben úgy vezette döntőbe az Orlando Magicet, hogy a Boston Celtics szuperhármasát és a LeBron James fémjelezte Cavalierst is kiejtette, aki ötször volt a legjobb lepattanózó és kétszer prakkerkirály, nyolcszor All-Star és All-NBA csapattag. Az a döntő 2009-ben annak fényében parádés, hogy ha abból a Magicből kivettük volna Howardot, az bizony a liga sereghatója lett volna. A játéka nem öregedett jól, a mai NBA-ben már nem olyan hasznos, a sérülései sem jöttek jókor, de még mindig játszik, és zsinórban hetedik szezonját kezdi majd más csapatban…Aki azonban emlékszik a 10 évvel ezelőtti Supermanre, az sosem felejti el. Egy kis ízelítő:

2021-ben igazolt harmadszor a Los Angeles Lakershez pályafutása során, alig 800 pont és kevesebb, mint 700 lepattanó hiányzik neki, hogy belépjen a 20 ezer pontos, 15 ezer lepattanós klubba, aminek eddig csak öt tagja van. Bevallom, Anthony Davis maradt ki miatta a 25-ös listából, mert érzésem szerint Davisnek lesz még lehetősége felkerülni a következőre a következő 5-10 évben, és én még élénken emlékszem Superman Howardra.

Allen Iverson

A Válasz. Ennyi elég is lenne indoknak arról, miért van itt a helye Allen Iversonnak. Popkulturális ikon, divatdiktátor (tényleg az, miatta vezetett be dress code-ot az NBA, és a tetoválások számának növekedésében is vastagon benne van a keze), egy minden 185 centiméter alatti kosárlabdázó álmát megvalósító legenda. Nem nagyon volt/van/lesz még egy játékos, aki nála nagyobb szenvedéllyel szántotta fel a pályát a mérkőzéseken, főleg annak fényében, hogy emellé az jött, hogy nem igazán szeretett edzeni. Ezen a legendás sajtótájékoztatón elmondta azt ő maga, milyen volt ő a pályán kívül, a legismertebb rész 7:21-nél kezdődik.

Viszont a parkettán (mármint a meccseken) maga volt a csoda. Ebben a játékban egy picit minden Michael Jordannel kezdődik, ő az alfa és az omega, hozzá hasonlítanak mindenkit. Ő Bullsos karrierje során 983 ellenfél ellen lépett pályára, és közülük 982 ellen jobb pontátlagot ért el. Az az egyetlen játékos, aki túldobta, az Allen Iverson volt (Iverson: 27,1 pont, Jordan: 24 pont). Ráadásul a The Last Dance készítői is azért csinálhatták meg a sorozatot, mert Jordan látta az Iversonról szóló filmjüket. „Azt ti csináltátok? Háromszor láttam, elsírtam magam. Imádom azt a kis fickót. Csináljuk!”

Egyszeres MVP, és 2001-ben döntőig menetelt a Philadelphia 76ers-szel, amely csapat egyébként Iverson nélkül egy fabatkát sem ért. Mert a pályán megdöglött a sikerért…Ezért inkább ne is beszéljünk az edzésről!

LeBron James

Egyetlenegy ember van, aki a kosárlabdapályán egy lapon említhető Michael Jordannel, és az LeBron James. Ahogyan azt ebben a cikkben már egyszer kifejtettem: LeBron James soha nem lehet minden idők legnagyobb kosárlabdázója, mert azt Michael Jordan elvitte azzal, hogy az NBA-t felhelyezte a csúcsra, elterjesztette a világban. Ettől függetlenül az a magánvéleményem, hogy LeBron James összességében jobb kosárlabdázó Michael Jordannél, mert az idő erre predesztinálja. Ő már tanulhatott az elődjétől, fejleszthette az ő képességeit, és ugye az idő előrehaladtával minden sportág és az azt űző sportolók képessége tökéletesedik, és LeBron James 2005-től egészen 2020-ig mindig meg tudott újulni, hogy a sportág legjobbjaként beszéljünk róla. Mielőtt valaki félreértene, nem azt mondom, hogy Michael Jordan a mai kosárlabdában nem tudna a legjobb lenni, pusztán azt, hogy James már olyan képességeket használ rutinszerűen, amiket Jordannek még nem kellett. Lehet, ezt picit túlmagyaráztam…Mert a lényeg nem a Jordannel való összehasonlítás, hanem hogy az elmúlt 25 év legjobb kosárlabdázóját LeBron Jamesnek hívják, amit 4 bajnoki címmel, 10 döntővel, 4 MVP-címmel érdemelt ki. Pont.

Ja, és azzal, hogy olyan megosztó játékos, amilyen sosem volt a ligában. A Los Angeles Lakers mostani nagybevásárlása során egyszerre éri az a kritika, hogy superteam épül köré, és hogy ez a Lakers egy örgefiúk-válogatott. De hogy most melyik a valóság? Majd kiderül a 2021-22-es szezon végére, amikorra James 37 éves lesz.

Jason Kidd

A mai hírekben már a Dallas Mavericks új vezetőedzőjeként hivatkoznak rá, de aki látta őt játékosként, az emlékszik azokra a passzokra, amilyeneket előtte nem nagyon lehetett senkitől látni. Olyan klasszikus értelemben vett irányító volt, aki tényleg nem a pontszerzést helyezte előtérbe (karrierátlag: 12,6 pont), hanem a gólpasszadásban (karrierátlag 8,7), illetve irányítóként a lepattanózásban (6,3), no meg a labdaszerzésben (1,9). Gólpasszok és labdaszerzések tekintetében a mai napig az örökranglista második helyén áll John Stockton mögött. 1994-ben a Dallas Mavericks draftolta, és Grant Hillel karöltve azonnal az Év Újoncának választották, majd karrierje végéhez közeledve 2011-ben ezzel a csapattal lett bajnok. Közben a New Jersey Netset azért kétszer elvezette az NBA-döntőig (2002, 2003), ötször lett gólpasszkirály, hatszor All-NBA, kilencszer pedig All-Defensive csapattag.

Listánkon az ö pontátlaga a legalacsonyabb, mégis megkérdőjelezhetetlen a helye.

Kawhi Leonard

Kawhi Leonard az évek során nagyon sokat tett azért, hogy mostanra már szupersztárként hivatkozzunk rá. Két csapattal (San Antonio Spurs és Toronto Raptors) is bajnok tudott lenni, és mindkét döntőben ő lett az MVP. Azonban míg a 2014-es Spursös bajnoki cím idején még csak felkeltette az emberek figyelmét, az igazi szintlépés csak azután következett: egy támadásban is megállíthatatlan gépezet két Év Védője díjjal. Egy komoly sérülés és egy emiatt kihagyott szezon, illetve egy kikényszerített csere jött az életében. Azonban pont ez a Torontóba cserélés tette fel őt örökre arra a szintre, ahova a legjobbakat helyezzük. Egyetlenegy szezon alatt beteljesített Toronto álmát, és olyan hősies bajnoki címet szerzett a kanadaiaknak, amivel beírta magát Toronto, Kanada, az NBA és úgy általában a kosárlabda történelemkönyvébe. Ez a mozdulat pedig a liga történetének talán legnagyobb dobása volt:

Kawhi Leonard egészségesen az NBA öt legjobb játékosa között van, és a Los Angeles Clippersben egyéni mutatókban még a torontói évére is rá tudott tenni egy lapáttal. Azonban csapatsikert LA-ben még nem ért el. Bízunk benne, hogy mielőbb, és a lehető legjobb állapotban tér majd vissza térdműtéte után.

Tracy McGrady

Egy újabb megosztó választás lehet sokak szemében Tracy McGrady, ráadásul az unokatesója (Vince Carter) is itt van. Carmelo Anthonyval kellett a fejemben megküzdenie McGradynek, és míg Anthony mellett az időtállóság, a hosszú karrier és a frissebb emlékek szerepeltek, McGrady mellett a több pontkirályi cím, a több All-NBA csapattagság és az szólt, hogy a 2000-es évek elején McGrady szemteszt alapján a legmegállíthatatlanabb támadójátékosa volt a ligának. Konkrétan arról ment a vita, hogy ő vagy Bryant a jobb, és Kobe Bryant egyszer ezt nyilatkozta róla az ESPN-nek: „Tracy McGrady volt egyértelműen a legkeményebb ellenfelem, aki ellen játszottam. Mindent meg tudott csinálni támadásban.” Neki, mármint Kobenak elhisszük.

Megvolt mindene ehhez: A fizikuma, a rugók, a jó kéz. Ha szorosan fogtad, megvert, és zsákolt egy hatalmasat, ha picit több helyet hagytál neki, átdobott. Mindnyájan tudjuk, hogy McGrady legnagyobb megmozdulása az volt, mikor átzsákolta Dávid Kornélt. Azonban, ha megnézünk még pár videót, meglátjuk, hogy jópáran jártak azért úgy, mint Kornél

A Spurs pedig egyszer ezzel a 35 másodperc alatt dobott 13 McGrady-ponttal a zsákban ment haza:

Sosem tudjuk meg, mi lett volna, ha hosszabb ideig tud ilyen szinten játszani, mert elkerülik a sérülések, és azt sem, mire ment volna az az Orlando Magic vele és Grant Hillel, ha Hill kálváriája nem húzza keresztbe az orlandói álmokat.

Reggie Miller

Ha az ember ránézett Reggie Millerre az NBA szuperatlétái között úgy, hogy fogalma sem volt, mekkora játékos volt, elmosolyodott. Aztán megnézte mondjuk egy meccsen játszani a New York Knicks ellen, kalapot emelt, szalutált, és már egy másik mosollyal az arcán kezdett el rajongani érte:

Miller meghaladta a korát, Ray Allen előtt évekig ő volt a legtöbb triplát dobó játékosa a ligának, Steph Curry is csak az elmúlt szezonban lökte őt a dobogó harmadik fokára. Az a fránya matek megmutatja, hogy míg Miller karrierje során meccsenként mindössze 4,7 trojkát vállalt, amiből 1,8 esett be (ez 39,5 százalék), addig Allennél ezek számok 5,7/2,3 és 40 százalék, míg Currynél 8,6/3,7 és 43,3 százalék. Szóval, ha a kilencvenes években Miller több hármast vállalt volna, még a megszerzett 25.279-nél is több pontot szerzett volna, és karrierátlaga is magasabb lenne 18,2-nél. Egyébként Reggie legfőbb erénye az volt, hogy az éles helyzetekben, így a rájátszásban talált leginkább magára, és ott még emelni tudott a pontátlagán (20,6). 18 éves karrierje során végig egyetlen csapatban játszott, és egy keleti élcsapatot csinált az Indiana Pacersből. A kilencvenes években a nagy csaták jutottak a csapatnak, főleg a New York Knicksszel, de a keleti trónt nem sikerült megszerezni egészen 2000-ig, akkor döntőt játszhatott a Los Angeles Lakers ellen. Bár 4-2-re alulmaradt, Reggie a klubhűség élő szobra, akit ma is istenként tisztelnek Indianában. Valamiért nekem a sok tényleg felejthetetlen jelenet közül az maradt meg, amikor majd 37 évesen, a New Jersey Nets ellen, az első forduló mindent eldöntő ötödik meccsén 31 pontot dobott, a negyedik negyedben egy buzzer beater triplával (nem is akármilyennel) mentette hosszabbításra a meccset, majd az első hosszabbítás végén is ő egyenlített egy brutális zsákolással. Igen, egy zsákolással! Tény, hogy végül kikaptak, és végül a Nets jutott el a döntőig, de nem sokon múlott a továbbjutás. Szerintem ez a meccs akkor is tökéletesen jellemezte Reggie Millert, ő így játszotta ezt a játékot!

Steve Nash

Kíváncsi vagyok, ki tippelt volna egykor arra az 1996-os draftosztály névsorát végigolvasva, hogy a 15. helyen kiválasztott kanadai irányító, Steve Nash lesz a csapatból az egyetlen kétszeres MVP (aki ráadásul ezt back to back nyerte, amire rajta kívül tényleg csak a legesleg, úgy értem a legeslegeslegnagyobbak voltak képesek)…Hiszen csak a mi listánkon szerepel a 96-os legénységből rajta kívül Kobe Bryant, Allen Iverson és Ray Allen is (ők például nem)… Biztosan nem ő volt a legtehetségesebb, nem ő hozta a legjobb géneket, de olyan piszkosul okos játékos volt, és valójában a Steph Curry éra előhírnökének tekinthető. 42,8 százalékkal triplázott (Curry 43,3-mal), csak Nash nem dobott rá annyit, ellenben gátlástalanul sok gólpasszt osztott ki a Phoenix Sunsban (ötször lett gólpasszkirály), miközben Mike D’Antoni vezetésével épp megreformálták az NBA-t. Ismerős a „7 seconds or less” Suns? Nos, annak volt a pályán az agya, a lelke és a tüdeje Steve Nash.

Pedig vízhordóként kezdett Phoenixben Jason Kidd mögött, majd csereirányítóként folytatta, hogy aztán a Dallas Mavericksnél bejelentsék egy olyan sajtótájékoztatón, ahol ki volt hidrogénezve a haja (bár ez hogy jön most ide?), hogy Dirk Nowitzkivel és Michael Finleyvel ők lesznek a Mavericks jövője. Ők lettek, Nashből All-Star lett idővel, de a nagy áttörést a Phoenix Sunshoz való 2004-es visszatérése hozta el. Az a Suns, amit az előbb említettem, amit mindenki szeretett nézni, de ami Nash nagy sajnálatára a Spurs és a Lakers egy-egy dinasztiájával, és pont a Dallas Mavericks-szel állt szemben, így csak nyugati döntők jutottak neki.

Kapaszkodjon meg mindenki! Nash egyetlen százaléktól van attól, hogy a 90-50-40-es karrierátlagai legyenek (mezőnyből ’’csak’’ 49 százaléka van). Az a fránya bajnoki cím nem jött neki össze, és ezért az öve egy olyan rekord, ami a nagyságát mutatja, de jelzi, hogy a csúcsra mégsem ért fel: 120 meccset játszott a rájátszásban úgy, hogy sosem lépett pályára NBA-döntőben (Chris Paul megelőzte idén, de végül ő bejutott a döntőbe, úgyhogy erről a listáról kihúzhatjuk). Nem ismerjük személyesen, de könnyen elképzelhető, hogy a pályán és a pályán kívül is a liga történetének egyik legjobb csapattársa volt, aki mindenkit jobbá tett, aki körülötte játszott. Vélhetően edzőként sem utolsó.

Dirk Nowitzki

Mókás, hogy Nash és Nowitzki szinte minden listán egymást követi az ABC miatt is. A német ikon jelenleg még (szerintem már csak egy szezonig, de) minden idők legjobb európai kosárlabdázója. A Wunderkind az 1998-as drafton kelt el, és épp Nash-sel együtt került így Dallasba, nem csoda, hogy egymás NBA-s BFF-jei, és ugyanabban a három szezonban játszották karrierjük három legjobb szezonját (2004-2007), csak épp már nem egy csapatban. Nehéz Nowitzkit nem isteníteni, mert minden kalapemelést megérdemel azért, amit elért, talán ő volt az első, akinek sikerült levakarnia magáról a régi „puha európai játékos” stigmát, van egy MVP-címe (aminek a szavazásán épp Nasht előzte meg), nyert egy bajnoki címet 2011-ben a Super Heat ellen úgy, hogy 2006-ban épp a Super Wade-féle Heat ellen kapott ki. A fadeaway jumpshot lett a védjegye, amit tökélyre fejlesztett, egyetlen csapatnál töltötte egész karrierjét, konkrétan NBA-rekordot jelentő 21 szezont húzott le Dallasban, ennek a több mint két évtizednek minden pozitívumával és negatívumával. Egy franchiset felemelt a mélyről, és a csúcsra juttatta, hogy a végén átadja a stafétát Luka Doncicnak, ráadásul ott maradt a klub háza táján, hogy a jövőre is hatással legyen.

Chris Paul

Szögezzük le, Chris Paul itt lett volna a listán akkor is, ha történetesen nem vezeti döntőbe a Phoenix Sunst 2021-ben. De végül ezt tette, és 36 évesen lejátszotta élete első döntőjét, így nem ő lett minden idők legjobbja, aki nem jutott el a fináléig. Ő a point god, és egy olyan korszakban játszik klasszikus irányítójátékot, amikor az már nem divat valójában. Ráadásul úgy teszi ezt, hogy még eredményes is tud vele lenni (amit ez a döntő is bizonyított). Számtalan All-Star és All-NBA csapattagsága mellett négyszeres gólpasszkirály és hatszor volt a liga legjobb labdaszerzője. Jelenleg mindkét kategóriában az örökranglista ötödik helyén áll, és mindkettőben előrébb fog még lépni. Van azonban egy olyan tulajdonsága, ami nem az egyéni statisztikákban mutatkozik meg: Pályafutása során minden csapatváltása után jobbá tette az új csapatát. De nem kicsit, hanem nagyon. A legfeltűnőbb természetesen a mostani Suns-felemelkedés…Egyetlenegy talány marad a pályafutásával kapcsolatban: Mi lett volna, ha a liga nem vétózza meg 2011-ben azt a cserét, amivel Kobe Bryant mellé került volna a Lakershez, és ezért végül nem a Clippersben köt ki? Nem tudjuk, de hogy eszelősen jó játékos, és parádés karriert tud maga mögött, az biztos. Ja, és az is, hogy nem lehetsz benne biztos, hogy jól szórakozik, ha rád mosolyog…

Tony Parker

Hatalmas fejvakarások előzték meg azt a döntést, hogy Tony Parkert vagy Manu Ginóbilit tegyem fel a listára, ha felkerül valaki a Spursből Duncan mellett. Ugye már az morfondírozásra ad okot, hogy válassz-e olyan játékost, aki egyéni képességei alapján megelőzi ezt a két zsenit, de nem szerzett egy bajnoki címet sem. Főleg nem négyet (A válasz: Ne, ne válassz!). Mert Parkernek és Ginóbilinek ennyi van. Végül az segített a döntésben, hogy elfelejtettem az argentin nem NBA-s eredményeit (mert amúgy ehhez a listához tényleg nincs köze), alapul vettem, hogy 2007-ben Parker lett a döntő MVP-je, illetve, hogy a francia többször volt All-Star (6 vs 2) és All-NBA (4 vs 2). No meg az is számít, hogy 17 Spursös szezonjából 16-on kezdőirányító volt egy olyan csapatban, ami minden szezonban rájátszásba jutott (!) és ami 2003 és 2014 között négyszer is bajnok tudott lenni. Ha csak a statisztikákat nézzük, Parker nem tűnik kiemelkedőnek, de aki látta őt valaha játszani csúcsformában, az tudja, mire volt képes. Gregg Popovich nem véletlenül adta 19 évesen a kezébe az irányítást a Spursnél. Ez jó döntésnek bizonyult, hiszen még a floatert is feltalálta (ahogyan azt ő állította a róla szóló dokumentumfilmben)

Gary Payton

Fiatalok, kapaszkodjatok, Gary Payton sokkal több volt annál, mint amit a The Last Dance-ből tudtunk meg róla. Mert például EZ is ő volt.

Valójában ő volt a kilencvenes években azon kevés játékos egyike, aki akár Michael Jordan ellen is tudott védekezni. Azért hívták őt a Kesztyűnek, mert úgy tapadt az ellenfelére, mint egy kesztyű, ráadásul egy olyan, ami egy mérettel kisebb, ezért baromira szorít. Amellett, hogy rendre ő fogta az ellenfél legjobb támadóit, a legjobb éveiben a liga egyik legeredményesebb irányítója volt, aki 20 pont feletti pontátlaga mellett 7-9 gólpasszt osztott ki, ráadásul a korszak egyik leglátványosabb párosát alkották Shawn Kemppel. Nagyon jó visszanézni azokat az alley-oopokat, amiket a Seattle Supersonics nagy párosának köszönhetünk. Még ma is szemkápráztatóak…Azonban ahogyan fentebb írtuk, neki a védekezése még ennél is jobb volt: 1994 és 2002 között zsinórban kilencszer volt az All-Defensive első csapatának a tagja, és a mai napig az egyetlen irányító, aki az Év Védője tudott lenni (1996-ban). Így együtt egy végtelenül komplett irányító képe rajzolódik ki, és Payton az is volt. Karrierje vége felé már a bajnoki gyűrűre vadászott, és ami a Lakers nagy négyesével (O’Neal-Bryant-Malone-Payton) nem sikerült 2004-ben, az összejött 2006-ban a Miami Heattel. Így bajnoki címe is van, illetve egy fia, aki most az NBA-ben próbálkozik. Van oka tehát nagyszájúnak, igazi Trash Talkernek lenni.

Paul Pierce

„Paul Pierce a kib@szott Igazság!” – Shaquille O’Neal még 2001-ben. Elég ennyi, vagy fejtsük ki bővebben? A Boston Celtics egykori legendája 10-szeres All-Star, egyszeres bajnok és egyszeres döntő MVP. Egy olyan döntőben lett a legjobb ráadásul, amelyben csapatával a Kobe Bryant vezette Los Angeles Lakers ellen tudott nyerni, és ahol Kevin Garnett és Ray Allen mellett kellett kitűnnie. A liga egyik legnagyobb történetű franchise-ának kirakatarca volt 15 évig, és zárta bostoni karrierjét úgy, hogy a Celtics történetében a harmadik legtöbb meccset játszotta, ő a legjobb labdaszerző, a második legjobb pontszerző, a negyedik legjobb blokkoló, az ötödik legjobb gólpasszadó és a hetedik legjobb lepattanószerző. A nagy hármas előtt is volt már élet Bostonban Pierce-szel, és bár akkor még nem a munkamoráljáról volt feltétlenül híres, előszeretettel látogatta például a bostoni éjszakát (2000-ben konkrétan majdnem meghalt egy klubban, amikor 11-szer szúrták meg, és egy üveget is széttörtek a fején). A pályán azonban ellenállhatatlan volt, fantasztikus párost alkottak Antoine Walkerrel, a késelés utáni szezonban a pontátlaga 25 fölé ugrott (még az MVP-szavazáson is voksoltak rá), és 2002-től 2012-ig jóformán garantált helye volt az All-Star-gálákon. A 2007-es nagy hármas összeállása adott még egy hatalmas lökést a karrierjének, így lett bajnok. 2017-ig játszott, utolsó két szezonját szülővárosában, Los Angelesben a Clippersnél töltötte. Nem volt egy izomkolosszus, már a gimis zsákolóversenyen is furán nézett ki Vince Carter mellett, de mégis eszeveszetten jó kosárlabdázó volt. Mondjuk ő a kib@szott Igazság, így könnyű…

Dwyane Wade

Talán csak Kobe Bryant mondhatja el magáról erről a listáról, hogy nyert bajnoki címet nyilvánvaló szárnysegédként, illetve alfahímként is. A különbség az, hogy Wade előbb lett alfahím, minthogy beállt volna LeBron James legfőbb segítőjének. Amit Dwyane Wade a harmadik NBA-szezonjában a 2006-os döntőn, 24 évesen produkált a Dallas Mavericks ellen, azt sokan az NBA-döntők történetének egyik legnagyszerűbb produkciójának tartják. Az történt, hogy 0-2-s hátrányban volt a Heat, amikor Dwyane Wade felkapcsolt egy ütemet, és sorban 42, 36, 43 majd 36 pontot hintett, és zárta végül 34,7 pontos átlaggal a finálét. Ő itt 24 évesen valójában egy életre megalapozta a hírnevét, és erre idővel rá tudott még tenni egy pontkirályi címmel, majd azzal, hogy képes volt a csapat érdekében 2011-ben egyet hátra lépni, aminek 2 további bajnoki cím lett az eredménye. 16 szezonjából 15-ben játszott Miamiben (egyben nem, azt szülővárosában, a Chicago Bullsnál töltötte), 13-szoros All-Star, 8-szoros All-NBA. A hátvédeket rangsoroló szinte minden örökranglistán harmadik Michael Jordan és Kobe Bryant mögött, ami hatalmas teljesítmény, és bőségesen rá is szolgált erre, ráadásul ő szerethetőbb csapattárs is volt a másik kettőnél. Meccsszámban, pontszerzésben, labdaszerzésben és gólpasszban is a Heat örökranglistájának éllovasa. Nem mérvadó ez feltétlenül, de árulkodó, hogy Bill Simmons már 2010-ben (a Heat nagy hármasának összeállása előtt) 28. helyre rakta a piramisában, ami után még 9 szezont játszott, kétszer bajnok lett, hatszor volt All-Star (bevallom, a búcsúszezonos beszavazását én nem számolom), szóval ezek szerint ő nem csak a korszak 25 legjobbja közé fér be…

Russell Westbrook

Az ember, aki ellopta Oscar Robertsontól a Mr. Triple-Double becenevet. Hogy ne vette volna, hiszen mostanra már négy olyan szezont játszott, amiből előtte összesen egyetlenegy volt a ligában 1961-62-ben? Az elsőt 2016-2017-ben, ami után MVP is lett, és amúgy ponkirály is, már másodszor 2015 után. Szerintem a 2012-es Thunder az a csapat, amiben a legtöbb tehetség gyűlt össze, de nem tudott soha bajnok lenni. Kevin Durant, Westbrook és James Harden (azóta mindhárman voltak MVP-k) nem bírt akkor a James-Wade-Bosh féle Heattel, de mivel 23 év alatt volt mindhárom sztár, lett volna még lehetőségük ezen javítani, ha a sors és a Thunder vezetése másképp akarja. Durant (aki a Warriorsszal már nyert két bajnoki címet) és Harden most megpróbálja Brooklynban, Westbrook már megpróbálta a Rocketsnél Hardennel, most pedig csatlakozik LeBron Jameshez és Anthony Davishez a Los Angeles Lakersnél. Papíron ez elég jó párharc lehetne egy döntőben. Nem tartom lehetetlennek, hogy összejön még neki a tripla-dupla szezon ötödször is, de a pontátlaga vélhetően alacsonyabb lesz az eddigieknél. Westbrook most 32 éves, kilencszeres All-Star és kilencszeres All-NBA, még mindig megvan benne az a földöntúli energia, ami csak rá jellemző, és ami idáig repítette, és valójában a fizikuma sem kopott még meg annyira. Történelmi karrier van már így is mögötte, amiből csak a bajnoki cím hiányzik. De ha esetleg véletlenül nem jönne ez össze már neki, az sem gond, hiszen azt az embert sosem felejtjük, aki a korábban kuriózumnak számító tripla-duplából mindennapi rutint csinált. Két olyan szezonja is volt, amikor a meccsei legalább felén (!!!) tripla-duplázott. Ez nem emberi teljesítmény.

Akikért a szívem szakadt meg, de…

Természetesen 25 játékos fért fel a 25-ös listára, egy csomóan kimaradtak, akiket nehéz volt kihagyni. Nekem leginkább az fáj, hogy Derrick Rose-nak nem jut hely, ő az egyetlen olyan MVP 1997 és 2020 között, aki az elmúlt 25 évből nem kerülne így be a legjobb 75-be, de sajnos még csak közel sem volt egyébként hozzá. Az a fránya térd…Manu Ginóbilit és Tony Parkert nem tehettem be együtt, a franciát választottam, pedig az argentint szeretem jobban. Anthony Davisnek lesz még ideje a következő 25-be kerülnie, ha a Lakersben jönnek olyan csapatsikerek, amiket New Orleansban nem ért el. Carmelo Anthony, Damian Lillard és Chris Webber képességeivel nincs semmi probléma, de kicsit vékony az, amit a csapataik elértek. Klay Thompsonnál a csapatsikerek megvannak, de előbb második, aztán csak harmadik volt a csapat házirangsorában, aztán jöttek a sérülései, Draymond Green pedig harmadik és negyedik volt ugyanazon a rangsoron Thompson mögött. Alonzo Mourning és Chris Bosh karrierjének egészséges része majdnem elég volt, de pont nem volt elég mégsem. Grant Hill és Penny Hardaway pedig egy szebb világban az első 5-10-ben lett volna mindenképpen. Nikola Jokic, Joel Embiid és Luka Doncic útja ki van kövezve, hogy a következő 10 év 10 legjobbja között legyen, velük majd akkor számolunk.

Ha elértél idáig, le a kalappal! Engem is meglepett, milyen hosszú lett ez a cikk, ami egy kósza kis listának indult, de sokkal több lett belőle, egy többhetes kutatás, forráselemzés, összevetésekkel és összehasonlítgatásokkal… Egyszerűen elkapja az embert a hév, amikor elkezd kutakodni az emlékeiben egy-egy ilyen téma kapcsán. Jelenetek peregnek, korábban olvasott cikkek jutnak az ember eszébe, illetve statisztikák, táblázatok, stb… Ha holnap hívnak New Yorkból, hogy szavazzak, én ezt a listát küldöm el.

Kíváncsian várom, a hivatalos lista mennyibe tér majd el ettől.

Cookie beállítások