Az ETO és a Fradi hátát nézi a BL-mezőny • SportTV

Az ETO és a Fradi hátát nézi a BL-mezőny

2021. 11. 11. 18:06    
Olvasási idő: 2 perc

Hat forduló után a női kézilabda Bajnokok Ligájában mindkét csoportot magyar csapat vezeti, az európai elitben csak két magyar csapat veretlen – csoda, hogy az EHF szakírói által készített erősorrendben először áll két magyar csapat az első két helyen? A százszázalékos Győri Audi ETO KC vezet, megelőzve az FTC-Rail Cargo Hungariát. Íme, az EHF legújabb power rankingje!

1. GYŐRI AUDI ETO KC

Az előző idény olykor kiszámíthatatlan produkcióit követően, az újra a csapat kispadjára ülő Ambros Martin vezetésével a Győr ismét közelít a csúcsformája felé, és mivel a következő két meccsét a nyeretlen Kastamonuval vívja, szinte biztosan 8/8-cal vág majd neki a folytatásnak. Ráadásul az ETO most a pálya mindkét végén parádézik, hiszen a 33.8-as mérkőzésenkénti gólátlaga toronymagasan a legjobb a mezőnyben (a második Dortmundé 29.3), védekezésben – szigorúan a kapott gólok átlaga alapján – pedig csak hárman (Metz, Esbjerg, Rosztov-Don) jobbak nála.

2. FTC-RAIL CARGO HUNGARIA

Ahogyan az EHF szakírója is felvetette: a mostani lehet az első szezon, amelyben az FTC tényleg kvalifikálja magát a budapesti Final Fourra? A Fradi 2006 óta nem kezdett ilyen jól BL-szezont (4 győzelem, 2 döntetlen), pedig két kulcsembere, Háfra Noémi és Schatzl Nadine is az évad rajtja előtt Győrbe igazolt. Az előrelépés kulcsa, hogy a zöld-fehérek stabilizálták a védelmüket, amelynek ingatag mivolta miatt a múltban többször is váratlanul pontokat veszítettek.

3. ESBJERG

A dán csapat még mindig nem számíthat a 2019-es vb MVP-jére, Estavana Polmanra, de a továbbra is nagy ütemben fejlődő Henny Reistadra bátran lehet terhet pakolni: a norvég átlövő 5 mérkőzésen 33 gólt szerzett. Az Esbjerg a Bresttől kikapott, a Fradival ikszelt, a további négy meccsét viszont hozta, és az éllovas magyar együttes első számú üldözőjévé lépett elő.

4. METZ

A fiatal és sikeréhes francia gárda az első öt találkozójából csak a Győr ellenit veszítette el (a CSZKA elleni meccsét elhalasztották), és jó úton jár, hogy visszatérjen a Final Fourba. Két fiatal lövője, Meline Nocandy és Bruna de Paula a csapat góljainak 37 százalékát szerezte, az ő jó formájuk okvetlenül szükséges a Metz Budapestre jutásához.

5. ROSZTOV-DON

Az orosz együttes védekezésével semmi gond sincs, a hat meccset játszó csapatok közül a legkevesebb (142) gólt kapta, nem utolsósorban nyári szerzeményeinek, Beatrice Edwige-nek és Eduarda Amorimnak köszönhetően. Támadásban viszont nem ritkán akadozik a gépezet, a két vesztes fellépése közül az Esbjerg ellenin 18, a Ferencvárossal szembenin pedig 19 gólt szerzett.

A további sorrend: 6. Odense, 7. Vipers Kristiansand, 8. Brest, 9. CSZKA Moszkva, 10. CSM Bucuresti

Cookie beállítások