Hat kiemelt duplázhat vasárnap • SportTV

Hat kiemelt duplázhat vasárnap

2021. 11. 14. 12:03    
Olvasási idő: 2 perc

Vasárnap a második kör mérkőzéseivel folytatódik a Grand Slam of Darts Wolverhamptonban, az Aldersley Leisure Village-ben. Ezen a napon 16 azonos mutatójú páros csap össze, azaz az első forduló győztesei és vesztesei játszanak egymással.

MVG az első lépést már megtette negyedik Grand Slam of Darts-győzelme felé (Fotó: pdctv.com)

A csoportkörben nyolc kvartett csatázik, de csak 7 kiemeltje van a versenynek, hiszen a koronavírusos Van den Bergh helyére besorolt Chris Dobey nem kapta meg a belga 5. kiemelési sorszámát. (Más kérdés, hogy ennek nincs különösebb jelentősége.) Az első körben a hét kiemelt közül hat győzelemmel kezdett, egyedül James Wade kapott ki szoros csatában 5–4-re Jim Williamstől. (Harmadik walesi klasszis a láthatáron?)
A világelső Gerwyn Price jócskán megszenvedett az északír Nathan Raffertyvel, a nyolcadik legben elbukott egy százas kiszállót, végül nagy nehezen egy dupla 5-össel tudott felülkerekedni ellenfelén. „Sok lehetőséget kihagytam és nem voltam a legjobb állapotban. De a győzelem az győzelem” – mondta ki a triviális igazságot a torna 2018-as és 2019-es bajnoka. „Nathan jól játszott időnként, olykor én is. Még sosem mulasztottam el a győzelmet, most sem fogom.” Mindenesetre a lengyel klasszis Krzysztof Ratajskival meggyűlhet a baja vasárnap, ha nem emel jelentősen játéka színvonalán.
A 3. kiemelt, háromszoros GSD-győztes Michael van Gerwen nyilatkozata, aki nem kegyelmezett a női „szakág” kiemelkedő klasszisának, a 4-szeres világbajnok Lisa Ashtonnak egyetlen leggyőzelmet sem engedélyezett. „Nem jövök vissza, hanem visszatérek. Jól játszom mostanában. Boldog vagyok, koncentráltan versenyzek, jól érzem magam. Az első meccs mindig nehéz. Lisa a női sport klasszisa, erősen kellett összpontosítanom, de elvégeztem a munkát.”

Pater Wright biztios benne, hogy  csakis ő lehet a wolverhamptomi bajnok és a blackpooli World Matchplay után megnyeri második major tornáját az évben (Fotó: Getty Images)

A világrangsor másodikja, Peter Wright is meggyőző fölénnyel győzött a másik női sztár, Fallon Sherrock ellen, aki két éve először tudott meccset nyerni – kettőt is – PDC-világbajnokságon. Fallon három breaknyilat is kihagyott az ötödik legben, utána megtört, s végül 5–1-es vereséget szenvedett. „Elégedett voltam azzal, ahogy időnként játszottam. Mindig is nehéz volt Fallonnal játszani, ő fantasztikus dartsos, de ma egy kicsit halványabb volt, főleg a duplákkal. Néhány játékos azt mondta, hogy megnyeri a tornát, de én fogom megnyerni, s ezt úgy tervezem, ahogy a Matchplayen volt” – mondta győzelmi nyilatkozatában szombaton az extravagáns skót, mitegy reflektálva Price szavaira.  mindig különleges “fazonú” tavalyi világbajnok vasárnap a csoport másik győztesével a német Gabriel Clemensszel csap össze.
Meg kell emlékeznünk egy vesztesről is. Raymond van Barneveld, a „végleges” visszavonulása után reaktiválódó nagypapa hatalmas küzdelemre késztette Michael Smitht, csak döntő legben maradt alul. Ha megveri ma este a tavalyi ifi vb-döntős angol Joe Davist, akkor bizonyosan lesz (PDC-) világbajnok kiesője a csoportkörnek, mert a csoport negyedik részvevője Gary Anderson és a harmadik körben a két kétszeres PDC-vb-aranyérmes (Barneynak van két BDO vb-címe is) ki-ki mérkőzésen dönt a második körbe jutástól.
A vasárnapi programot úgy alakították a szervezők, hogy mindkét sessionben előbb négy vesztes, majd négy győztes pár játsszon. A legnagyobb klasszisok persze az utolsó két-két mérkőzést kapják, a délutánt a két walesi szuperklasszis, az estét a 2020-as vb-döntő két részese, Wright és Van Gerwen aktuális találkozója zárja. Sajnos, más kötelezettségeink miatt csak az esti programot tudjuk közvetíteni, de az természetesen élőben kerül adásba

Kapcsolódó

GRAND SLAM OF DARTS, A MÁSODIK NAP MÉRKŐZÉSEI

Délután
Martin Schindler (német)–Nathan Rafferty (északír), A-csoport, vesztettek az első körben
Mervyn King (nagol)–Rusty-Jake Rodriguez (osztrák), B-csoport, v.
James Wade (angol)–Boris Krcmar (horvát), C-csoport, v.
Chris Dobey v(északír)–Stephen Bunting (angol), D-csoport, v.
Ryan Joyce (angol)–Rowby-John Rodriguez (osztrák), D-csoport, győztesek az első körben
Rob Cross (angol)–Jim Williams (walesi), C-csoport, gy.
Gerwyn Price (walesi)–Krzysztof Ratajski (lengyel), A-csoport, gy.
Jonny Clayton (walesi)–Bradley Brooks (angol), B-csoport, gy.

Este (SPORT1 20:00 ÉLŐ)
Luke Humphries (angol)–Matt Campbell (kanadai), F-csoport, v.
Raymond van Barneveld (holland)–Joe Davis (angol), H-csoport, v.
John Henderson (skót)–Lisa Ashton (angol), G-csoport, v.
Mike De Decker (belga)–Fallon Sherrock (angol), E-csoport, v.
José de Sousa (portugál)–Mensur Suljovic (osztrák), F-csoport, gy.
Gary Anderson (skót)–Michael Smith (angol), H-csoport, gy.
Peter Wright (skót)–Gabriel Clemens (német), E-csoport, gy.
Michael van Gerwen (holland)–Joe Cullen (angol), G-csoport, gy.

 GRAND SLAM OF DARTS, Wolverhampton. Sport1 20:00  a csoportkör második fordulójának esti mérkőzései (kommentátor: Bartha Zoltán, szakkommentátor: Vereczkey Lajos)

Cookie beállítások