Tabellaszomszéd-találkozók a Serie A-ban • SportTV

Tabellaszomszéd-találkozók a Serie A-ban

2021. 11. 22. 13:36    
Olvasási idő: 3 perc

A bajnok- és kiesőjelöltek mérkőzéseit lejátszották a hét végén, hétfőre a középmezőny két találkozója maradt a Serie A 13. fordulójából. A sorsolás úgy hozta, hogy a táblázat 10. és 11., valamint 14. és 15. helyezettje egymással meccsel, ráadásul mindkét helyen az azonos pontszámmal, de pozitív gólkülönbséggel álló csapat fogadja „mínuszos” vendégét. A meccsduó besimul szokásos hétfői olaszfutball-rendszerünkbe: a másik nyolc mérkőzés összefoglalóját követi és a későre csúszó stúdiós elemzőműsort előzi meg.

Simeone mellett a Juve ellen fejpárbajt vívó Antonín Barák a Verona másik gólveszélyes játékosa (Fotó: Getty Images)

VERONA–EMPOLI

A Hellas nagyjából ott van, ahol szokott lenni, az előző két idényben a 9. és a 10. helyen fejezte be a bajnokságot. A csapat a válogatott szünet előtt volt különösen jó formában, legutóbbi 4 meccsén 8 pontot szedett össze. Emellett hazai pályán is négy mérkőzéses nyerő szériában van: a Romát, a Speziát, a Lazió és a Juventust is megverte, miközben 13 gól szerzett – csak éppen idegenben nem sikerült még nyernie az idényben.
Vendége viszont éppen idegenben erős: 5 meccsből 4-szer is nyert házon kívül. A Serie B legutóbbi bajnoka legutóbb (2016-ban)  1–0-ra megverte mostani vendéglátóját, igaz, otthon, ahol akkoriban nem gyengélkedett, mint manapság.
A Verona számos állandó játékosát nélkülözi hétfőn, Frabotta, Ilics és Lazovics pedig újonnan sérült meg. Ráadásul Tudor nem számíthat a Napoli ellen kiállított Bessára és Kalinicsre sem, őket értelemszerűen eltiltották. Simeone már 9. gólját is megszerezte, mellette a cseh Barak lehet a másik támadó.
Az Empoliban Andreazzoli mester nagyjából teljes kerettel számolhat. Nagyjából a Genoa elleni csapat kezdhet, azért néhány változás elképzelhető. Többek közt Sztanojevics és Ricci is bekerülhet a kezdőbe, sőt a csereként góllal beszálló Zurkowski is igényt formálna egy támadóhelyre.

Három statisztikai érdekesség a meccsről. 1. Mióta Igor Tudor a Verona edzője, a csapat 16 pontot szerzett a bajnokságban. Ennél többet csak a Milan, Napoli, Atalanta, Inter, Juventus ötös jegyez. Ezalatt a csapat 22 gólt szerzett, ez kettővel több mint bármely együttesé a ligában.  2. Ha az Empoli győz, beállítja legjobb első 13 meccses teljesítményét 19 ponttal a Serie A-ban. Ezt eddig csak a 2006–07-es bajnokságban sikerült elérni, Luigi Cagnival a kispadon, végül a 7. helyen végzett a bajnokságban. 3. Giovanni Simeone 9 gólos. H a még egyszer betalál, a harmadik játékos lesz a Hellas történetében a hárompontos győzelem bevezetése óta, aki első idényében kétszámjegyű találatot ér el, a másik kettő Luca Toni volt 2013–14-ben és Filippo Maniero 1996–97-ben.

Kapcsolódó

Verona–Empoli bajnoki örökmérleg

Összesen: 20 mérkőzés–6 Verona-győzelem–5 döntetlen–9 Napoli-győzelem/ 13–20-as gólkülönbség. A Serie A-ban: 8–3–1–4 / 4–5. Milánóban: 10–4–4–2/ 157–71. Milánóban a Serie A-ban: 4–3–1–0/ 4–2.  A párosítás legjobb gólszerzői: Juan Calichio, Ricardo Saponara, és Maria Tosolini (Empoli), valamint Giacomo Conti (Verona) 2-2 gól.
A legutóbbi mérkőzés: Empoli–Verona 1–0 (0–0). Gól: Maccarone (2016. 4. 20.). A legutóbbi bajnoki Verona-győzelem: 2–1 (2015. 5. 17.). A legutóbbi döntetlen: 0–0 (2015. 1. 6., Empoliban); a legutóbbi Empoli-győzelem: 0–1 (2016. 4. 20., Empoliban). Házi gólkirály: Giovanni Simeone 9, ill. Andrea Pinamonti 4 gól

TORINO–UDINESE

Az Európa-bajnok Belotti csak két gólnál tart, a horvát válogatott Marko Pjaca viszont már négyszer talált be a Torino ellenfeleinek kapujába (Fotó:  Getty Images)

A Torino két, egyformán három gólt hozó hazai győzelem után a Speziától elszenvedett 1–0-s vereséggel ment a nemzetközi szünetre. Megnyerte ugyan legutóbbi hazai mérkőzését a friuliaiak ellen áprilisban (2–1), de legutóbb kikapott tőlük a Stadio Grande Torinóban (2–3). Az Udinese ugyanazon a 14 helyen fejezte be az előző idényt, amelyen éppen most áll. A zebrák (a csíkos mez miatt egyik becenevük azonos a Juvéével) csapata legutóbbi hat bajnokijából csak eget vesztett el, a címvédő Inter ellenit. A szünet előtt 3–2-re nyert a Dacia Arenában a Sassuolo ellen. Az előző évtized elején 2011 és 2013 között egy-egy harmadik, negyedik és ötödik helyet szerzett a Serie A-ban, de az elmúlt nyolc idényben csak a táblázat alsó felében végzett. A jelenlegi gárdában tehetséges játékosok sora szerepel, Gerald Deulofeu és Beto kiváló formában van, ketten 7 gólt szereztek az idényben.
A Torino öt játékosát kénytelen nélkülözni a találkozón, Praet, Ricardo Rodriguez, Ansaldi, Verdi és Mandragora sem szerepelhet nagy valószínűséggel.  Juric mester valószínűleg ragaszkodik kedvenc 4-3-3-jához, a támadósort Brekalo, Belotti és Pjaca alkothatja. A center Belotti csupán két gólt szerzett az idényben, de a rajongók bíznak benne, csak-csak „beindul” a góltermelése.
Az Udinesében Makengo nem lehet ott a Sassuolo ellen kapott piros lapja miatt. Aligha lesz sok változás, az eddig jól teljesítő csatártrió továbbra is változatlan marad, Deulofeu, Beto és Pereyra rohamozza a bikák kapuját. Gotti edző dönthet esetleg a három belső védős rendszer mellett, mert a 18 éves bal oldali középpályása, Udogie rendre visszaér a támadásokkal, afféle negyedik védőként is bejátssza a pálya teljes bal oldalát.
Három statisztikai érdekesség a meccsről. 1. A Torinónak 14 pontja van 12 meccs után, ez 8-cal több, mint amennyije tavaly ennyi játéknap után. Ugyancsak 8-at javított gólkülönbségén is, ezzel holtversenyben áll ebben az összehasonlításban a Fiorentinával és a Napolival. 2. A bikáknak volt a legkevesebb kapusa lövésük (103) és a legkevesebb kaput eltaláló kísérletük (31) az idényben. Ugyanakkor 163 lövés-fejes ment az ő kapujukra, amelyekből 50 talált el a kapu felületét. 3. Beto az udineiek házi gólkirálya 5 góllal. A klubból 13 forduló után legutóbb legalább öt találatot Dino Fava Passaro szerzett, 7-et 2003–04-ben.

Kapcsolódó

Torino–Udinese bajnoki örökmérleg

Összesen: 74 mérkőzés–26 Torino-győzelem–22 döntetlen–26 Udinese-győzelem/ 92–84-es gólkülönbség. A Serie A-ban: 72–25–22–25 / 82–80. Torinóban: 37–19–8–10 / 54–30. Torinóban a Serie A-ban: 36–18–8–10 / 47–30. A párosítás legjobb gólszerzői: Andrea Belotti (Torino) 7 gól, Adolfo Baloncieri (Torino) 5, Fabio Quigliarella (Torino és Udinese), valamint Lorenzo Bettini (Udinese) 4.
A legutóbbi mérkőzés: Udinese–Torino 0–1 (0–0). Gól: Belotti-11-es (2021. 4. 20.). A legutóbbi bajnoki Torino-győzelem: 1–0 (2021. 4. 20., Udinében); a legutóbbi döntetlen: 1–1 (2018. 9. 16., Udinében); a legutóbbi Udinese-győzelem: 2–3 (2020. 12. 12.). Házi gólkirály: Andrea Belotti, Josip Brekalo, Marko Pjaca, Tommaso Pobega és Antonio Sanabria 2-2, ill. Beto 4 gól.

Egy mérkőzéssel jelentkezünk a török élvonalból is. A Süperlig éllovasa, a Trabzonspor egy meccsel kevesebbet játszva is négy ponttal vezet az üldöző Hatayspor, Konyaspor kettős előtt. Ha legyőzi a 12. Gaziantepet is, a 7 pontos fór alapján szurkolói kezdhetnek reménykedni a 37 év utáni újabb, hetedik bajnoki cím megszerzésében.

SERIE A, 13. forduló. Sport1 17:00 a forduló összefoglalója (kommentátor: Fülöp László és Fülöp Marcell); Sport1 18:15 Hellas Verona–Empoli FC (kommentátor: Fülöp László, szakértő: Várhidi Péter);  Sport1 20:30 FC Torino–Udinese Calcio (kommentátor: Haraszti Ádám, szakértő: Várhidi Péter); Sport1 22:45 Nyerő SzériA olaszfutball-magazin (műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Kéri András Dániel és Várhidi Péter)
SÜPERLIG, 13. forduló. Sport2 18:00  Trabzonspor Kulübü–Gaziantep FK (kommentátor: Engyel István)