Halasztott meccs a benn maradásért • SportTV

Halasztott meccs a benn maradásért

2022. 05. 05. 08:23    
Olvasási idő: 2 perc

Egyetlen halasztott mérkőzés maradt eddig lejátszatlan a januári Covid-mizéria idején elmaradó négyből – ezt pótolják csütörtökön Salernóban. Igazi „hatpontos” kieséselkerülő összecsapás lesz: a táblázat 18. és 20. helyezettje méri össze erejét.

Franck Ribéry most kezdőként szeretne hozzájárulni az esetleges bravúros bent maradáshoz (Fotó: Getty Images)

Mindketten egy éve megszerzett élvonalbeli státusuk megőrzéséért hajtanak. Persze, más alaphelyzetből. A Salernitana az elmúlt négy meccsen a lehetséges 12-ből 10 pontot szerzett, a Venezia kilences vesztő sorozatban van, lecsúszott a sereghajtó pozícióba, s közben még edzőt is váltott.  A hét elején Bergamóba utaztak a salernóiak, hogy megküzdjenek a hazai pályán gyengélkedő Atalantával, méghozzá abban a helyzetben, hogy hárompontnyira álltak a benn maradó helyen lévő, de két meccsel is többet játszó Cagliaritól. A campanai klub ”nagy szökését” egy hármas nyerő sorozat alapozta meg, és egy siker választotta el a négyes nyerőrekordtól, amelyet feljutó együttes produkált valaha (a Juve volt 2008-ban), amikor Ederson vezetést szerzett az Atalanta ellen. Noha ez az előny több mint egy órán keresztül fennállt, a Granata azonban egyenlíteni tudott Mario Pasalic révén, s csak egy ponttal meghettek haza (nem mellesleg ebben az évben ugyanannyi pontot szereztek, mint az Atalanta – 18-at 16 mérkőzésen). A Serie A „túlélő-specialistájával”, Davide Nicolával, aki korábban a Genoát és gyermekkori klubját, a Torinót is bent tartotta már, a délolasz gárda a múlt hónapban maga mögött hagyta 11 mérkőzéses nyeretlen szériáját, és szinte hihetetlen szárnyalásba kezdett. A küzdelmes Sampdoria elleni 2–1 után 1–0-ra nyert Udinében, majd figyelemre méltó győzelmet aratott a top 6-ban álló Fiorentina ellen, s végül egy csütörtöki győzelemmel kikerülhetnek az utolsó háromból a Cagliari kárára.
Miközben arra készülnek, hogy a januári salernói Covid-intézkedésem miatt halasztott meccsezt lejátsszák, a Venezia elérte azt a pontot, amelyről vereség esetén már nincs menekvés a kieséstől.
Paolo Zanetti állást végül elsöpörte a 9 meccses vereségsorozat, amely a Juve ellen tízre nőtt és a 39 éves mestert felmentették állásából. Noha egy torinói vereség senkinek sem szégyen, a narancssárga-zöldek február óta nyeretlenek, s az utánpótláscsapat (Primavera) edzőjét, Andrea Soncint bízták meg, hogy csodát csináljon.
A Venezia ebben az idényben 28 gólt kapott, kevesebb mint feleannyit, amennyit elérnie sikerült, Aramu viszont december óta nem szerzett gólt egészen az elmúlt fordulóig, Soncin úgy tűnik, mégsem biztos, hogy a kezdőbe jelöli.
Davide Nicola a hétfői lombardiai út után néhány helyen változtatni látszik a kezdő tizenegyén. Bonazzoli, aki a kispadról beszállva szerzett gólt a Fiorentina ellen, 8 találatnál jár az idényben, s jó esélye van arra, hogy Djuric mellett kezdjem a támadósorban. Mousset szerepeltetése egy másik alternatíva visszatérése óta, de egyelőre a szabadrúgás-specialista Verde bekerülése valószínűbb. Joel Obi, M. Colulibaly és Radovanovics továbbra sem bevethető, Ribéry viszont bekerülhet azután, hogy kihagyta a bergamói meccset.
Sonvócin irányításával meglehet, hogy háromvédős rendszert választ a Venezia, de meglehet, hogy visszatér a négyhátvédes formációhoz. Így is, úgy is Ebuehi valószínűleg hiányozni fog. Ha a nigériai hátvéd nem épül fel combizomsérüléséből, Lezzerini és  Romero mellé kerülhet a pálya szélén. Antonio Vacca viszont felgyógyult izomsérüléséből a hét végén, s újra szerephez juthat a középpálya közepén. Ezért ismét a harmadkapus Mäenpää védhet, míg a házi gólkirály Henry mellett Aramu ls Okereke alkothatja a támadórészleget.
Három statisztikai érdekesség a meccsről. 1. A Salernitana legutóbbi öt meccse mindegyikén szerzett gólt, ennél hosszabb hasonló sorozata (6) csak egyszer volt az élvonalban, 1999 januárja és márciusa között. 2. A Venezia legutóbbi 9 meccse mindegyikét elvesztette, a legutóbbi csapat, amely legalább 10-szer egymás után kikapott az élvonalban, az Udinese volt 2018 februárja és áprilisa között. 3. Mattia Aramu első idegenbeli gólját legutóbb a Juventus ellen szerezte meg, csak egyszer fordult elő a velenceiek 10-esével, hogy egymást követő két meccsen betaláljon, az első dupla második találkozója éppen az  októberi 26-i velencei mérkőzésre esett.

Kapcsolódó

Salernitana–Venezia bajnoki örökmérleg

Összesen: 37 mérkőzés–17 Salernitana-győzelem–11 döntetlen–9 Venezia-győzelem/ 43–38-as gólkülönbség. Ebből a Serie A-ban: 3–2–1–0 /3–1. Salernóban: 18–11–6–1 / 27–12. Salernóban a Serie A-ban: 1–1–0–0 / 1–0. A párosítás legjobb gólszerzői: Pietro Broccini, Mario Capelli (Venezia) 3 gól, Raffaele Longo és Rinaldo Settembrino (Salernitana), valamint Gastone Nordio (venezia) 2-2.
A legutóbbi mérkőzés: Venezia–Salernitana 1–2 (1–0). Gólok: Aramu, ill. Bonazzoli, Schiavone (2021. 10. 16.). A legutóbbi bajnoki Salernitana-győzelem: 2–1 (2021. 10. 16., Velencében); a legutóbbi döntetlen: 1–1 (2019. 3. 30., a Serie B-ben); a legutóbbi Venezia-győzelem: 0–1 (2019. 10. 19., Velencében, a Serie B-ben). Házi gólkirály: Federico Bonazzoli 8, ill. Thomas Henry 7 gól.

SERIE A, halasztott mérkőzés. Sport1 18:00 Salernitana Calcio 1919–Venezia FC (kommentátor: Petur András)

Cookie beállítások