Következhet az örömhoki • SportTV

Következhet az örömhoki

2022. 05. 08. 12:26    
Olvasási idő: < 1 perc

Bármilyen furcsa, da az utolsó játéknap előtt kialakult a divízió 1/A-vb idei tornájának végleges sorrendje. A vasárnapi két mérkőzés eredményétől függetlenül feljutott a „nagy” vb-re a rendező Szlovénia és a mi csapatunk, Románia pedig jövőre a divízió 1/B-ben próbálhat szerencsét.

A Tivoliban a magyar drukkerel vébé-ezüstöt és feljutás ünneplhetnek – talán győzeéem után (Fotó: Sport TV)

Igazi örömre persze a két feljutónak van oka. Időben előbb a mieink lépnek a jégre a már kiesett román együttes ellen, amelyben sok székelyföldi magyar hokis is található, akik a magyar bajnokságban szereplő, sőt abban időnként főszerepet játszó csapatokban hokiznak. Történetileg azért a mieink fölényt harcoltak ki a mindenkori román válogatottal szemben, ennek a jelenkori „tükröződését szeretnén látni a mérkőzésen. Sok-sok akciót, gólokat és lehetőleg ezekből többet a román kapuban. Utána meg jöhet az ünneplés, a magyar tábort ismerve hangosabb lesz az ezüstök étvétele, mint este az aranyaké.
Utóbbiakat a házigazda szlovénok nyakába akasztják majd. Matjaz Kopitar csapata természetesen szeretné százszázalékos mérleggel, minden meccsét megnyerve befejezni a tornát. Lehet előtte még egy „minicél” is. Mivel eddig mind a négy meccsén kapott gólt –  a litvánoktól kettőt is, a románoktól és a mieinktől egyet-egyet – szeretné a tornát shut-outtal, azaz kapott gól nélküli találkozóval befejezni a negyedik helyen záró dél-koreaiak ellen.

Kapcsolódó

MAGYARORSZÁG–ROMÁNIA vb-múlt

Összesen: 14 mérkőzés–4 magyar győzelem–3 döntetlen–7 román győzelem/ 39–55-ös gólkülönbség. Az első mérkőzés: Magyarország–Románia 4–1 (2–1, 0–0, 2–0). London, 1937. 2. 17., vb-mérkőzés. A legutóbbi mérkőzés: Magyarország–Románia 53 (1–1, 42, 0–0). Ljubljana, 2007. 4. 18., divízió 1/b-csoport.

Divízió 1/A jégkorong-vb, Ljubljana. Sport1 14:45 Magyarország–Románia (kommentátor: Engyel István, szakkommentátor: Kangyal Balázs, műsorvezető: Haraszti Ádám, szakértő: Stipsicz Bence és Szélig Viktor); Sport2 19:00  Dél-Korea–Szlovénia (kommentátor: Engyel István, szakkommentátor: Kangyal Balázs)