Két továbbjutó hely és két csoportelsőség a tét • SportTV

Két továbbjutó hely és két csoportelsőség a tét

2022. 11. 01. 10:45    
Olvasási idő: 3 perc

Az A-D csoportok utolsó játéknapja következik a BL csoportkörében. A négy kvartettből egyben, a D-ben még minden nyílt, bármelyik csapat végezhet bármelyik helyen. Az A-ban és a B-ben megvan a két továbbjutó, csak az kérdéses, melyikük kerül a csoportesők, melyik a -másodikok kalapjába a nyolcaddöntő hétfői sorsolásakor. Meg persze az elsőben elméleti, a másodikban praktikus harc folyik az Európa-ligába jutásért. Végül a C-ben leginkább a statisztikusok találnak izgalmat, megdönt-e a Bayern egy olyan rekordot, amely eddig csak „társbérletben” volt az övé. Mi mindenesetre a szokásos tálalásban – ifiliga, beharangozó, összefoglaló – fő tartalomként két tévés és két AMC Mikrós mérkőzést közvetítünk élőben, utóbbiakat felvételről is megnézhetik, magyar kommentárral

Antoine Griezmann a 101. percben fejelte be az Atleti győztes gólját a Portónak szeptemberben. Lesz-e a Dragaóban is extra hosszú hosszabbítás? (Fotó: Getty Images)

PORTO–AT. MADRID (Youth League)

A B-csoport pontholtversenyes két éllovasa (12-12)  a csoportelsőségért küzd. Ez az U19-eseknél fontosabb, mint a felnőtteknél, hiszen az elsők erőnyerők, a másodikoknak viszont mérkőzniük  kell az oldalágról, a bajnokok közül érkező ellenféllel a nyolcaddöntőért. Mivel a madridiak gólkülönbsége hárommal jobb és az első meccsükön ők nyertek 1–0-ra, a döntetlen nekik kedvez, a Portónak csak a győzelem jelent csoportelsőséget. Tényleg csak mellékesen: a portóiak elődcsapatai egyszer már megnyerték a Youth League trófeáját, egyszer pedig eljutottak az elődöntőig. Az Atletinek az előző kiírásból van egy „virtuális” bronnzérme, most aj átékosként világ- és Európa-bajnok Fernando Torres edzőségével szeretne még ennél is magasabbra jutni.

PORTO–AT. MADRID (B-csoport)

Négy és háromnegyed órával az U19-esek után a portugél és a spanyol óriásklub felnőttjeit is megnézhetjük, őket a nagy stadionban, az Estadio Dragaóban. Ha hat napja Madridban a 100. percben Carrasco nem hagyja ki a lefújás után megadott büntetőt Madridban a Leverkusen ellen, ez ki-ki összecsapás lett volna a továbbjutásért, így azonban egymás ellen más-más tétért küzdenek. A sárkányok még csoportelsők is lehetnek, ha legalább egy ponttal többet szereznek az Atleti ellen, mint amennyit a Bruges hazavisz Leverkusenből. A madridiak viszont legalább annit kell hazavinniük, mint amennyit a Bayer otthon tud tartani. Az első körben, Madridban ugyancsak egy gigahosszabbításban alakult ki a végeredmény: a 90. perc után három gól esett és egy kiállítás is történt – Antoine Griezmann a 101.(!) percben szerezte meg a három pont sorsát eldöntő második Atlético-gólt…  Szinte már azt várja fél Európa, de a kék-fehérek és a piros-fehérek szurkolótábora biztosan: mennyit hosszabbít majd Daniel Orsato, a meccsre kijelölt olasz játékvezető a normál 90 perc után…

LEVERKUSEN–BRUGES (B-csoport)

Az ötödik forduló előtt már továbbjutott meglepetéscsapat Bruges játékosai mintha egy kicsit túlünnepelték volna az amúgy hatalmas sikert: simán kaptak ugyanúgy egy négyest otthon, mint ahogy ugyanennyivel megverték előtte. Addig négy meccsen kapott gól, akkor egy meccsen nágy – vajon Leverkusenben hogy produkál a belgák védőjátéka? Mindenesetre a csoportelsőségért nyerni ellene a fekete-kékeknek, hiszn nemtudják, hiogy aléakul a másik meccs Portóban. Azaz oópersze tudják, a technika mai állása szerint másodoercel alatt értesülnek róla, de a pályán azért nem olyan könnyú az egyik pillanatról a másikra váltani… Rádaásul a Bayer számára is van tétje a meccsnek, hiszen  egy ponttal többet kell szerezni az Atletinél az El-folytatásért. Ráadásul a kettőt nálunk parallel is követheti, akit különösen érdekel, hiszen a tévéjén nézheti a portói, az AMC-s mobilalkalmazáson meg a leverkuseni mérkőzést.

BAYERN–INTER (C-csoport)

Serge Gnabry (jobbról) játéka egyre meghatározóbb a Bayern München középpályássorában  (Fotó: Getty Images)

A keddi négy csoportból ez az egyetlen, amelyben a két mérkőzés nem változtat a csoportálláson, csak az „egyéb” adatokon (mérkőzésszám, győzelmmek-döntetlenek, vereséges száma, gólkülönbség, pontszám). Egy statisztikai rekord azonban változhat. Eddig nyolc csapat tíz alkalommal zárta százszázalékosan a csoportkört. Ebből könnyen kiszámolható, hogy csupán két duplázó van köztük, a Real Madrid és a Bayern München. Utóbbi ha nyer az Allianzban az Inter ellen, harmadik hibátlan csoportkörével megelőzi a kupagyőzelmi rekordert.  A rekorddöntés egyben premiert is jelentene a Bayernnek, amely a BL-ben és a jogelőd kupában még nem győzte le otthon az Intert. A BEK-ben nem is kerültek össze, a Bajnokok Ligája időszakban a 2006-os csoportmeccsük 1–­1-re végződött, a 2011-es nyolcaddöntőben pedig a San Siro-beli 0–1 után az Allianzban a fekete-kékek 3–2-re megverték az FCB-t, amely azóta csak egyetlenegyszer bukott meg ilyen korán, a későbbi győztes Liverpool ejtette ki  ugyancsak a kieséses szakasz első körében.

MARSEILLE–TOTTENHAM  (D-csoport)

Az egyetlen olyan kvartett, amelyben minden megtörténhet még, a D-jelű csoportban található. A Marseille ugyan a sereghajtó pozíciójából indul, ám ha megveri a Spust, vendégét biztosan megelőzi, mi több, biztosan tovább is jut. Ugyanis a párhuzamos mérkőzésen (Sporting CP–Frankfurt) ha döntés születik, a vesztes is mögötte marad, ha döntetlen, mindketten alatta maradnak. Azaz az OM kérdése: győzelem vagy kiesés. Döntetlennél ugyanis a Spurs mögött marad és a lisszaboni mérkőzés győztese mindenképpen elébe kerül, ha pedig az Alvaladében is ikszelnek, az 5. forduló utáni állás végeredménnyé változik, azaz marad a Spurs–Sporting–Frankfurt–OM sorrend.
Antonio Conte együttese számára fordított a képlet: ha kikap, kiesik, kivéve ha Lisszabonban döntetlen születik (ez esetben három csapatnak lenne 8 pontja, köztük minitabellát számolnának, abban meg a londoniak lennének a legjobbak).  Győzelem vagy döntetlen esetén viszont továbbjutók a londoniak, előbbi esetben csoportelsőként, utóbbiban a másik mérkőzés győztese mögött másodikként. Ha valaki ezt már nem tudná követni, üljön le, nézze végig a meccset az AMC Mikrón, s ha nem is ért angolul, a végén úgyis látni fogja, melyik csapat ül diadalünnepet, s melyik játékosai sétálnak le komor, estleg könnyes arccal a pályáról. A részleteket meg megtudhatja a pár perccel a vége után kezdődő összefoglalónkból a Sport1-en.

UEFA YOUTH LEAGUE, 6. játéknap. Sport1 14:00 FC Porto–Atlético de Madrid (kommentátor: Fülöp Marcell)
BAJNOKOK LIGÁJA, csoportkör, 6. forduló. Sport1 17:30 a játéknap felvezetése (műsorvezető: Petur András, szakértő: Hajdu Attila és Hrutka János); Sport1 18:30 FC Porto–Atlético de Madrid (kommentátor: Faragó Richard, műsorvezető: Petur András, szakértő: Hajdu Attila és Hrutka János); AMC Mikro 18:45 (angol nyelven, felv. Sport2 22:30) TSV Bayer 04 Leverkusen–FC Bruges (kommentátor: Fülöp László); Sport2 20:30 FC Bayern München–FC Internazionale (kommentátor: Méhes Gábor, műsorvezető: Petur András, szakértő: Hajdu Attila és Hegyi Iván); AMC Mikro 20:45 (angol nyelven, felv. Sport1 0:00) Olympique de Marseille–Tottenham Hotspur FC (kommentátor: Fülöp Marcell); Sport1 23:00 a forduló összefoglalója (kommentátor: Faragó Richard és Méhes Gábor, műsorvezető: Petur András, szakértő: Hajdu Attila és Hegyi Iván)