Kezdődik az év első major dartstornája • SportTV

Kezdődik az év első major dartstornája

2023. 01. 27. 15:27    
Olvasási idő: 3 perc

A legfiatalabb darts major tornák egyike a Masters, a csúcskategóriások közül az első az évben. Különös jelentősége, hogy általában megvárják ennek a végét a Premier League résztvevőinek kijelölésével.

Joe Cullen címvédőként az első napon kénytelen játszani – világranglista-helyezése nem jogosítja a kiemelt státusra IFotó: PDC/Lawrence Lustig)

A helyszín Milton Keynes, amely a sportág “menedéke” volt a Covid idején, ott rendezték a – sajnos – néző nélküli versenyek többségét. Most azonban alighanem telt ház fogadja a jelen viadalnak már az első napját is, hiszen ez az a verseny, amelyre a világranglista “selejtez”: az aktuális világrangsor első 24 játékosa vesz részt a tornán – ennek megfelelően alakulnak a kiemelések is. S persze emiatt eléggé állandó a mezőny, idén csupán négy újonc indulhat, Danny Noppert, Damon Heta, Ross Smith és Callan Rydz.
A szisztéma egyszerú: az első nyioc kiemelt erőnyerő, a 9–24. rangsorhelyűek mérkőznek egymással, méghozzá szigorú sorrenben, a kilencedik a 24.-kel, tizedik a 23.-kal és így tovább  (azaz a két résztvevő helyezéseinek összege mindig kiadja a 33-at. Az első kört “csak” 6 nyert legig játsszák, a szombati nyolcaddöntőben már 10, a vasárnapi folytatásban a negyeddöntőben ismét 10, az esti elődöntőben és döntőben mát 11 leget kell nyerni a győzelem megszerzéséért. A pénzdíjazás “major torna szintű”, az összdíj 275 ezer font (tavaly még “csk” 220 ezer volt), a győztes 65, a döntős 30, az elődöntősök 20, de még az első forduló vesztesei is négyezer fontot kapnak a számájukra.
A címvédő Joe Cullen, aki péntek este nyitja meg hadjáratát a cím megvédéséért, hogy megismételje a valóságos “hőskölteményt”, amit tavaly írt a sportágtörténet krónikájába. A 33 éves angol parádés kiszállózások tömegét produkálta, hogy megszerezze első tévés győzelmét, túljutva a lámpalázon, amelyet a Chisnall elleni finálé tétje okozott neki. “Ez csak megerősítette a hitemet, hogy meg tudom csinálni” – mondta Cullen, aki Gurneyt, Gary Andersont, Van Gerwent és Da Sousát is legyőzte a dicsőség felé vezető úton. “Az volt az eső tévés döntőm, át kellett jutnom az első haráron, nagyon élvezetes volt és jelentős önbizalmat adott. Kemény meccsre számítok, mert Chris (Dobey  – a szerk.) topjátékos.Elég sok időt tültünk megyütt, amikor a touron utazgatunk. Alig várom már a kezdést. A vébé után volt két hét szünetünk, arről van szó, hogy vegyük az első akadályt, hogy aztán belejöjjünk a folyamatos versenyzésbe ismét” – fejezte be gondolatait Cullen, aki gyakorlatilag azzal a győzelemmel futott be a szűkebben vett elitbe. Be is választották a Premier League nezőnyébe, ahol a vele szemben megfogalmazott kétségek ellenére újoncként beverekedte magát a döntőbe, s csak ott hajolt meg Michael van Gerwen előtt.
A világbajnok Michael Smith először lép színpadra Angliában a Sid Waddell-trófea átvétele óta, és névrokonával, Ross Smithszel vagy Damon Hetával játszik a szombati nyolcaddöntőben.
Bully Boy az Alexandra Palace csúcsversenyén aratott győzelemmel egyszersmind új világelső is lett. “Addig akarok lovagolni ezen a hullámon, amíg csak lehet” – mondta a világbajnok, aki az év elsp PDC-esemémnyén, a Bahrein Mastersen is a legjobbnak bizonyult. – Amikor megnyertem a vébét, azt mondtam magamnak: »Megnyertem a vébét, világelső vagyok. Akár befejezhetném a versenyzést, de még nem.« Csodálatos érzés világbajnoknak és a világ legjobb játékosának lenni, ezért szeretném megőrizni az érzést, amíg csak lehet. Szereném először megnyerni a Masterst, de nagyon nehéz lesz már Ross vagy Damon ellen is, úgyhogy meccsről meccsre kell haladnom.”

A múlt héten megnyert Nordic Masters után a2020-as bajnok Peter Wright szombaton Ryan Searle vagy Dave Chisnall ellen kezd. Wright legyőzte Van Gerwent, Smitht és Price-ot is Koppenhágában, hogy megszerezze első tévés bajnoki címét több mint 12 hónap után, a most újabb trófeára vágyik.
“Sokat jelentett nekem a koppenhágai győzelem. Valósággal újjászülettem. Ha tudom játszani az igazi játékomat, hiszem, hogy megnyerhetem újra a Masterst, de hát ez egy új nap, új torna, s az ellenfelem is nehéz lesz az első meccsemen. Searle-lel vagy Chisnall-lal játszom, akik mindketten fantasztikus játékosok.  Benn lehetnek a világ négy legjobb játékosában, amikor játszanak, mindketten varázslatosak. Formában kell maradnom, ha úgy tudok játszani, mint  a múlt héten, esélyem lesz a bajnoki címre.

A verseny győzelmi rekordere, Michael van Gerwen (ötször nyert, ráadásul sorozatban 2015 és 2019 között) a szombati nyolcaddöntőben a tavalyi ezüstérmes José da Sousa  vagy a német élversenyző Gabriel Clemens ellen lép a tábla elé.
Még a péntek slágerpárosításai közé tartozik két angol házirangadó (Wade–Rydz és Aspinall–Bunting), de talán a legnagyobb érdeklődés Dimitri Van den Bergh és Gary Anderson összecsapását övezi pénteken.

Kapcsolódó

DARTS MASTERS ELSŐ NAP, A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT

Ryan SEARLE (angol)–Dave CHISNALL (angol)
James WADE (angol)–Callan RYDZ (angol)
Dirk van DUIJVENBODE (holland)–Krzysztof RATAJSKI (lengyel)
Nathan ASPINALL (angol)–Stephen BUNTING (angol)
Dimitri VAN DEN BERGH (belga)–Gary ANDERSON (skót)
Jose DA SOUSA (portugál)–Gabriel CLEMENS (német)
Joe CULLEN (angol)–Chris DOBEY (angol)
Damon HETA (ausztrál)–Ross SMITH (angol)

DARTS MASTERS, Milton Keynes. Sport1 20:00 az első forduló mérkőzései  (kommentátor: Bartha Zoltán, szakkommentátor: Ziegenhám Medárd)