A Milan az utolsó szalmaszálak egyikébe kapaszkodik • SportTV

A Milan az utolsó szalmaszálak egyikébe kapaszkodik

2023. 05. 20. 10:50    
Olvasási idő: 4 perc

A 7-szeres BL-győztes, címvédő roppant szorult helyzetbe került. Elvesztette a „menekülőutat” kedden a csúcsligától búcsúzással, a Serie A-ban pedig csak az 5. helyen áll, négypontos hátrányban a negyedik Lazio mögött. Ebből persze lehet negyedik is, azaz ősztől újra BL-hely is. A kulcs a Juventus, pontosabban annak fellebbezési ügye jelenthet csak előrelépést a rossonerinek.

Giroud általában a San Siróban talál be, s ebben az idényben Rafael Leao volt a legfőbb támogatója a támadó középpályások közül (Fotó: Getty Images)

Ha a szóban forgó 9 pontot levonják a rekordbajnoktól, éppen eggyel kerül a Milan mögé, azazamit az exbajnoknak mindenképpen meg kell tennie, az a hátralévő három bajnokin legalább 7 pontot kell Ez a Samp ellen most, a Hellas ellen meg a záró fordulóban könnyebbnek látszik, a kettő közt azonban az Allianz Stadionba kell menni és onnan feltétlenül ponto(ka)t hazavinni…
Az Inter elleni kettős vereség csak a csúcsa volt a szezon második fele megaláztatásainak. A csapat úgy vesztette el a bajnoki címet, hogy egyáltalán nem tudott veszélyt jelenteni a Napolira, a legutóbbi 11 mérkőzéséből csupán hármat nyert meg, és a múlt héten a sokadik kínos vereséget szenvedte el a Spezia elleni 0–2-vel. Sérülések sújtotta csapatával már másodszor kapott ki az utolsó 20 percben beszedett gólokkal, csak a március óta gyűjtött pontjaival mindössze a 12. helyen állna a táblázaton. A helyzet tehát nem túl biztató, de a rossoneri már sokszor kivágta magát ilyen kritikus szituációból, most is kellene valami varázsszer Pioli mester „boszorkánykonyhájából”, ellenkező esetben a kulcs valaki más bortokába kerül a nyártól.
A Sampdoriának nem marad más, minthogy ne szégyenkezve kelljen búcsúznia 11 esztendő után az élvonaltól: gyakorlatilag a hónap elején, az Udinese elleni vereség véglegesítette jövő idénybeli másodosztályú státusát. Amikor tavaly novemberben Dejan Sztankovics váltotta a korábbi Milan-edző Marco Giampaolót a Samp padján, egy ideig fellángoltak a remények a bennmaradásra, de a csapat a téli szünet előtt csupán egyszer tudott nyerni és 2023 sem sikerült jobban. Mindössze 18 ponttal állnak a tabellán, amióta három pontot ér a győzelem, először zárnak 28 pont alatt – ez mindent elmond a pályán és az azonkívül zajló eseményekről. Az ősi rivális Genoa – egy év után már vissza is jutott a B-ligából – negatív rekordjait döntögette a Samp az idényben, például idegenben 17 meccsen csak 9 pontot szerzett és a legtöbb gólt is kapta hazai pályán kívül (36, ugyanannyit kapott a Sassuolo is).

Stefano  Pioli nem engedheti meg magának a BL szívfájdalmai után pihentesse emberei pszichéjét, vagy fizikumát, hiszen harcolnia kell a BL-négyért. Igazából csak Saelemaekers és Kjaer visszatérése módosíthatja a rossoneri kezdő 11-ét, ők vehetik át Junior Messias és Thiaw helyét a keddi kezdőhöz képest. A régóta hiányzó Ibra és Florenzi mellé a múlt héten Bennaszer is csatlakozott, súlyos térdsérülése miatt ő sem szerepelhet már az idény végéig. Elöl Rafael Leao lehet a kulcsember, a csapat meccseinek 48%-át nyerte meg vele, átlagban 1.5 gólt elérve, a nélküle játszott négy bajnokit elvesztette, 0.5-es szerzettgól-átlaggal. A portugál hosszabb távú szerződést írt alá a klubbal, Girou támogatását kapja fő feladatul, aki alig evickélt ki combproblémáiból, de mindenképpen játszania kell.
A Samp támadóduóját a már 20 meccs óta góliszonyban szenvedő Quagliarella és Gabbiadini alkotja. A genovaiak Auderót és Szabirit nélkülözik a szezon hátralévő részében, de Lerisznek már helyet kell foglalnia a kispadon, hiszen felépült korábbi sérüléséből.
Három statisztikai érdekesség a meccsről. 1. A Milan megnyerte legutóbbi három bajnokiját a Samp ellen. Több egymást követő győzelme legutóbb 1999 és 2005 között volt, amely akkor öt meccsig nyúlt. 2. Olivier Giroud nem lőtt gólt a legutóbbi hat bajnokiján, ez a leghosszabb gól nélküli sorozata a Serie A-ban. Hetet az idénybeli 8 ligagóljából hazai pályán szerzett (az egyetlen idegenbeli találatát viszont szeptemberben Genovában a Samp ellen étze el.  3. Fabio Quagliarella mindhárom Milan elleni gólját a Giuseppe Meazza Stadionban érte el; a legutóbbi 20 bajnokiján nem szerzett gólt, ez a leghosszabb góltalan sorozata teljes élvonalbeli pályafutása során.

KÉTSZER KÉT STATISZTIKAI TÉNY A NAP MÁSIK KÉT MÉRKŐZÉSÉRŐL

CREMONESE–BOLOGNA

+ Miután elvesztette első két Serie A-meccsét a Bologna ellen a Cremonese (1929–30), a további hármon veretlen maradt 1989–90-ben és ennek az idénynek a fordított párosításában (1 gy., 2 d.) = A Bologna nyeretlen legutóbbi 6 bajnokiján (4 d., 2 v.), először 2021 április-májusa óta (7). Ugyancsak 2021-es januári döntetlensorozatot másolt a csapat három egymás utáni remivel, az akkori széria ötöt számlált. o David Okereke két gólt szerzett eddig a Bologna ellen, egyetlen csapat kapujába sem talált be többször. Ugyancsak a piros-kékek ellen maradt legtöbbször veretlen az élvonalban (3 m., 1 gy., 2 d.). + Stefan Posch öt gólt szerzett az idényben a Serie A-ban. A legutóbbi hátvéd, aki ennél többször betalált a kapuba egy szezonban a bolognaiak közül, Salvatore Fresi volt (8, még 2001–02-ben).

ATALANTA–SAMPDORIA

+ Mióta Gian Piero Gasperini az Atalanta edzője (2016–17), csapata 6-ot megnyert 9 Verona elleni bajnokijából (1 d., 2 v.), az azt megelőző 7 Serie A-meccsen viszont csupán két pontot tudott összeszedni a La Dea a párosításban. = Az Atalanta lőtte a legtöbb gólt a 16-oson kívülről (10) az egész mezőnyből, a tíz gól szerzője 8 különböző játékos, csak Teun Koopmeiners lőtt egynél többet (3). o Duván Zapata (68) legközelebbi góljával utoléri Cristiano Donit (69) az Atalanta örök góllistájának élén. A kolumbiai első hazai dupláját a Verona ellen érte el, még a Napoli játékosaként 2014 májusában, összesen 4-szer talált a Hellas kapujába. Ha betalál, 2021. november 21. óta először lesz eredményes a Gewiss Stadionban (akkor 11-esből szerzett gólt a Spezia ellen); azóta 1109 percet játszott le csapata stadionjában gól nélkül). +  A Hellas egyetlen idegenbeli győzelmét  Cyril Ngonge góljával érte el (1–0, a Lecce ellen), a sárga-kék játékosok közül csak Darko Lazovics (6) vett részt közvetlenül több gólban a belga csatárnál (4 – 3 gól, 1 gólpassz) 2023-ban a Serie A-ban.

SERIE A, 36. forduló. Sport1 14:45 Cremonese Calcio–Bologna FC (kommentátor: Gyulai Miklós, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Nyilasi Tibor); Sport1 17:45 Atalanta BC–Hellas Verona (kommentátor: Bartha Zoltán, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Nyilasi Tibor);  Sport1 20:30 AC Milan–UC Sampdoria (kommentátor: Faragó Richard, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Nyilasi Tibor