Harc az elődöntőért, mellesleg 50 ezer fontért • SportTV

Harc az elődöntőért, mellesleg 50 ezer fontért

2024. 01. 01. 04:38    
Olvasási idő: 3 perc

Kétszer 6:2 a képlete a 31. PDC darts-vb Újév napi negyeddöntőjének, ha a nemzetek vagy a kiemeltek-nem kiemeltek arányát vizsgáljuk. Hat angol küzd két más nemzetbelivel – egy-egy hollanddal és északírrel, hat kiemelt két előre nem rangsorolttal. S mindkét „kisebbség” is elbánhat a többséggel, mondjuk egy Littler–Van Gerwen döntővel, de ne szaladjunk előre ennyire – egyelőre még az elődöntőbe jutás a tét, amelyhez már öt játszmát kell megnyernie a győztesnek.

Chris Dobey-é a legjobb körátlag a tornán, de ez nem jelent feltétlenül elődöntőt az öt évvel ezelőtti világbajnok Rob Cross ellen (Fotó: Getty Images)

Ne legyünk szemérmesek a pénzdíjakkal sem! Most jön az a fázis, amelyben egy győzelem rögtön megduplázza az eddig szerzetteket. A negyeddöntőbe jutás 50 ezer fonttal járt, az elődöntő részvevői 100-at kapnak. (Persze, ne feledjük, az a bruttó összeg, amellyel a brit törvények szerint tisztességes adókötelezettség is keletkezik…)
A hétfői program meghatározásakor már a hagyományok szerint az ágrajz sorrendjében haladnak, de a véletlen folytán ez szimmetrikus a fenti kétszer 6:2-vel. Azaz: az első és az utolsó párosítás a tiszta angol csata, a középső kettő a két angol–más nemzetbeli. Továbbá: az első és az utolsó páros rajai mind kiemeltek, a második-harmadik csörtében vívnak meg nem rangsoroltak a kiemeltekkel.

De ez csak játék a meccsekkel, nézzük sorban a programotAz első duót két nagyon egyívású angol alkotja. Chris Dobey és Rob Cross még évfolyamtársak is, az észak-angliai dartos három és fél hónappal idősebb a tőle több mint félezer kilométerre lakó hastingsi „Voltage-tól”, eggyel több vb-szereplése is van, de „csak” negyeddöntős volt eddig (most negyedszer) a tornán, míg Cross világbajnok, újoncként szerezte meg a Syd Waddell-trófeát hat éve, ráadásul a sportág legnagyobbja, Phil Taylor elleni döntőbeli fölényes sikerrel. 2018 óta 13 hivatalos PDC-meccsük volt, Dobey 7–5-ra vezet, ráadásul ő nyerte meg eddigi vb- és az utolsó meccsüket is.  Előbbit a tavalyi nyolcaddöntőben az AllyPallyben 4–2-re (szett) olyan meccsen, amelyen mindketten 100-as átlag felett dobtak, míg utóbbit október 19-én, a barnsleyi PC-torna ugyancsak nyolcaddöntőjében 6–4-re (legek). Az esélyek egyenlőségéről annyit, hogy van olyan fogadóiroda, amely mindkettejük győzelmére századra ugyanannyit, 1.91-szoros pénzt fizet.

A délutáni második mérkőzés a tinizseni Luke Littler és az északír Brendan Dolan csatája. Az ifjú dartsgéniusz 20 nap múlva lesz csak 17 esztendős, a tapasztalt ír közel háromszor annyi idős. Az angolt mit már mindenki a legnagyobbhoz, The Powerhez kezdi hasonlítani, ami egyesek szerint túlzás, bár abban mindenki egyetért, hogy MVG 11 évvel ezelőtti berobbanása óta ekkora tehetség nem jelent meg a sportág világelitjében. Pénteken magától értetődő természetességgel lépett át a négyszeres (ebből egyszer PDC-)világbajnok Van Barnevelden, majd tisztelettudóan, de magabiztosan nyilatkozott: „Nagy megtiszteltetés volt gyermekkori példaképem ellen játszani, de azt hiszem, most már képes leszek végig járni az egész vb-utat” – mondta a riportereknek. Dolan viszont két világbajnok kivetésével szerezte meg negyeddöntős helyét, előbb 2021 gypőztesét, Gerwyn Price.t, majd  kétszeres vb-első Gary Andersont verte meg parádés mérkőzésen, utóbbit döntő szettben.  Egymás ellen még érthetően nem játszottak, a tornán eddig mutatottak alapján The Nuke csaknem háromszor esélyesebb a 16. vb-jén egyéni csúcsát öt év után beállító History Makernél.
Este a negyedik vb-címe felé robogó Michael van Gerwen a torna egyik meglepetésembere, Scott Williams ellen lép a pódiumra. Mighty Mike szédületes formájára egyetlen adat: még játszmát sem vesztett a tornán, miközben megnyert 11-et! Ötven hellyel áll jobban a világranglistán, mint a nála egy évvel fiatalabb angol, a három vb-sikert is beszámítva 48 major tornán diadalmaskodott, Shaggy most jár először negyeddöntőben. Eddigi egyetlen meccsüket MVG 6–2-re nyerte meg idén októberben, az egyik barnsley-i PC-torna nyolcaddöntőjében. A lincolnshire-i Boston alighanem legismertebb emberétől már egy játszma elhódítása is álomszerű eredménynek számítana.

Az est zárószáma egy újabb angol szuperrangadó Cool Hand és Chizzy, azaz Luke Humphries és Dave Chisnall között. Előbbit már a torna kezdete óta a topfavoritnak tartják, s bár önmagához képest nem játszik a maximumon, „Pikachu” Pieterczko és főleg Joe Cullen ellen több ízben is vesztettnek látszó csatát nyert meg, azaz fantasztikus küzdőképességről tett tanúbizonyságot. Chizzy ellen azonban magasabb szinten kell végig játszania, mert ellenfele tapasztaltabb, mint a legutóbbi kettő, és nem biztos, hogy hasonló helyzetet nem tud győzelemmé fokozni… (Persze, hasonló szituációból MVG-t is meg tudta verni Humphries, akit 6–9-ről fordítva úgy, hogy a holland 9 nyilast dobott, de 8 kiszállót is hibázott ellene a Players Championship Finals döntőjében.) Viszont 16 eddigi csatájukból Chizzy áll jobban 10–6-ra, a tavalyi öt meccsükből négyet ő nyert meg, Cool Hand csak egy júliusi PC-csörtén tudott felülkerekedni 8–7-re, igaz, az egy döntő volt, a sorozat 15. állomásán Leicesterben… Az volt a második félévi nagy majortorna-triplázás előtt „bevezető győzelme” az esztendőben.

Kapcsolódó

DARTS-VB 2024, A NEGYEDDÖNTŐ PROGRAMJA

Délután

Rob CROSS (angol, 8.)–Chris DOBEY (angol, 17.)
Kora: 33, ill. 33 év. A világranglistán: 8., ill. 17. Hányadik PDC-vb-szereplése: 7., ill. 8. Legjobb vb-eredménye: világbajnok (2018), ill. negyeddöntős (2023, 2024). Legjobb egyéb eredménye: World Matchplay-győztes (2019), Európa-bajnok (2019, 2021), ill. ill. World Grand Prix-negyeddöntős (2019), PC Finals-elődöntős (2019), Eb-elődöntős (2022). Eddig a vb-n. Szettkülönbség: 11–2, ill. 11–2. Torna körátlag: 102.63–97.67. Eredmények: –Tricole 3–0, –De Greef 4–2, –Clayton 4–0,  ill. –O’Connor 3–2, –R. Smith 4–2, –M. Smith 4–0

Luke LITTLER (angol)–Brendan DOLAN (északír, 28.)
Kora: 16, ill. 50 év. A világranglistán: 164. (PDC) és 3. (WDF), ill. 28. Hányadik PDC-vb-szereplése: 1. (újonc), ill. 16. Legjobb vb-eredménye: negyeddöntős (2024), ill. negyeddöntős (2019, 2024). Legjobb egyéb eredménye: ifjúsági világbajnok (2023, PDC), ill. World Grand Prix-döntős (2011). Eddig a vb-n. Torna körátlag: 99.73–94.74. Szettkülönbség: 14–3, ill. 11–7, ill. Eredmények: –Kist 3–0, –Gilding 3–1, –Campell 4–1, –Van Barneveld 4–1, ill.  –Mansell 3–2, –Price 4–2, –G. Anderson 4–3

Este

Michael VAN GERWEN (holland, 2.)–Scott WILLIAMS (angol)
Kora: 34, ill. 33 év. A világranglistán: 2., ill. 52. Hányadik PDC-vb-szereplése: 17., ill. 2.. Legjobb vb-eredménye: világbajnok (2014, 2017, 2019), ill. negyeddöntős (2024). Legjobb egyéb eredménye: 45-szörös majortorna-győztes (2012–23), ill. PC Finals-nyolcaddöntős (2022). Eddig a vb-n. Torna körátlag: 99.94–93.15. Szettkülönbség: 11–0, ill. 14–5. Eredmények: –K. Berry 3–0, –Veenstra 4–0, –Bunting 4–0, ill. –Muramacu 3–1, ­–Noppert 3–0, –Schindler 4–3, –Heta 4–1

Luke HUMPHRIES (angol, 3.)–Dave CHISNALL (angol, 11.)
Kora: 28, ill. 43 év. A világranglistán: 3., ill. 11. Hányadik PDC-vb-szereplése: 7., ill. 13. Legjobb vb-eredménye: negyeddöntős (2019, 2020, 2022, 2024), ill. elődöntős (2021). Legjobb egyéb eredménye: World Grand Prix-győztes (2023), Grand Slam of Darts-győztes (2023), PC Finals-győztes (2023), ill. UK Open elődöntős (2012), World Grand Prix-elődöntős (2016, 2020). Eddig a vb-n. Torna körátlag: 95.28–95.61. Szettkülönbség: 11–6, ill. 11–4. Eredmények: –L. Evans 3–0, –Pietreczko 4–3, –Cullen 4–3,  ill.  –Menzies 3–1,  –Clemens 4–1, –Gurney 4–2

PDC-DARTSVILÁGBAJNOKSÁG, London, Alexander Palace. Sport1 13:30 és 20:00 a negyeddöntő mérkőzései (kommentátor: Fülöp „180” László és Bartha Zoltán, szakkommentátor: Vereczkey Lajos)