Dobogósok vasárnapja a 29. körben • SportTV

Dobogósok vasárnapja a 29. körben

2024. 03. 17. 12:09    
Olvasási idő: 3 perc

Mindhárom virtuális dobogóst megmutatjuk vasárnap a Serie A 29. fordulójából, ráadásul meg az új edzővel kiválóan teljesítő Romát is az AMC Mikrón, s legújabb szokásunkhoz híven, azon frissiben a záró meccs után már jelentkezik is szokásos beszélgetős-elemzős stúdióműsorunk, a Nyerő SzériA is.

Giovanni Simeone papája játékoskori "otthonában" léphet fel vendégként – ha Calzona mester is úgy akarja (Fotó: Getty Images)

A Juvéval kezdünk ebédidőben, hiszen minden nagycsapatnak gondolnia kell a tengerentúli szurkolókra is. A rekordbajnok a Genoát fogadja, amellyel „időtlen idők” óta nincs problémája az Alianz Stadionban. Ugyan a BL-szereplés szempontjából nincs jelentősége, hogy a dobogó melyik fokán végez a csapatnak, a szurkolóknak abszolút nem mindegy, s talán Allegri mesternek sem, bár a korábbi sikeredző szerződése jövő júniusig szól, mégis mutatnia kell az év végén is valamit, ami a jövőbe mutat, hiszen ősztől már nem marad Itáliában a csapat, Európában is teljesítenie kell. A Genoa  „senki földjén” a táblázaton, előre és hátra sincs túl nagy mozgástér, ki tudja, ez „semleges” helyzet készteti-e valamire, s ha igen, mire a griffmadarasokat…
De Sciglio, Acaraz és Rabiot a sérültlistán, bár a francia könnyített edzéseket végzett a héen, lehet, hogy a mester a kispadra leülteti. Pogbára és Fagolira hosszú-hosszú ideig nem lehet számítani, a világbajnok pályafutásának is lehet, hogy vége, kérdés, a klub felbontja-e szerződését. A Genoában sérülés miatt Matturro, Ankeye, Haps és Martin bevethetetlen Sabelli el van tiltva, utóbbit Spence helyettesítheti a jobbhátvéd posztján.

A Verona–Milan meccsen a vendégek helyzete hasonló a Juvééhoz: mindegy is, meg (a presztízs miatt) nem is mindegy a szezonvégi ezüst tulajdonlása. Ráadásul a rossoneri van lendületben, hiszen két hónapja, január közepén még 7 pontos hátrányban volt a rekordbajnok mögött, most eggyel megelőzi. Igaz, napi ellenfele keményebb diónak ígérkezik, hiszen a Juve a „minden mindegy” Genoát fogadja, a milánói óriás pedig a szerelmesek városába utazik, ahol a szurkolók legnagyobb szerelme a Serie A, nagyon nem szeretnének búcsút inteni neki. Márpedig ez most igencsak fenyeget, a csapat csupán két és három ponttal előzi meg a már kieső helyen tanyázó Frosinonét és Empolit, vagyis minden szerzendő pontnak nagy a jelentősége. A hazaiaknál csak Cruz és Berardi sérült – utóbbi góljai azért nagyon hiányozhatnak – , Henry múlt heti kiállítása után eltiltását tölti, Dawidowicz azonban újra hadra fogható a védelemben. A vörös ördögöktől Pobega az egyetlen fontos hiányzó, hiszen a hosszú ideig sérültek már visszatértek, igaz most Maigna szenvedezt kisebb sérülést – pioli nem kockáztat, a sokszor bevált Sportiello a helyettes ismét. Rafael Leao és Florenzi is felékészült a vasárnapi játékra, régen küszködött ilyen kellemesen a bőség zavarával a Milan Mistere.

Daniele De Rossi irányításával valósággal szárnyal a Roma (Fotó: Getty Images)

A Roma duzzadó önbizalommal, európai kupahelyen állva, s talán már a BL-t is megcélozva (hat pontra van a Bolognától, egy meccsel kevesebből, azaz három ponttal egy győzelemnyi közelségbe férkőzhet) várja a ritka rossz passzban lévő, most már kieső helyen senyvedő Sassuolót. De Rossi ugyan ismét nem számolhat angol válogatott párjára, Abraham mellett Smalling is újra a sérültlistára került, ahol egyébként Kristensen és (régóta) Renato Sanches is található, de a brightoni kupatúrát kisebb sérülés miatt kihagyó Lukaku ismét bevethető. Az emiliai gárda hiányolja a sérült Berardit (nagyon) és az eltiltott Thorstvedtet a csatárok közül, a skót Doig sem szerepelhet öt sárgája miatt. A forduló szenzációja lehetne a fekete-zöldek pontszerzése az Olimpicóban, a bukik hétszeres pénzt fizetnének a vendéggyőzelemre.

A kör záró meccse az Inter–Napoli, amely nevében, a szereplők pedigréje miatt rangadó, de csupán a presztízstétje nagy. A neroazzurri minden emberi számítás szerint bajnok, az általa a trónról éppen letaszítandó címvédő csak akkor nem két évre búcsúzott a hét közben Barcelonában Európáról, ha az UEFA mégis egy plusz helyet juttat Itáliának az új rendszerű BL-alapszakasz 36 csapata között.
Persze nemcsak a nápolyiaknak, a bajnokjelültnek is fel kell dolgoznia csalódottságát a BL-kiesés után, hiszen „fél Európa” a tavalyi finálé megismétlését várta, ez már nem következhet be. Az intenzív 120 perces madridi csata után Inzaghi alighanem változtat csapatán, Frattesi és Bisseck is bekerülhet a kezdőbe. Arnautovic, Cuadrado és Sensi még sérült, Carlos Augustónak ki kellett hagynia a BL-meccset, de a San Siróban már újra bevethető. Lautaro Martíneznek is fel kell ráznia magát a 11-esekkel elbukás okozta fásultságból, hogy harcba szálljon 10. hazai góljáért, amelyet sorrendben negyedik idényében is elérhetne a nápolyi kapuba találva, ezt Európa topbajnokságaiban csak Erling Haaland mondhatta el magáról eddig.  A középpálya török csillaga, Calhanoglu – nemsokára láthatjuk a Puskás Arénában is – ősszel góllt szerzett a Maradonában, ha most is betalál, pályája során másodszor jegyzik két számjeggyel góljai számát a listán. A Napoli első számú csatárcsillaga Osimhen nem biztos, hogy pályára lép, állítólagos erőnléti gondjai miatt Simeone vár beugrásra készen, hogy apja egykor klubja ellen játszhasson. Cajuste léés Ngomge is nemrég tért vissza combsérülés után, Zielinski pedig – akit tartósan hírbe hoznak éppen az Interrel – ismét elérhető, miután kimaradt csapata tavaszi BL-keretéből, ezért nem is utazott Barcelonába.

Kapcsolódó

TÉNYEK, CSÚCSOK, SOROZATOK (Serie A, ’24. 3. 17.)

JUVENTUS–GENOA

A Juventus veretlen legutóbbi 19 hazai meccsén a Serie A-ban a Genoa ellen (15 gy., 4 d.), összesen 0.6 gólt kapva meccsenként, benne 10 clean sheettel. + A Genoa a  top3-ban lévő csapatok elleni legutóbbi 20 találkozójából egyetlenegyet sem tudott megnyerni (4 d., 15 v.), a legutóbbi ilyet éppen a Juve ellen nyerte meg ugyanazon a napon, amelyen a mostani meccset játsszák; az eredmény 2–0 volt, a Genoát Cesare Prandelli edzette, a Juvét Allegri, akárcsak most  2018. március 17-én. + Mivel gólt szerzett a legutóbbi két alkalommal, Albert Gudmundsson lehet a második olyan játékos a Serie A-ban aki az öreg hölgy elleni első három bajnokiján betalál a hárompontos győzelmi érában (1994–95 óta), az előd Mauro Icardi volt, aki az első ötön is eredményes volt 2013 és 2015  között.   

VERONA–MILAN

A Milan megnyerte legutóbbi 4 bajnokiját Veronában a Serie A-ban, 9–2-es összesített gólkülönbséggel, a legutóbbi meccset, amikor a sárga-kékek pontot fogtak otthon a Milan ellen, 2017. december 17-én játszották, a hazaiak 3–0-ra nyertek, Fabio Pecchia edzőségével. + Ötöt a legutóbbi 8 bajnoki góljukból a 16-oson kívülről lőttek a veronaiak, beleértve a legutóbbi kettőt is a Sassuolo és a Lecce ellen, amíg a rossoneri összesen két ilyet szerzett, az idényben, nála kevesebbet csak a Cagliari ért el (1). + A veronai Michael Folorunsho legutóbbi három meccsén három gólban volt közvetlen benne (két gól, egy gólpassz), hármat a legutóbbi négyből a 16-oson kívülről szerzett. Az öt európai topbajnokság középpályásai közül csak Teddy Theuma és Jan-Niklas Beste (mindkettő 4) szerzett több gólt a büntetőterületen kívülről.

 ROMA–SASSUOLO

A Roma csak hármat nyert meg legutóbbi tíz bajnokijából a Sassuolo ellen (5 d., 2 v.): az őszi első meccs győzelme (2–1 december 3-án) után a sárga-pirosak egy idényben megnyerhetik mindkét meccsüket a fekete-zöldek ellen, csupán másodszor a históriában 2016–17 után. + Az idény előtt csak egyszer fordult elő, hogy a Sassuolo csupán 23 pontot szerzett első 28 mérkőzésén, méghozzá 2013–14-ben (akkor 21-et), a bemutatkozó idényében, amelynek a végén a 17. helyen végzett. + Romelu Lukaku 6 meccsen 6 gólt szerzett a Sassuolo ellen, amely így holtversenyben a másik kedvenc ellenfele (az egyik a Genoa); a belga csatár három gólban volt közvetlen részes (két gól, egy assziszt) legutóbbi három találkozóján, ez ugyanannyi, mint az azt megelőző 11-en összesen (3 gól).   

 INTER–NAPOLI

Az Inter 7-et megnyert a legutóbbi 11 bajnokijából a Napoli ellen (2 d., 2 v.) a 2018–19-es idény kezdete óta, ötször gólt sem kapva, például a legutóbbi nápolyi találkozón sem, amelyen december 3-án 3–0-ra győzött. + A Napoli 10 gólt szerzett Federico Calzona irányításával a legutóbbi négy meccsén (2.5 gólos átlag), ez több mint amennyit Walter Mazzarri regnálásának 12 mérkőzése alatt elért (összesen 9). + Lautaro Martínez (23) az egyik játékos a négyből az öt európai topbajnokságból, akik 20 gólnál többet szereztek az idénybeen (Kane 30, Mbappé és Ghuirassy 21-21) mellett, továbbá az elmúlt négy idény mindegyikén 10 gól felett „termelhet”, ha betalál.

SERIE A, 29. forduló. Sport2 12:15  Juventus FC–Genoa CFC (kommentátor: Fülöp László, műsorvezető: Faragó Richard, szakértő: Kéri András);  Sport2 12:15  Hellas Verona–AC Milan  (kommentátor: Fülöp László, műsorvezető: Faragó Richard, szakértő: Kéri András); AMC Mikro (Sport3) 18:00 (felv. Sport1 23:45) AS Roma–Sassuolo Calcio (kommentátor: Haraszti Ádám); Sport1 20:45 FC Internazionale–SSC Napoli (kommentátor: Haraszti Ádám, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Holczer Ádám; Sport1 22:45 Nyerő Széria olaszfutball-magazin (háziasszony: Takács Rita, vendég: Holczer Ádám és Hrutka János)