Megáll vagy tovább hajt a világelső? • SportTV

Megáll vagy tovább hajt a világelső?

2024. 03. 28. 10:59    
Olvasási idő: 2 perc

Luke Humphries a Premier League nyolcadik minitornáján beállította Michel van Gerwen második–negyedik fordulós tripla győzelmi sorozatát. S mivel a világelső a nem nyerő éjszakáin eredményesebb volt MVG-nél – egy döntő, két elődöntő a holland négy első veresége mellett – 7 pontos előnyre is szert tett a ponttáblázaton. Kérdés, olyan csúcsformába lendül-e. mint novembertől januárig, amikor 19 egymást követő tévés találkozón legyőzhetetlennek bizonyult.

A vb-döntő óta háromszor Littkóler győzütt, Humhries viszont 15 mérkőzés órüta veretlen a PL-ben… (Fotó: pdctv.com)

Humphries és vb-döntős ellenfele, Luke Littler fej fej melleti küzdelmet vívnak, csak éppen az ifjú titánt eddig elkerülte a PL-fordulógyőzelem, mi több, döntője is csupán egy vesztes volt. Most Belfastban újra összetalálkoznak,  azok után, hogy újoncként egymás ellen kezdtek Cardiffban, ahol  egyébként 29 nappal a világbajnoki finálé után a még alig 17 esztendős srác 100 feletti körátlaggal, 6-2-vel vágott vissza a világelsőnek a londoni vereségért. 
Humphries a a brightoni, a nottinghami és adublini siker után telve önbizalommal várja a folytatást, hiszen 18 legutóbbi meccséből 15-ször 100 feletti átlaggal végzett.
“Nagyon magabiztos vagyok. Úgy érzem, a sorozatban a négy sikerülni fog. Nagyon nehéz sorsolásom van, de hát a Premier League-ben nincsenek könnyű meccsek. Úgy gondolom, hogy olyan magas szinten játszom, hogy a legjobb teljesítmény kell valakinek, hogy legyőzzön engem.  Jelenleg a világ legjobb játékosának érzem magam. Igen jó helyzetbe hoztam magam, de a cél továbbra ia az, hogy a legjobb négy között végezzek az akapszakaszban. Figyelni kell, mert bármelyik pillanatban minden összeomolhat, ezért tovább kell nyomnom.”
Littler nemcsak a PL-meccsüket, de további kettőt is megnyert a vb-győztes ellen, bár az Ír-szigeten egyetlen meccsét elvesztette Michel Smith ellen, s ezzel a vonal alá csúszott, most csak az ötödik a PL-táblázaton.

A következő párosítás is vb-döntős remake lesz Belfastban, hiszen a 2023-as finálét a két Michael, Smith és Van Gerwen vívta az Alexander Palace-ban. A PL-címvédő MVG a negyedik minitorna megnyerése óta nem nyert meccset a sorozaton, mind a négy negyeddöntőjét elbukta. De előnye akkora volt, hogy ezzel együtt is a második a tabellán.  Smith amúgy az első napon Cardiffban legyőzte a negyeddöntőben Mighty Mike-ot, a St. Helens-i csillag reménykedik az ismétlésben és a négy közötti helye megtartásában.

Nathan Aspinallnak újra világbajnokot kellene legyőznie az elődöntőhöz (Fotó: Getty Images)

A harmadik párba is jut világbajnok, Gerwyn Price, aki két éve 9 nyilas leget is dobott az SSE Arenában, s meg is nyerte azt a fordulót. A Jégember reménykedik benne, hogy ismételni tud, bár Nathan Aspinallban olyan ellenfele lesz, aki a legutóbbi öt estén a döntőbe verekedte magát. A walesi  problémája, hogy bár pontátlaga megfelelő, ezt nehezen tudja meccsgyőzelmekre konvertálni. Beszédes adat, hogy a táblázaton a 7. helyen áll, miközben pontátlaga a harmadik legjobb a nyolctagú mezőnyben. 
“Nagyon jól játszom, de a Premier League-ben igen magas a színvonal.  Pozitív érzések töltenek el Belfastban, s ha megnyerem az estét, csak egy-két pontra vagyok a legjobb négytől. Jó helyen van a játékom, csak arra az extrea egy százalékra van szükségem, azt kell megtalálnom a duplákban a legek végén. A Premier League kemény iskola, de még hosszú út áll előttünk, s ha továbbra is olyan lesz a játékom, mint eddig, az eredmények megváltoznak.”

Afféle keretet ad a négy negyeddöntőnek, hogy a végén is lesz egy világbajnokcsata, a kétszeres vb-győztes Peter Wright a 2018-as Syd Waddell-trófeabirtokos Rob Cross-szal mérkőzik meg. Snakebite 11 ponttal van elmaradva a playoffhelytől, de nem hajlandó feladni a reményt, hogy egy nagy feltámadással mégis bekerüljön a legjobb négy közé. Angol ellenfele a dublini negyeddöntős vereséggel a hatodik helyre esett vissza.  
“Lassan tér vissza a játékom. Jól teljesítek a Players Championship-fordulókon, jól kezdtem a European Touron is, ezt remélhetőleg át tudom vinni a PL-minitornákra is. El kell kezdenem nyerni, Ha én is megcsinálnék egy mesterhármast a második körben, azzal én is versenybe szállnék. A gyakorlóteremben megvan a formám, szóval ha azt át tudnám vinni a színpadra, akkor nem értem, miért ne jöhetne a csoda?”

Belfasti tábla

Kapcsolódó

PREMIER LEAGUE 2024, A KILENCEDIK MINITORNA PROGRAMJA

Negyeddöntő
Luke HUMPHRIES (angol)–Luke LITTLER (angol)
Michael SMITH (angol)–Michael VAN GERWEN (holland)
Nathan ASPINALL (angol)–Gerwyn PRICE (walesi)
Rob CROSS (angol)–Peter WRIGHT (skót)
Elődöntő
HUMPHRIES/LITTLER-SMITH/VAN GERWEN
ASPINALL/PRICE-CROSS/WRIGHT
Döntő
AZ ELŐDÖNTŐ GYŐZTESEI
(A mérkőzések az egyik fél hatodik megnyert legjéig tartanak.)

DARTS PREMIER LEAGUE, Belfast, SSE Arena. Sport2 20:00 a 9. minitorna mérkőzései (kommentátor: Fülöp „180” László, szakkommentátor: Vereczkey Lajos)

A PL ÁLLÁSA A 8. FORDULÓ UTÁN