Az Atalanta az Anfield után most a Gewissben „alkotna” • SportTV

Az Atalanta az Anfield után most a Gewissben „alkotna”

2024. 04. 15. 14:51    
Olvasási idő: 2 perc

Az olasz liga továbbra is figyel a kupacsapataira. Nár a BL-ben már nincs képiselője, az El-bn és az Ekl-ben érdekelt három csapata közül kettőnek is hétfőre tette a bajnokiját, hogy elég távol legyen a két csütörtöki európai megmérettetéstől – négy nap az első után, illetve három nap a visszavágó előtt, ez a bergamóiaknak és a firenzeieknek a maximális rehabilitációs lehetőséget biztosítja…

Gian Piero Gasperini mesternek ugyancsak meg kell osztania az erőit a Verona elleni bajnoki és a Liverpoollal szembeni El-visszavágó között (Fotó: Getty Images)

Előbb a plzeni gól nélküli döntetlennel az Ekl-elődöntőre jó pozíciót kiharcoló Fiorentina lép pályára, amely ez „abszolút középcsapat” – Európára reménytelen, de „kiesésbiztos” Genoát fogadja. A violák hátránya ugyan 7 pont az európai kupahelyek utolsójához képest, de van még egy elmaradt meccsük éppen az Atalanta ellen, annak esetleges három pontjával, no meg persze a Genoa ellen otthon tartandó másik hárommal hipp-hopp európai kupaközelbe kerülnének. (Nem elfeledve a kupaelődöntő-visszavágót sem, amelyen ugyancsak a lombardokkal szemben kellene megőrizni egygólos előnyt.)
Éppen a kupavisszavágó miatt elképzelhetetlen, hogy Italiano mester ne változtasson, ráadásul ehhez a teljes keret felett diszponálhat, fontos sérültje nincs is a liláknak. Bonaventura például a múlt heti Juve-meccset eltiltás miatt kihagyta, Plzenben kisebb rúgást kapott, de elképzelhető, hogy hétfőn kora este mégis kezd. Ranieri, Kayodé és Kouamé viszont reménykedik benne, hogy benne lehet a mester „rotációs csomagjában” és bekerül az induló 11-be. Biraghi pedig semmiképpen sem szeretne kimaradni: eddig féltucat gólban vállalt közvetlen részt a Genoa ellen, beleértve az őszi genovai meccs nyitó góljának megszerzését (4–1-re nyert a Viola).
A Grifone továbbra is nélkülözi sérült ukrán középpályás klasszisát, Malinovszkijt, de válogatott csatára, Retegui le is töltötte egymeccses eltiltását és túljutott kisebb bokaproblémáján is, így újra bevethető kezdőként. Vitinha szereplése azonban továbbra is kétséges. Retegui visszakerülésétől – aki Ekubant váltja a támadóegységben – eltekintve Gilardino gyakorlatilag változatlan csapatot vethet be, amikor visszatér a Franchiba – játékosként 48 gólt szerzett a violák színeiben és az esetleges Italiano-utódok közt is gyakorta felvetődik a neve, a tar mester ugyanis az évad végén távozik a firenzeiektől…

Az Atalanta a nemzetközileg is visszhangos anfieldi diadal után az olasz bajnokságban sem mondott le véglegesen az őszi nemzetközi kupaszereplés véglegesítéséról. Kicsit hasonló a helyzete a Fiorentináéval, ott van az egymás ellen elmaradt meccsük, a hétfő esti csörte a Veronával, azaz 6 potenciális pont, miközben a 4., biztos BL-es Bolognától csupán 9 pont az elmaradása. Azaz a kettős maximummal „lőtávolba”, egy meccs különbségnyire kerülhetne a rossobluhoz, ráadásul az utolsó hat fordulóban a top 8-ból csupán a Romával kell játszania, vele is otthon, a Gewiss Stadionban. A hétfői ellenfél Verona viszont effektív Serie A-s létéért küzd, ha kikap, marad a spareggiót jelentő 17-18. helyen.
Bár az Anfieldban Gasperini együttese parádés játékkal háromgólos előnyt szerzett, a vörösök ellen nem lehet „takaréklángon” futballozni, az ósz mesternek kétszer is meg kell gondolnia, hány játékost cserél ki a kupa- és a bajnoki együttes kezdője között. Scamacca például, aki a legutóbbi négy tétmeccsen négyszer talált be, lehet, hogy a pihenőlistára kerül, s esetleg csak akkor áll be, ha nagyon nem kívánatos eredmény alakulgatna a Hellas ellen.
A vendégeknél Suat Serdar egymeccses eltiltását tölti, Cruz izomsérülése sem javult annyit, hogy bent legyen a kezdőben. Magnani viszont visszatérhet egymeccses eltiltását követően, ezért Coppola kikerülhet a gárdából, ám kevés további változás várható. Bonazzoli legutóbbi két fellépésén két gólt szerzett, ő mindenképpen a csapatban marad, a támadó középpályás egységben, amelynek a holland ék Noslin támogatása az egyik fontos feladata.

Kapcsolódó

TÉNYEK, CSÚCSOK, SOROZATOK (Serie A, ’24. 4. 15.)

FIORENTINA–GENOA

A Fiorentina és a Genoa játszott egymással a legtöbb döntetlent (10-et) a legutóbbi tíz Serie A-idényben (holtversenyben két másik párosítással: az Atalanta és a Juventus, illetve a Sassuolo és az Udinese remizett ennyiszer): a violák ötször nyertek ezalatt, a piros-kékek kétszer + A Genoa veretlen maradt 7 (3 gy., 4 d.) idegenbeli meccsén a legutóbbi 8-ból, megnyerve a legutóbbit 2–1-re a Hellas Verona ellen, kétszer egymás után idegenben a Grifone 2021 májusában nyert az élvonalban. + Albert Gudmundsson 12 gólt szerzett az idényben a Serie A-ban, csak 10 nem olasz születésű játékos volt képes erre az elmúlt 10 szezonban, Krzysztof Piatek (13, 2018–19-ben) és Iago Falque (13, 2014–15-ben).

ATALANTA–VERONA

Az Atalanta 7-et megnyert legutóbbi nyolc hazai bajnokijából, 2.8 gólt szerezve meccsenként, közben csupán egy meccset vesztett el, 2–1-re a Bologna ellen márciusban. + A Hellas csupán 7-et szerzett 27 pontjából olyan csapatok ellen, amelyek a táblázat felsőházában foglaltak helyet, csak a Salernitana és a Frosinone (6-6) szerzett kevesebbet az első 10 együttestől. + Federico Bonazzoli, aki gólt szerzett az első Serie A-meccsén az Atalanta ellen a Torino színeiben – betalált a legutóbbi két bajnokiján. Ennél hosszabb sorozata legutóbb 2022 januárja és márciusa között volt a Salernitana színeiben (4-es sorozat).

SERIE A, 32. forduló. Sport1 18:30 ACF Fiorentina–Genoa CFC (kommentátor: Haraszti Ádám, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hrutka János); Sport1 20:45 Atalanta BC–Hellas Verona (kommentátor: Faragó Richard, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hrutka János)