Római rangadó a BL-ért és a dobogós helyekért • SportTV

Római rangadó a BL-ért és a dobogós helyekért

2024. 05. 05. 13:04    
Olvasási idő: 3 perc

A vasárnapi ötből négy mérkőzést mutatunk meg élőben a Serie A 35. forduulójából – hármat a Sport2-n, egyet az AMC Mikrón – , majd este szokás szerint levezetjük a még nem teljes fordulót a Nyerő SzériA című beszélgetős stúdióműsorunkban.

A Pulisic, Giroud duó sokat tehetne egy Juve-sikerért az Olimpicóban (Fotó: Getty Images)

Ebédidőben a Cagiari–Lecce találkozóval kezdünk, a délolasz rangadón a szárdoknak fontosabb mindhárom pont otthon tartása – ez ha nem is jelentene biztos megmenekülést, de jelentős lépés lehet az élvonalbeli tagság újabb meghosszabbításához.

A délután derekán hasonló a felállás, a Verona is bent maradó helyen áll, de közel a „veszélyes vonalhoz”, a jó formában lévő Fiorentinától pontot szeretne rabolni, mert a közvetlen kiesőjelöltek ilyen tájt szorgosabban gyűjtögetik a pontokat, mint a bajnokság derekán. A violák ugyan hat pontnyira vannak az európai kupahelytől, de van egy elmaradt meccsük az Atalanta ellen. S nem feledhető, hogy Italiano mesternek gondolnia kell arra, hogy csütörtökön rázós kupavisszavágó vár a csapatára a Konferencialigában Bruges-ben, ahol egygólos előnyt kellene megőrizni az újabb kupadöntő eléréséhez.

Kora este a bajnoki ezüstjét minél előbb véglegessé tenni akaró Milan fogadja a döntetlengyűjtő Genoát – 12 remijébél több csak a 14-szer ikszelő Torinónak, ugyanannyi a Leccének van – , aligha elégedne meg az Grifone ellen a sztenderd egy ponttal. Ráadásul már öt meccs óüta nyertlen, szurkolói kezdenek elégedetlenkedni a soványka bajnoki szereplés miatt. Théo Hernández, Tomori és Calabria eltiltása miatt sem sikerült a Juve elleni rangadó, de csak utóbbi nm tér vissza most. Ugyanakkor ezúttal Musahnak kell kimaradnia fegyelmi okból, Loftus-Cheek (közelítőizom) és Maignan kapus (comb) pedig sérülés miatt nem szerepelhet. Kalulu már teljes értékű edzésmunkát végez a társakkal, de legfeljebb a cserepadra térhet vissza egyelőre, Pobega és Jovics szereplése is erősen kérdéses. Természetesen a MLS-be készülődő Girioud kezd elöl, Lofti-Cheek sérülése pedig Chukwuezének vgy Okafornak ad lehetőséget a bizonyításra a középpályán.
Eközben a vendégek közül Bani, Malinovszkij és Junior Messias (utóbbi Milan-kölcsönjátékos) kénytelen sérülés miatt kihagyni a meccset, akárcsak a már hosszabb ideje hiányzó Matturro. A támadóerő növelése érdekében Vitinha és Ekuban is a csapatba kerülhet, ugyanakkor a gólszerzés a rendkívül eredményes Albert Gudmundsson és az argentin születésű, de felmenői révén olasz válogatott – előbb játszott a squadra azzurrában, mint a Serie A-ban – Mateo Retegui fő felelőssége az esteleges ellentámadások sikeres befejezése.

A nap rangadója marad estére, a Roma a Leverkusen elleni vesztes El-elődöntő után a Juventus ellen javítana, siker estén egy győzelemnyi közelébe kerülhetne a rekordbajnokhoz. Ám ennél is fontosabb: védené a most már biztosabb BL-indulást jelentő ötödik helyet, hiszen a mögötte lévő Atalantának eggyel kevesebb vesztett pontja van. (Igaz, az elmaradt meccsét a Fiorentina ellen kell pótolnia, amely revánsra vágyik az elbukott Coppa Italia-elődöntőért.) A Juve Serie A bronzérmével pedig aligha elégedettek sokkal jobbhoz szokott szurkolói, azt a bronzot azonban nem szabadna elkótyavetyélnie – szerencséjét az üldöző Bologna csak egy pontot tudott hazavinni a „szomszéd” stadionból, a Grande Torinóból, pedig a hazaiak győzelemmel szerettek volna tisztelegni a supergai katasztrófa 75. évfordulóján a tragédia áldozatai emlékének.
A rómaiaknál Zeki Celik visszatért UEFA-eltiltásából, Diego Llorente és a világbajnok Paredes is De Rossi mester rendelkezésére áll a rangadóra, ők hazai eltiltás miatt hagyták ki a Napoli elleni csatát. Kristensen és a Juve-kölcsönjátékos Huijsen is visszatérhet, ők nem játszottak az El-meccsen, 0gy nőtt a váligatási lehetőség a leverkuseni visszavágó előtt. Könnyen lehet, hogy éppen Dybala kap pihenőt excsapata ellen, amelyben 293 tétmeccsen játszott, 115 gólt szerezve. Torinóból távozása óta 50 meccsen 40 gólban játszott közvetlen szerepet.
A fehér-feketéknél viszont biztosan kezd Vlahovics, aki Dybala mellett szintén 12 találat közvetlen szereplője volt (9 gól, 3 assziszt) a naptári évebn. A vendégektől csupán Alex Sandro (vádli) és Yildiz (kisebb betegség) nem szerepelhet, Chiesa váthatja a fiatal törököt, McKannie meg a másik amerikai, Weah helyére kerülhet, más változás viszont nem várható Allegri legutóbbi kezdőjéhez képest.

Kapcsolódó

TÉNYEK, CSÚCSOK, SOROZATOK (Serie A, ’24. 5. 5.)

CAGLIARI–LECCE

A Cagliari csupán egyet vesztett el a Lecce elleni legutóbbi 8 meccséből (3 gy., 4 d.), legutóbbi három találkozójuk egyaránt döntetlennel ért véget, ez annyi remi, amennyir az előző 16 meccsükön összesen játszottak egymással. + Luca Gotti érkezése óta a Lecce 11 pontot szerzett a legutóbbi hat meccsén (3 gy., 2 d., 1 v.), többször győzött, mint a az azt megelőző 16 bajnokin összesen 2 gy., 5 d., 9 v.). + A Cagliari-játékosok közül az idényben Zito Luvombo volt legtöbbször közvetlen részes csapata góljaiban, szám szerint 9-ben (4 gól, 5 assziszt), neki volta legtöbb labdaérintése az ellenfél 16-osán belül (117) és kísérletezett a legtöbb lövéssel (42 – ebből 13 találta el a kapu felületét).

VERONA–FIORENTINA

A Fiorentina veretlen legutóbbi 8 meccsén a Verona ellen (4 gy., 4 d.), a legutóbbi három találkozót kapott gól nélkül megnyerve, a violák még sosem zártak négy egymást követő meccset kapott gól nélkül a Scaglieri ellen. + A Verona 14 meccset nyert meg a Fiorentina elleni 65-ből a Serie A-ban (20 d., 31 v.), csak a Cagliari ellen győzött többször (15) a bajnokságban. + A legutóbbi három Serie A-

Lorenzo Montipo volt a legtöbb védést bemutató kapus (327), 133 ezek közül a 16-oson kívülről érkezett (egy másik rekord)

MILAN–GENOA

A Genoa nem szerzett gólt a legutóbbi három Milan elleni meccsén, s beállíthatja a leghosszabb ilyen sorozatát az Ördögök ellen, amely négy gól nélküli összecsapás volt 1965 és 1974, illetve 2011 és 2013 között. + A Milan elvesztette két legutóbbi hazai mérkőzését (az Inter és a Roma ellen), ha harmadszor is kikap, az először történik meg vele 2004 óta (akkor az Atlético Madrid, a Juventus és a Parma győztes le), még Clarence Seedorf irányításával. + Ezen a meccsen szerepel az a játékos, aki a legtöbb nagy helyzetet alakította ki (Rafael Leao, 17) és a másik, a legtöbb helyzetet rögzített játékszituációból előkészítő futballista (Albert Gudmundsson, 47).

ROMA–JUVENTUS

A Juventus döntetlent játszott legutóbbi három mérkőzésén (a Torino, a Cagliari és a Milan ellen), legutóbb ilyen hosszú remisorozata 2012 februárja és márciusa között volt, Antonio Conte alatt (4 döntetlen). + A Roma szerezte a legtöbb gólt a mérkőzések utolsó negyedórájában (20-at, beleértve a Napoli elleni 2–2-t is), míg a Juventus 12-t szerzett ugyanezen az időszakban, legalább hárommal többet, mint a meccsek előző öt negyedórájában összesen. + Paulo Dybala és Dusan Vlahovics a két játékos, akik 2024-ben a legtöbb gólban vállaltak közvetlenül részt. Dybalának 9 gólja és 3 gólpassza van, Vlahovics 10 gólt szerzett és 2 asszisztot adott.

SERIE A, 35. forduló. AMC Mikro (Sport3) 12:30 (ism. Sport2 4:00) Cagliari Calcio–US Lecce (kommentátor: Gyulai Miklós); Sport2 14:45 Hellas Verona–ACF Fiorentina (kommentátor: Fülöp László, Takács Rita, szakértő: Várhidi Péter); Sport2 17:45 AC Milan–Genoa CFC (kommentátor: Fülöp László, Takács Rita, szakértő: Várhidi Péter); Sport2 20:30 AS Roma–Juventus FC (kommentátor: Faragó Richard, Takács Rita, szakértő: Várhidi Péter); Sport2 22:45 Nyerő SzériA olaszfutball-talkshow (háziasszony: Takács Rita, vendégek: Hrutka János és Várhidi Péter)