Price hadat üzent Van Gerwennek • SportTV

Price hadat üzent Van Gerwennek

2019. 12. 10. 11:10    
Olvasási idő: 2 perc

Gerwyn Price végre szeretne a nevéhez méltón szerepelni a PDC-dartsvilágbajnokságon, ahol eddig a nyolcaddöntőnél tovább sohasem jutott. Az oddsok alapján a végső győzelem második legnagyobb esélyese, pályafutása során – 19 vereséggel szemben – másodszor szeretne megverni Michael van Gerwent, úgy, hogy a közönség támogatására aligha számíthat.

Ha finoman akarunk fogalmazni, akkor a PDC-világbajnokságot egyelőre nem Gerwyn Price-nak találták ki. A walesi fenegyerek legjobb szereplése a 2018-as nyolcaddöntő volt (ott Michael van Gerwentől kapott ki 4-2-re), előtte háromszor is az első körben esett ki (Peter Wrighttal, Andrew Gildinggel és Jonny Claytonnal szemben), tavaly pedig a második forduló jelentette számára a végállomást, miután 3-2-re kikapott Nathan Aspinalltól.

Mindezek dacára a fogadóirodák szerint második legnagyobb esélyesként vág neki a december 13-án kezdődő tornának, igaz, így is elég szerény várakozásokat fogalmazott meg elsőre. „Az elmúlt években csalódást okoztam az Ally Pallyben. Több lehetőségem is volt meccseket nyerni, de sajnos nem éltem velük. Most jobban érzem magam, 2019 jó évem volt, és remélem, ezt a világbajnokságon is alá tudom támasztani. Az elmúlt években a karácsonyi ünnepek alatt már csak a tévé előtt, nézőként követhettem a vébét. Remélem, most aktív résztvevője leszek a tornának” – mondta Price.

A walesi az idén megnyerte a Grand Slam of Dartsot, az International Darts Opent, továbbá három Players Championship-tornát, így végképp bekerült a világelitbe. „Harmadik vagyok a világranglistán, itt már minden lehetséges. Bár még csak egyszer győztem le Michael van Gerwent, az Ally Pallyben jó lenne szakítani a hagyományokkal” – fejtegette az egy jó vb-szerepléssel akár a rangsor második helyéig is rakétázható Price.

A kihívó december 19-én William O’Connor vagy Marko Kantele ellen kezdi meg vb-szereplését, vélhetően egy nagyon hangos csarnokban. Merthogy a 2018-as Grand Slam of Darts döntője óta mindenhol megkülönböztetett füttyszó kíséri a szereplését, a nép ugyanis nehezen bocsátja meg neki Gary Anderson folyamatos provoklását.

A PDC 21 500 fontra megbüntette, azt befizette, a nézők viszont azóta is folyamatosan büntetik. „Csak ki akarok menni a színpadra, és játszani szeretnék. Biztos azonban, hogy ez nem mindenkinek tetszik majd. Vannak, akik szeretik, vannak, akik gyűlölik. De ha a színpadon nem vagyok önmagam, biztos, hogy képtelen vagyok kihozni önmagamból a legtöbbet. Ez az egyetlen oka annak, hogy azt teszem, amit… Nem egyszerű, ha a tömeg nem áll mögöttem, de meg kell tanulnom együttélnem ezzel. Sezrintem már egész jól megy” – így a darts rosszfiúja.

A Sport TV élőben követi nyomon a 2020-as PDC-dartsvilágbajnokságot.

Cookie beállítások