A Bayern tovább diktálná az iramot • SportTV

A Bayern tovább diktálná az iramot

Sport TV avatar Sport TV 2020. 02. 29. 10:53    
Olvasási idő: 2 perc

A Bundesliga belépett idényének utolsó harmadába, a 34 játéknapból csak 11 van hátra. Máskor ilyenkor többnyire már nagyobb pontfölénnyel vezet a táblázaton az „örökös bajnok” Bayern. Most ugyan csak eggyel fordul rá a hajrára, de hogy őrzi-e kiváló formáját, vagy ismét meg tudja közelíteni a mindig veszélyes Dortmund, kiderül élő közvetítésünkből és szűk egyórás összefoglalónkból. Élőben mutatunk még egy meccset egy roppant nagy múltú párharcból, amelynek részesei már a második száz tétmérkőzésüknél tartanak.

Ritka az olyan játékos, aki az Allianz Arenában duplázik, s azzal nyer is a csapata. Szarkisz Adamjan a kevesek közé tartozik, neki októberben sikerült ez. Ugyanakkor most a Bayern-védőknek nem kell tartania az örmény támadótól, mert porcműtétje után még csak lábadozik… (Fotó: Getty Images)

HOFFENHEIM–BAYERN

A bajorok szekere most igazán robog. Ebben a naptári évben három sorozatban 8 mérkőzést vívott a csapat, egyetlen döntetlen – a legnagyobb vetélytárs Lipcse elleni 0–0 a Bundesligában – kivételével az összeset megnyerte, imponáló, 17–7-es gólkülönbséggel. Ráadásul a stabil sérültek mellé ritkán kerül újabb, némi egyszerűsítéssel Hansi Flicknek csak annyi dolga van, hogy megnevezzen 11 játékost, kijelölve a győztes csapat kezdőjét. Ám a „ritka” sérülések közé Londonban feliratkozott a koronagyémánt, a gólszóró Robert Lewandowski is . (Az ő lehetséges pótlásáról lásd Mészáros Ábel kollégánk vonatkozó „szakdolgozatát”.)  Jelen állás szerint Gnabry lép előre majd Sinsheimben éknek, az ő helyére pedig a rendre csereként kezdő Coutinho most az első sípszótól ott lesz a csapatban. A másik lehetséges változtatás Coman helyettesítése lehet, ha a villámszélső nem lesz bevethető állapotban (péntek este még kérdéses volt), Goretzka is a kezdőbe kerül.

Persze, minden ellenfél a Bayern skalpjára vadászik, a Hoffenheim például ősszel az Allianzban tréfálta meg a(z akkor még Niko Kovac vezette) rekordbajnokot 2–1-es győzelmével. Így mindkét csapat tulajdonképpen revansra vágyik, hiszen a Bayernnek az őszi bajnokiért illene visszavágnia, közben azonban a kupanyolcaddöntőbenn egy gólzáporos meccsen (4–3) az abban a sorozatban is címvédő bajorok már megverték a TSG-t.
A sinsheimi csapat nincs túl jó formában, legutóbbi négy tétmeccsén nyeretlen (3 vereség, egy iksz). Az edzőnek, Alfred Scheudernek több poszton is gondolkodnia kell, kit állítson a csapatba. Ha Geigerre továbbra sem számíthat, Samassekou kezdhet, a „nyolcas” (támadó középpályás) pozíciójában Baumgartner is játszhat, akkor viszont a Dortmundtól a télen igazolt Bruun Larsen visszakerülhet az együttesbe. Ha Kramaric sem bevethető, a mester átállhat a 3-5-2-es felállásra.

Kapcsolódó

Hoffenheim–Bayern örökmérleg

Összesen: 24 mérkőzés, 3 Hoffenheim-győzelem, 5 döntetlen, 16 Bayern-győzelem/ 24–55-ös gólkülönbség. A Bundesligában: 23–3–5–15 / 21–51
Sinsheimben: 11–2–3–6/ 10–15. Sinsheimben a Bundesligában: ugyanez.
Az őszi idényben: Bayern–Hoffenheim 1–2. G.: Lewandowski, ill. Adamjan 2 (2019. 10. 5.)
A legjobb gólszerző (minden mérkőzés): Mark Uth (3 mérk.–3 gól–0 lap), ill. Robert Lewandowski (12–10–1)

A mérkőzés utáni egy órában következik a Dortmund–Freiburg találkozó összefoglalója. A BVB túljutva a február eleji miniválságon (kupa- és bajnoki vereség a Brémától és a Leverkusentől) újra nyerő szériában van, amelyet minden bizonnyal folytat is, különben nehezen behozhatóvá hizlalja a Bayernhez képest így is tetemesnek mondható négypontos hátrányát.

KÖLN–SCHALKE

Már a 102. tétmeccsének vég neki a két hatalmas tradíciójú együttes, igaz, ebből „csak” a 86. Bundesliga-bajnokinak. A középmezőny aljának szorossága miatt a nemrég még a kiesőjelöltek közé tartozó Köln egy győzelemmel akár négy-öt helyet is előreléphet.  Ugyanakkor a Schalkénak már öt pont a hátránya a második El-helyen a Leverkusen mögött, viszont csak két ponttal  áll jobban a Wolfsburg, Hoffenheim kettősnél, így neki is nagyon kellenek a pontok.

Suat Serdar vezetést szerez a Köln ellen a Veltins-Arenában a két csapat októberi bajnokiján. Aztén a most visszatérő Kevin Hector egyenl0tett, így megosztoztak két ponton a felek (Fotó: Getty Images)

A hazaiaknál Elvis Rexhbecaj váltja Mark Uthot a támadóegységben, ugyanakkor a visszatérő csapatkapitány Kevin Hector lesz a védekező középpályás kettős egyik tagja. Rafael Czichos hosszabb távra kiesett nyaki gerincműtétje miatt, helyettesítője Toni Leister vagy Jorge Mere lesz.

A Schalke híveinek jó hír, hogy Sané három hónapos szünet után újra edzésbe állt, visszatérésére azonban csak márciusban kerülhet sor. Patellaín-sérülése után Schubert is újra bevethető, óvatosságból azonban csak a cserepadon kezd.

Kapcsolódó

Köln–Schalke örökmérleg

Összesen: 101 mérkőzés, 44 Köln-győzelem, 23 döntetlen, 34 Schalke-győzelem/ 179–151-as gólkülönbség. A Bundesligában: 85–36–22–27 / 149–127
Kölnben: 50–30–8–12/ 112–62. Kölnben a Bundesligában: 42–26–7–9 / 93–51
Az őszi idényben: Schalke–Köln 1–1. G.: Serdar, ill. Hector (2019. 10. 5.)
A legjobb gólszerző (minden mérkőzés): Hannes Löhr (27 mérk.–15 gól–1 lap), ill. Klaus Fischer (21–9–0)

BUNDESLIGA, 24. forduló. Sport2 15:30  SG 1899 Hoffenheim–FC Bayern München (kommentátor: Méhes Gábor); Sport2 17:30  BV 09 Borussia Dortmund–SC Freiburg (felv., összefoglaló, kommentátor: Faragó Richard); Sport2 18:30  1. FC Köln–Schalke 04 (kommentátor: Fülöp László)