A rendező felelőssége: „eltűnt” gól és „elcserélt” gólszerzők

2020. 03. 28. 20:06    
Olvasási idő: 5 perc

Mottó: A szerkesztő is lehet sportőrült... A tévéközvetítések során a kommentátor „adja a hangját” a mérkőzéshez, ám van még egy megkerülhetetlen főszereplője az adásnak: a rendező. Az az ember, aki eldönti, a lehetséges képek közül melyik kerül éppen a képernyőre. Aztán ha ő téved, abból nagy bakik következnek. Három ilyen esetet elevenítenék fel, közös jellemzőjük, hogy mind az 1978-as vb-vel kapcsolatosak.

Négy a gólszerző… Nyilasi, Pintér és Nagy Laci ölelkezik, a

Négy a gólszerző… Nyilasi, Pintér és Nagy Laci ölelkezik, a "fantomgól" szerzője meg feléjük fut ünnepelni (Fotó: splendoremagiaro. altervis.org)

„FANTOMGÓL” A NÉPSTADIONBAN

Az első előtt egy röpke szakmai bevezető. A tévés sportrendezők két fő „műfaja” a stúdiós adásrendezés  és a helyszíni közvetítés. Mindkét esetben a rendezőé a döntés joga és a felelőssége, a lehetséges képforrások közül melyiké kerül az adásba. Nyilván a stúdióban kevesebb a kamera és a szereplők asztalnál ülnek vagy mögötte állnak, arcokat, alakokat kell mutatni, távolabbról, közelebbről, esetleg „szuperközeliből”. A másiknál folyamatos a sportoló(k) mozgása, sokkal több a kamera, a képforrás, többől lehet és kell választani. A rendezőé a döntés, ám maga a mozdulat a képvágóé, aki a „főnök” utasítására cselekszik, (Az esetek többségében a kettő személyében elválik, de például korábbi kollégánk, a mai magyar sportközvetítések egyik illusztris rendezője, Megyesi Sanyi korábban kitűnő videovágó volt a Sport TV-ben, ő például maga szereti vágni a közvetítéseit…)
A mi első „főszereplőnk”  egy magyar rendező, Mahrer Emil, akinek a neve több mint három évtizeden át összeforrott az MTV sportosztálya, azaz a Telesport műsoraival, amelynek vezető rendezője volt. Bár ő a stúdióműsorokat jobban kedvelte, a legfontosabb eseményeknek, mint például legalább negyedszázadon keresztül a magyar válogatott hazai mérkőzéseinek, csaknem kizárólag ő volt a „parancsnoka” a közvetítőkocsiban.  1977. október 29-én is, amikor Baróti Lajos csapata interkontinentális selejtezőn fogadta Bolívia nemzeti együttesét. A mieink a görögök és a szovjetek megelőzésével megnyerték az európai 9. csoportot, a bolivárok óriási meglepetésre megelőzték a kétszeres világbajnok Uruguayt, a bár a dél-amerikai csoportgyőztesek tornáján egy nyolcast kaptak a braziloktól és ötöt a peruiaktól, harmadikként lehetőséget kaptak az egyetlen háromcsapatos európai csoport győztesével (ez volt a magyar válogatott) megküzdeni a 16. vb-helyért.

A meccset álomszerűen kezdték a mieink: előbb Nyilasi fejelt gólt Török beadásából, majd Törőcsik talált be pazar csiki-csuki után. S aztán jött a 21. perc, amellyel kapcsolatban idézzük a korabeli Népsoprtot. „A 21. percben Török kitűnő labdát tálalt Zombori elé, aki a balösszekötő helyén húzott kapura, aztán futtából, mintegy 22 méterről a bal felső sarokba bombázott. 3-0”
Ezt a parádés bombát azonban csak a 60 ezresre saccolt népstadionbeli közönség – köztük e sorok írója, „mezei” szurkolóként – láthatta, a több százezres tévénéző tábor nem, merthogy egész egyszerűen nem volt látható a közvetítésben!  A „hivatalos” magyarázat Mahrer rendezőtől úgy hangzott, hogy mikor Török Péter labdaszerzés után Zomborihoz gurított, Törőcsik remekül megindult a bal oldalon és ő az „Add ki! Add ki!” felszólítást kiabálta, afféle szurkolóként, és a képvágója ki is adta – a másik kamera képét. Mire visszavágtak volna a főkamera képére, már a hálóban táncolt a labda…

Nem is látható a mellékelt videón sem, hiszen akkor egyetlen főképet tudott csak lassítani a korabeli lassítógép – villogó „R” – replay ­ felirattal, és ami nem volt meg, azt nem lehetett ismételni, nem volt harmadik kamerakép… A jó Emil – már 13 éve nincs köztünk – amúgy nem tartozott az ibolya szerénységű emberek közé. „A zsenialitás nálam csak munkaeszköz” – volt a kedvenc bonmot-ja.

Nem csoda, hogy 70. születésnapján, már nyugdjasként exkollégái egy díszes keretbe foglalt fényképpel lepték meg. A képen Arturo Galarza volt látható, aki reménytelen távolságra repül a bal sarokba tartó Zombori-labda után. (Ha már szegény bolíviai kapusnál tartunk, álljunk meg néhány szóra, A bolíviaiak kezdőkapusa 1977 őszéig Carlos Jiménez volt. Aztán a már emlegetett dél-amerikai csoportgyőztesek minitornáján Caliban kapott 8-at Zicóéktól – a Fehér Pelé egymaga egy négyest hintett – Cubillaséktól már a cserekapus Peinado nyelte be az ötöst. Aztán Pestre egy paraguayi születésű testvérpárral, Arturo és Luis Galarzával érkeztek Eduardo Virba legényei. A báty, Arturo kapta a féltucatot a mieinktől, többek közt Zombori Sanyi Stadionon kívül láthatatlan rakétáját, no meg a drusza, Pintér Sanyi közeli köténygólját. A La Paz-i visszavágón Luis, az öcs védett és kapott hármat. Arturónak az maradt az egyetlenegy válogatottsága, Luis összesen 17-szer védhette a nemzeti csapat kapuját, még 39 éves korában, 1989-ben is szerepelt a  ­fehér-zöld színekben.)
Zombori Sanyiról meg említsük meg ezen a honlapon, hogy csaknem másfél évtizeden át szakértőként dolgozott velünk a sporttelevízióban.

EGY HIBA, AMELY BEJÁRTA A VILÁGOT

A mieink tehát kijutottak az argentínai vb-re, ahol félelmetesen erős csoportba kerültek, ráadásul a topfavorit, minden legális és illegális módon segített házigazdával kellett a nyitó mérkőzésüket játszaniuk.
Alighanem az egyetlen pozitív emlékünk Csapó Karcsi vezető gólja marad, aki Zombori erős lövése után, a Fillol által elé ütött labdát lazán passzolta a hazai kapuba, pillanatokra síri csendet parancsolva a 78 ezer üvöltő gaúchónak. A többi részlettel fájó sebeket tépnék fel kortársaim lelkében, a portugál Garrido bíró finoman szólva is részrehajló ténykedésének emlegetésével, aki két klasszisunk, Nyilasi és Törőcsik kiállításával a reménytelenségbe taszította erre a vb-re az amúgy is sok sebből vérző csapatunkat.  Igaz, a két kiállítás már a 87. és a 90. percben történt, addigra a hazaiak már a vezetés birtokában voltak. Csapó góljára már négy percre rá érkezett a válasz Luquétól.

A 83. percben pedig Kempes tusakodott a védőinkkel középen, a jobbra kiperdülő labdára érkezett egy társ, aki a kapuba lőtt. A képernyőn meg is jelent közeliben az ünneplő 1-es számú Norberto Alonso, névfelirattal (az argentinok akkor is hagyományosan ábécésorrendben osztották a mezeket a vb-re, a kapus Fillol például 8-assal védett…) – holott a gólt valójában a 4-es Daniel Bertoni szerezte. Ott is rendező rakathatta fel a névfeliratot, amivel meg is tévesztette a fél világsajtót. Legalábbis azt a részét, amely a tévéről tudósított. (Aligha árulok el nagy titkot, hogy az ilyen nagy világeseményeken a napilapok többsége kettős stábbal tudósít. A helyszínre küldött újságírók az interjúkat, a helyi specialitásokat, a színeket, csak helyben összeszedhető infókat adják, a tudósítások zömét a hazai kollégák írják, tévéről, a munkamegosztás, no meg néha az időszűke – lapzárta!– miatt.) A Népsport hazai stábja „megette” az argentin tévések baklövését, pedig az időeltolódás miatt volt másfél napja, hogy észlelje és korrigálja a hibát. (Azért ne gondoljunk a mai, internet alapú online információözönre, de közben egy-két délelőtti külföldi lap is megjelent, no meg hírügynökségi források – külföldiek – is jelenthettek volna összehasonlítási alapot. A munkatársak azért a torna végére, bő három héttel később javítottak, a tornazáró mini-összefoglalóban már a helyes gólszerző, Bertoni neve szerepelt…

DUPLÁZÁS, AVAGY HOGY ISMÉTELTEK MEG EGY SZARVASHIBÁT EGY MÉG NAGYOBB MECCSRE

Nem vagyok az 1978-as host broadcaster (hazai nemzetközi közvetítőtársaság) műszaki diszpójának birtokában, de gyanítom, a döntőre ugyanaz a rendező-feliratozó duó kapott beosztást, ugyanis a „jó színész ha sikere van, ismétel” alapon sikerült ugyanazt a bakit reprodukálni, csak éppen az egész világ  szeme láttára a legnézettebb közvetítésben, a döntőn!

Korábban a sorozatban már utaltam holland „rész-szimpátiámra”, azaz most nem térnék ki a számomra is fájdalmas részletekre, amelyek odáig vezettek, hogy az oranje egymás után második vb-döntőjét is elveszítette a torna házigazdájának csapata ellen. Csak rögzíteném a tényt, a döntő 82. percében René van de Kerkhof beadása után Dick Nanninga (19) fejelte a narancsosok egyenlítő gólját – és nem a hosszan közeliben mutatott Jan Poortvliet (2), akitől indult az akció, s aki először gratulált a csereként beállt csatár csapattársnak. Az idemásolt rövid youtube-videón kívül fenn van a világhálón egy hosszabb, teljes második félidős és hosszabbításos video is, azon a BBC kommentátora kétszer is elmondja később, Nanninga fejelte a gólt és nem a PSV védője. (Csak a tényszerűség kedvéért: a korabeli Népsportban a döntő tudósításában és az ugyanabban a számban közölt visszapillantó összeállításban is a helytelen gólszerző szerepel…)

Azóta is aktív statisztikusként egy általános honlap – amely vb-kkel is foglalkozik – „tesztelésekor” először a holland egyenlítő gólt nézem meg 1978-ból. Ha Nanninga neve szerepel, oké, ha nem, már bizalmatlanul szemlélem a többi adatot…

Persze a döntőt, majd 32 évre rá a következőt, a 2010-es dél-afrikait is a hollandok elbukták (ott legalább nem a házigazda ellen…), megelőzve az örök ranglistán azt a két országot, amelyeknek győzelem nélkül „csak” két vesztett vb-döntője van: Csehszlovákiát és Magyarországot.
Ám akkor, június 25-én az Estadio Monumentalban  a legkisebb bajuk is nagyobb volt annál, minthogy azt kutassák, a fél világ miért nem tudta eltalálni a gólszerzőjüket…

Kapcsolódó

Argentínáért és Argentínában

Vb, interkontinentális pótselejtező

MAGYARORSZÁG–BOLÍVIA 6–0 (1-0)
1977. október 29., Budapest, Népstadion, 60 000 néző. Vezette: Barreto (uruguayi).
Magyarország: Gujdár – Török, Kocsis I., Kereki, Tóth J. – Pintér, Zombori – Fazekas (Pusztai, 69.), Nyilasi (Nagy L., 79.), Törőcsik, Várady.
Bolívia: A. Galarza – Villalon – Del Llano, Taritolay, Angulo, Valdivieso – Aguilar, Aragones, Romero – Bastida (Sánchez, 46.), Mezza (Vargas, 80.)
Gólszerző: Nyilasi (12.), Torőcsik (19.), Zombori (21.), Várady (27.), Pintér (40.), Nagy L. (81.)

Vb-csoportmérkőzés

ARGENTÍNA–MAGYARORSZÁG 2–1 (1–1)
1978. június 2., Buenos Aires, River Plate-stadion, 78 000 néző. Vezette: Garrido (portugál)
Argentína: Fillol – Olguin, L. Galván, Passarella, Tarantini – Ardiles, Gallego, Valencia (Alonso, 74.) – Houseman (Bertoni, 67.), Luque, Kempes.
Magyarország: Gujdár – Török (Martos, 46.), Kocsis I., Kereki, Tóth J. – Csapó, Nyilasi, Pintér, Zombori – Törőcsik, Nagy L.
Gólszerző: Luque (14.), Bertoni (83.), ill. Csapó (10.)
Kiállítva: Törőcsik (87.), Nyilasi (90.)

Vb-döntő

ARGENTÍNA–HOLLANDIA 3–1 (1–0, 1–1, 2–1)
1978. június 25., Buenos Aires, River Plate-stadion, 77 000 néző. Vezette: Gonella (olasz).
Argentína: Fillol – Olguín, L. Galván, Passarella, Tarantini – Ardiles (Larrosa, 65.), Gallego, Kempes – Bertoni, Luque, Ortíz (Houseman, 74.)
Hollandia: Jongbloed – Jansen (Suurbier, 72.), Krol, Brandts, Poortvliet – Neeskens, Haan, W. van de Kerkhof – R. van de Kerkhof, Rep (Nanninga, 58.), Rensenbrink.
Gólszerző: Kempes (38., 105.), Bertoni (115.), ill. Nanninga (82.)

Cookie beállítások