A zseni csak ücsörgött a kispadon

Rochy Zoltán 2020. 05. 13. 15:45    
Olvasási idő: 4 perc

Egy korábbi és egy későbbi vb-ezüstérmes kézfogása, csapatkapitányként, a szuperkupa-meccs visszavágóján: "Pietje" Keizer (balról) és Gianni Rivera üdvözli egymást 1974. január 16-án az Olimpiai Stadionban (Fotó:

MÁR A VESZTES MECCSET IS AZ AJAX URALTA

Az első hivatalos, UEFA égisze alatt zajló európai Szuperkupa-párharcot az 1972–73. évi  BEK-győztes Ajax és a KEK-védő Milan vívta, 1974 januárjában. A hollandok meccsre nevezett keretében ott volt, a hatvanas évek egyik magyar futballzsenije, az Eb-bronzérmes, olimpiai bajnok, a Fradival VVK-győztes és -döntős Varga Zoltán is, akinek ez lehetett volna szám szerint a negyedik és/vagy ötödik európai kupadöntője, amelyen pályára lép – de erre sajnos nem került sor…
[Zoliról monografikus idényű könyvek láttak már napvilágot. Ezek egyik kulcsmozzanata Zoli disszidálása körülményeinek feltárása volt. Igazából arról, hogy a fő ok a két szuperklasszis, az Aranylabdás Albert Flóri és feltörekvő ifjú sztár konfliktusa lett volna, csak a 60-as évek nagy Fradijának ma már egyre fogyó túlélői mondhatnának igazán hiteleset. Az ő megszólalásaik egy része megerősíti, más része cáfolja a szurkolói körökben szállongó pletykákat Flóri és Zoli végletes összeférhetetlenségéről. Mindenesetre 12 évesen én osztottam az ideologikus-propagandisztikus ihletésű és erősítésű „népi felháborodást” a disszidálása után, sőt a magam részéről még a gombfocicsapatom őt reprezentáló játékosából is kivettem és talán el is dobtam a képét, attól fogva Szőke, Beckenbauer, Albert, Rákosi, Katona csatársorral rohamozva az ellen kapuját – a másik Császár képmását az 1966-os NSZK-ból operáltam ki a cél érdekében…]

Varga Zoli, legsikeresebb légiós évadja után, még az Aberdeen mezében (Fotó: pressreader.com)

Zoli akkor már túl volt légióskarrierje talán legjobb szezonján. Az Aberdeenben 1972–­73-ban 31 meccsen lépett pályára, 15 gólt szerzett, számos gólpasszt jegyzett. Hogy mennyire jól mehetett neki, arra jellemző, hogy az 1978-ban a csapatot menedzserként átvevő Alex Ferguson még 33 évesen is szerződtette volna, ám ő inkább az amatőr BV Braumauert választotta játékos-edzőnek szegődve. Aberdeenben egyébként jól érezte magát, de hát a kor csúcscsapata, az akkor sorrendben harmadik BEK-győzelmét megszerző Ajax hívta, a Barcelonába távozó, „másfélszeres” aranylabdás (a másodikat az év végén már a katalánok játékosaként kapta) Johan Cruyff helyettesének szánva. Ám ezt a szándékot a két csúcsedzőt, Michelst és Kovács Istvánt követő mester, George Knobel fájdalom, nem osztotta. Decemberben állította először be a csapatba, az egész jónapban 3 bajnokin és egy kupameccsen játszott, mind a négyet megnyerte az együttes. Ám ebből a négyből csak egyetlenegyet játszott végig, azon Rotterdamban a Sparta ellen ő szerezte az első gólt, a másodiknál Mulder fejére varázsolta a labdát. Az új évet Zoli pechjére egy fényes 9–0-s győzelemmel kezdte a csapat, így Knobelnek esze ágában sem volt változtatni a nyerő 11-én, azt küldte a pályára a San Siróban.
A Milanban többek közt ott volt a vb-ezüst és -bronzérmes német Schnellinger, a korábbi aranylabdás Gianni Rivera, az olasz válogatottak közül Anquilletti, Benetti, Bergamaschi, Chiarugi és Sabadini is, mégis igazából egy csapat volt a pályán, a vendégeké.

Jellemző módon magán-osztályozókönyvemben az olasz kapus Villiam Vecchi kapta a legjobb osztályzatot (8), a másik kapuban Stuynak nem volt annyi dolga, hogy kalkulust kapjon. Ám a rengeteg Ajax-lehetőség mindegyike kimaradt, a Milan pedig egyetlen valamire való helyzetéből betalált. Vecchi kirúgását követően Chiarugi rakétaként száguldott el, maga mögött hagyva Blankenburgot és kilőtte a holland kapu bal sarkát.
Zolit csak másodpercekre lehetett látni, amikor a kamera az Ajax-kispadot pásztázta, amelyen az edző és segédje mellett a tartalékkapus Wever, Van Dord, Arnold Mühren és két évvel korábbi herthás csapattársa az ugyancsak örökre eltiltott, majd felmentett Arno Steffenhagen foglalt helyet a 13-as mezt viselő Zoli társaságában.  Vitray Tamás ugyan megemlítette egyetlen száraz tőmondatban, hogy a tartalékok közt van, de (érthetően) ennél a schnittnél nem szólalt meg… Végül 0­–1 ide vagy oda, Knobel egyet sem cserélt, igaz akkoriban nem is volt nagy divat, hiszen egy-egy kapust és mezőnyjátékost lehetett csak pályára küldeni, szükség esetén.

GÓLESŐ AZ OLIMPIAI STADIONBAN

A milánói meccs és a visszavágó közti bajnokin városi rangadón ép0ett pályára a csapat az FC Amsterdam ellen. Knobel a kezdőbe jelölte Vargát középcsatárként Mulder helyén, de a második félidőre visszacserélte a holland válogatott centerét. (Egyes állítások szerint a válogatott kapitánya, Rinus Michels külön felhívta a klubedzők figyelmét, hogy a kerettagok ha lehet, legyenek minél többet játékban, s Jan Mulder tagja volt a bő keretnek, a 22-es utazó kontingensbe nem került be, abban „csak” hat ajaxosnak   jutott hely, ők viszont mindannyian végig játszottak az ezüstérmes együttesben.) A meccset a hazaiak nyerték meg 1–0-ra, Knobel tehát a milánói csapattal kezdett az Olimpiai Stadionban is. (Csak úgy érdekességképp: pontosan ugyanebben az összeállításban zúgott ki a csapat három egymást követő győzelem után a BEK-ből Szófiában, a hazai 1­–0 után a hosszabbításban a 116. percben kapott góllal, szűk egy hónappal azelőtt, hogy Zoli bemutatkozott csereként egy 7–2-es Telstar elleni bajnokin a csapatban.)  A Maldini-Rocco páros (Cesare volt az edző, a korábbi KEK- és a BEK-siker idején irányító Nereo a sportigazgató) páros is csupán egy helyen változtatott, Turini helyén Dolci kezdett.

A meccs képe az egy héttel korábbinak a tükre volt, egyetlen – nem elhanyagolható – különbséggel. Az Ajax ugyanis most berúgta a helyzeteit. Ugyan nem mindet, de jó sokat. Még olyant is, ami nem volt tiszta helyzet. Mulder a 26. percben egy ilyenből, szabadrúgásból szerzett vezetést, még a félidő vége előtt a csapatkapitány Keizer közelről megduplázta az előnyt. Neeskens – a mezőny legjobbja, „nálam” 9-es – akrobatikus mozdulattal véglegesítette a kupa sorsát a második játékrész derekán, aztán az utolsó tíz percben „kivégezte” a rossonerit az Ajax: még rátett hármat a korábbi háromra, minden idők legnagyobb nemzetközi kupavereségét mérve az olasz sztárcsapatra. Ezzel megnyerte az első, nem hivatalos szuperkupa-kiírás után az első hivatalosat is. Ki gondolta volna akkor, hogy az ekkor 6:4-es kupagyőzelmi  arány  (Ajax három BEK-, 2 Szk-, 1 világkupasiker, a Milan 2-2 BEK-jével és KEK-jével szemben) mire legközelebb találkoznak, 21 évvel később már 11:6 lesz az olaszok javára (akik a köztes időben nyertek 3 BEK-/BL-t, 2-2 Szuper- és világkupát, míg az amszterdamiak „csak” egy-egy KEK- és UEFA-kupagyőzelemmel gazdagodtak).

EPILÓGUS

Zolinak nem jutott meccsperc a visszavágón sem. A mai felfogás szerint akár szuperkupa-győztesnek tekinthetnénk, de ő maga, örök igazságérzetétől hajtva biztos nem gondolta magát annak, hiszen nem vett részt tevőlegesen a serleg megszerzésében. Sajnos az 1974-es tavaszi szezon többi Ajax-találkozóján is kevés lehetőséget kapott. Végül összesen 12 bajnokin 2 gólt szerzett a holland rekordbajnok színeiben. (Csak a számok játéka, de a magyar nagyválogatottban is 12 mérkőzésen 2 gól volt a mérlege a győztes 1964-es Eb-bronzmeccstől az 1968-as vesztes moszkvai Eb-negyeddöntőig…)
A következő évi felkészülést még az Ajaxszal csinálta végig, játszott volt csapata, a Hertha és a Lausanne elleni tesztmeccsen is – majd az akkor éppen a másodosztályban sínylődő Borussia Dortmund hívására mondott igent, amely állandó játéklehetőséget ígért neki, és azt egy idényen át meg is tartotta…

Varga Zoli – immár „rehabilitálva” (Fotó: a szerző)

[Utólag, felnőtt fejjel, sok-sok információval gazdagabban a máig meglévő gombfocicsapatba ha már nem is sikerült eredeti Varga Zoli-képet szerezni a hobbitársaktól, egy fénymásolt képpel „rehabilitáltam” Zolit. Kaiser Franz kikerült Szőke Pista és Flóri közül a csapatból. De a családi „kortalan” BL-ben – bármelyik meccsen bármilyen „korú” csapattal lehetett játszani, ­cserélgetve  őket akár fordulónként is, a csoportkörben csak egy győztes meccsen játszottam az 1968-as Fradival, a nyolcaddöntőben már Nyílék 1976-os bajnokcsapatával alulmaradtam Marci fiam belgrádi Partizanjával szemben. Sebaj, majd ha az unokákkal játszunk –  akikből még egy sincs, de remélem, lesz köztük „gombfocira fogható” a 21. század húszas éveiben valamikor – majd végig Varga Zoliék lesznek a pályán!]