Mely csapatokkal játszik BL-kvartettünk? • SportTV

Mely csapatokkal játszik BL-kvartettünk?

Sport TV avatar Sport TV 2020. 07. 01. 08:09    
Olvasási idő: < 1 perc

A jelen kiírás felét, fájdalom, lefújták – Budapesten nem lesz az idén női final four – , a fétfi négyes döntőt elvileg megrendezik, az EHF már a jövőre gondol. Szerdán késő délután Bécsben elkészítik a 2020–21. évi férfi és női Bajnokok Ligája csoportkörének csapatbeosztását.

Fotó:ehfcl.com

Az új rendszerű BL-ben csupán 16-16 együttes vesz részt nemenként. A lebonyolítási rendszer a férfiak számára  nagyjából ismert, a korábbihoz nagyban hasonló, a hölgyeknek gyakorlatilag másolják az erősebb nem szisztémáját. Az alapszakaszban (csoportkör) mindkét nemben kialakítanak két 8 csapatos csoportot, az együttesek oda-vissza körmérkőzéses (bajnoki) rendszerben játszanak. A 14 forduló után kialakult csoportsorrend alapján kieséses rendszerben (szintén oda-vissza párharcokkal) folytatódik a küzdelem. A csoportok 1-2. helyezettjei rögtön a negyeddöntőbe kerülnek, a 3-6. helyezettek keresztbe játszással küzdenek meg ugyanezért (A3–B6, A4–B5, A5–­B4, A6–B3). Eztán jön az ugyanilyen kieséses negyeddöntő – előre elkészített ágrajzzal, sorsolás nélkül), amelynek győztesei a szokásos négyes döntőben küzdenek meg az előre kijelölt városokban, Kölnben (férfiak) és Budapesten (nők).

Az elmúlt négy alkalommal győztes győri csapat immár évtizedek óta állandó résztvevője a BL-sorsolásoknak (Fotó: ehfcl.com)

A magyar kézilabdát ismét a „szokásos” négy csapat képviseli, a Telekom Veszprém és a Győri Audi ETO KC alanyi jogon kvalifikálta magát a mezőnybe, a MOL-Pick Szeged és az FTC-Rail Cargo Hungaria sikeres pályázattal került a maga 16-os mezőnyébe.

A csoportkör sorsolásánál egyetlen szabály van: azonos országbeli csapatok nem kerülhetnek ugyanabba a nyolcasba. Azaz a férfiaknál a két-két magyar, német és francia, a nőknél a két-két magyar, dán, francia, orosz és román együttes nem játszik majd egymás ellen az alapszakaszban.
Az erősorrend alapján 4-4 „kalapból” (azaz sorsolási urnából) húzzák ki az egyes csapatokat, mindegyikből kettőt. A Veszprém és a Győr az első, a Szeged és az FTC nevét tartalmazó cédula a harmadik „kalapból” kerül elő a párosításkor, amelyet élőben közvetítünk.

Kapcsolódó

A BL 2020–21. évi csapatai

FÉRFIAK

PSG Handball (francia – az 1. kalapból húzzák), HK Vardar 1961 (északmacedón, 1.), TELEKOM VESZPRÉM (1.), FC Barca Lassa (spanyol, 1.); THW Kiel (német 2.), GPE Vive Kielce (lengyel, 2.), Aalborg Handbold (dán, 2.), FC Porto Sofarma (portugál, 2.); HK Meskov Breszt (fehérorosz, 3.), HK Motor Zaporizzsja (ukrán, 3.),  HBC Nantes (francia, 3.), MOL-PICK SZEGED (3.); RK Celje Pivovarna Lasko (szlovén), RK PPD Zagreb (horvát, 4.), Elverum Handball (norvég, 4.), SG Flensburg–Handewitt (német, 4.)

NŐK

GYŐRI AUDI ETO (1.), Rosztov-Don (orosz, 1.), Metz-Handball (francia, 1.), SCM Ramnicu Valcea (román, 1.); ZSRK Buducsnoszt (montenegrói, 2.), Team Esbjerg (dán, 2.), Vipers Kristiansand (norvég, 2.), Borussia Dortmund (német, 2.); CSZKA Moszkva (orosz, 3.), FTC-RAIL CARGO HUNGARIA (3.), Brest-Bretagne Handball (francia, 3.), CSM Bucuresti (román, 3.); RK Krim Mercator (szlovén, 4.), HK Podravka Vegeta (horvát, 4.), Odense Handbold (dán, 4.), SG BBM Bietigheim (német, 4.)

Sport1 18:00 A férfi és női kézilabda BL 2020–21. évi csoportkörének sorsolása, Bécs (kommentátor: Bartha Zoltán)

A kézilabda BL mérkőzéseit továbbra is a Sport TV közvetíti.