Kiesik-e a csúcsfavorit világelső? • SportTV

Kiesik-e a csúcsfavorit világelső?

Sport TV avatar Sport TV 2020. 09. 05. 16:41    
Olvasási idő: 2 perc

Leegyszerűsödött, de még mindig nem egyszerű a képlet a “második Judgement day”, azaz a playoff-döntés napja előtt a darts PL-ben. A listavezető Glen Durrant 100%-osan, a második Gary Anderson pedi g csaknem bizonyosan megszerezte a londoni négyes döntőben részvétel jogát. A mögöttük álló négyes tagjai, sorrendben Wright, Aspinall, Van Gerwen és Price esélyes még matematikailag a maradék két helyre. Mivel ők négyen a négy másik dartsossal játszanak, ha egyformán végeznek, nem változik a sorrend közöttük a táblázaton. (Az abszolút sorrend persze igen, ha az “egységeredmény” győzelem, Wright megelőzi honfitársát, Andersont, persze akkor is egymás ellen kell elődöntőzniük.)

Kiesik-e a Ptemier League "örökös döntőse" ? - ez itt a kérdés (Fotó: PDC/Lawrence Lustig)

Az első találkozó a világbajnoké, aki egyszersmind az elmúlt napok hőse is. Peter Wright egy hármas vereségsorozat után elővette a győztes nyílkészletét, és sorozatban háromszor nyert, tönkreverte a világelsőt, majd az első számú riválist, végül a listavezetőt is megverte, ezzel felrakétázott a táblázat harmadik helyére. Ellenfele Michael Smith lesz, akit ugyan a kiesés szele nemigen legyintett meg, de az eddigi 15 játéknap után csupán háromszor állt playoffhelyen, még a sorozat ”Covid előtti” periódusában.

A második meccsre jön a világelső Van Gerwen, aki abszolút szokatlan helyzetben van. Nem elég ugyanis, hogy meg kell vernie Daryl Gurneyt – ez azért sikerült neki 30 eddigi összecsapásukból 23-szor (a legutóbbi két meccsükön 6, illetve 8 legnyi differenciáva), hanem utána szurkolnia kell, hogy az angol házirangadón Aspinall ne győzze le a listavezető Durrantet. Ha mégis, hiába lesz a nap második kör záró nekiveselkedése, első indulása, 2013 óta először nem jut el a végső fázisba! Pedig az azóta befejezett 7 kiírás mindegyikében (!) döntőzött, 5-ször nyert (ezzel a Premier League az egyetlen nagy torna, amelynek nem Phil Taylor a legtöbbszörös győztese), kétszer meg elveszítette a finálét.

Ha Glenn Durrant így koncentrál, meglesz a 25 ezres bónusz az alapszakaszsikerért (Fotó: Getty Images)

Nathan Aspinallon áll – persze csak ha MVG legyőzi előtte északír ellenfelét, hogy Mighty Mike szupersorozata folytatódhat-e. Ha ugyanis ismét legyőzi Glen Durrantet, miként február végén Dublinban, akkor ő is kvalifikálja magát a londoni négy közé. Durrant már fordulók óta biztos playoffos, a 25 ezer fontos, alapszakaszgyőztesnek járó  bónusz pedig már akkor az övé, ha egyetlen leget megnyer ifjabb honfitársa ellen.

Sok  mindennek kellene összejönnie, hogy Gerwyn Price ilyen diadalmas legyen a szombat esti utolsó mérkőzés után (Fotó: Getty Images)

A nap és egyben az egész kétkörös alapszakasz utolsó csatáját Gerwyn Price vívja Gary Andersonnal. Mivel a gyengén kezdő, de a vége felé egyre jobban belejövő walesi több nagy különbségű győzelmet aratott, a legkülönbsége sokkal jobb az őt két ponttal megelőző Aspinallénál és Van Gerwenénél, ha az angol és a holland egyaránt kikap, a walesi exrögbis egy minimális, 8–6-os győzelemmel is megelőzi mindkettejüket! Azaz igazából akkor van tétje számára a mérkőzésnek, ha az előtte álló duó mindkét tagja felsül a záró megmérettetéskor. Ha nem, akkor Price legjobb esetben is csupán az ötödik helyre jöhet fel,  ami ugyan 30 ezer fonttal többet ér, mint mondjuk a 8. pozíció, de a playoffminimum  80 ezer, annyit kap majd a londoni első két meccs vesztese. Szóval azért az utolsó pillanatig sem babra megy a játék, Milton Keynesben sem. Gary Anderson akár csak egy döntetlennel is bizonyossá tennné második helyét. Elvileg persze még ki is eshet, de ehhez az kellene, hogy nagy különbséggel veszítse el a záró meccset, úgy, hogy előtte Wright bármennyire, Aspinall és Van Gerwen meg jelentős különbséggel megnyerte a  maga meccsét – ezek együttes megvalósulására persze vajmi kevés a reális esély…

Kapcsolódó

PREMIER LEAGUE 2020, A 16. FORDULÓ MÉRKŐZÉSEI

Peter WRIGHT (3. hely, 18 pont)–Michael SMITH (7. hely, 13 pont)
Örökmérleg: 31–18–2–11. A PL-ben: 5–1–2–2. A legutóbbi mérkőzés: Wright–Smith  7–4 (PL, első csoportkör, 6. forduló, Liverpool, 2020. 3. 13.)
Michael VAN GERWEN (5. hely, 17 pont)–Daryl GURNEY (8. hely, 9 pont)
Örökmérleg: 30–23–1–6. A PL-ben: 5–2–1–2. A legutóbbi mérkőzés: Van Gerwen–Gurney 11–3 (UK-elődöntő, 2020. 3. 8. ) Az idei PL-ben: Van Gerwen–Gurney 7–1 , első csoportkör, 2. forduló, Nottingham, 2020. 2. 13.)
Nathan ASPINALL (4. hely, 17 pont)–Glen DURRANT (1. hely, 21 pont)
Örökmérleg: 3–1–0–2. A PL-ben: 1–1–0–0. A legutóbbi mérkőzés: Aspinall–Durrant  7–5  (PL, első csoportkör, 4. forduló, Dublin, 2020. 2. 27.)
Gerwyn PRICE (6. hely, 15 pont)–Gary ANDERSON (2. hely, 19 pont)
Örökmérleg: 14–6–0–8. A PL-ben: 2–1–0–1. A legutóbbi mérkőzés: Price–Anderson 7–1 (PL, első csoportkör, 8. forduló, Milton Keynes, 2020. 8. 16.)

DARTS PREMIER LEAGUE, Milton Keynes. Sport2 20:00 a 16. forduló mérkőzései (kommentátor: Gyulai Miklós, szakkommentátor: Vereczkey Lajos)