A Fradi újra a BL-ben • SportTV

A Fradi újra a BL-ben

2020. 10. 11. 08:27    
Olvasási idő: 2 perc

A fájdalmas emlékű norvégiai “vírustúra” következményeit is maga mögött hagyva, előző mérkőzése után 29 nappal ismét pályára léphat az elitligában az FTC-Rail Cargo Hungaria csapata. A Fradi csekélység a dán bajnok otthonában folytaja BL-szereplését.

Újtra BL-pontokért küzdhetnek a fradista lányok – igaz, kevés eséllyel… (Fotó: fradi.hu)

ESBJERG–FTC

A Fradi nyitó mérkőzésén nagy küzdelemben egyetlen gólos vereséget szenvedett Rosztovban (25–26). Dán ellenfele legutóbbi meccsét az utolsó másodpercekben vesztette el a bukaresti CSM ellen, 30–29-re. Az FTC legutóbbi hivatalos mérkőzését szeptember 16-án játszotta, amikor a magyar bajnokságban 37–18-ra legyőzte a Békéscsabát. Az Esbjerg szerdán 36–33-ra megverte a Herninget, ezzel 7 mérkőzésből 7 győzelemmel áll az élen dán bajnoki táblázaton.  A két együttes mindössze két mérkőzést váltott eddig a BL-ben, tavaly a csoportkörben mindkettő a hazai találkozóját megnyerte.
„Mivel nagyon kevés hadra fogható játékosunk maradt, ráadásul nekik is ki kellett hagyniuk csaknem két hetet, halasztást kértünk az Európai Kézilabda-szövetségtől, de ezúttal nem adta erre áldását – mondta Bognár László, a kézilabda-szakosztály ügyvezető igazgatója. – Megértjük a döntést, hiszen később sem lenne egyszerű bepótolni az elmaradt találkozókat, de a helyzetünk ettől még igencsak nehéz. Úgy készülünk, hogy minden hadra fogható kézilabdázónkat benevezve lépünk pályára a dán bajnok otthonában…”–  ismertette a zöld-fehérek klubhonlapja a találkozó előzményeit.
Így aztán 17 játékossal utazott el az FTC  Dániába, közül csupán 7-nek volt már NB I-es mérkőzése. Az esélyeket nagyjából jól jelzi, hogy van olyan fogadóiroda is, amely 20-szoros pénzt fizet az FTC győzelmére. Vagyis a jó öreg sportsablont idézve: a magyar női kézilabda második számú női BL-csapata az esélytelenek nyugalmával léphet pályára Dániában…

 DORTMUND–CSZKA MOSZKVA

A másik csoportban, a Győrében két BL-újonc találkozik, mindketten első évüket töltik az elitligában, az oroszok az európai kupákban is. Az eredményeik azonban mutatják: nem outsiderkéántz debütálnak. Első három meccsükből 5 pontot szereztek, csupán az ötszörös BL-győztes, címvédő Győri ETO tudott egy pontot elvenni tőlük. A Dortmund ezzel szemben két vereséggel kezdte szereplését. Harmadjára azonban sikerült nyernie, 26–25-re legyőzte a horvát bajnok kaproncai Podravkát.
A Borussiának elsősorban védekezésén akad javítani való. Három meccsén 98 gólt kapott, ez a második legtöbb a mezőnyben, ennél többször csak a honfitárs Bietigheim kapujába találtak be az ellenfelek. Mindkét együttesnek van egy kivételes képességű gólvágója: a dortmundi Julia Maidhof és a moszkvai Jelena Mihajlicsenko egyaránt 19 gólt szerzett, ezzel hármas holtversenyben állnak a Podravka játékosával, Azemaide Carlossal a BL-góllista harmadik helyén.

 NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, A-csoport. Sport1 13:45  Team Esbjerg–FTC-Rail Cargo Hungaria  (kommentátor: Méhes Gábor, szakkommentátor: Tóth Tímea, műsorvezető: Ágai Kis András, szakértő: Borsos Attila); B-csoport. Sport1 16:00  Borussia BV Dortmund–CSZKA Moszkva (kommentátor: Méhes Gábor, szakkommentátor: Borsos Attila, műsorvezető: Ágai Kis András, szakértő: Tóth Tímea); Sport1 17:45  Harmadik félidő kézilabda-talkshow (műsorvezető: Petur András)