BL-szupercsaták – magyarok nélkül • SportTV

BL-szupercsaták – magyarok nélkül

Sport TV avatar Sport TV 2020. 11. 19. 13:15    
Olvasási idő: 2 perc

Csütörtökre két BL-csúcsrangadó került kézilabdából a műsorunkba, egy női és egy férfi szupercsata. 
Egyiken sem lép fel magyar csapat, ám cseppet sem érdektelenek számunkra. Igaz, a női meccs magasan a Fradi „feje fölött” zajlik, ami a csoporthelyeket illeti, a férfimeccsen viszont a Veszprém két legnagyobb riválisa csap össze, meccsük eredménye alapján a Barca akár fel is válthatja a magyar rekordbajnokot a B-csoport táblázatának élén.

Tavaly októbetben is összecsaporr a CSM és a Rosztov, akkor Bukarestben 23–23-as döntetlenre végeztek (Fotó: Getty Images)

CSM BUCURESTI–ROSZTOV-DON  

Az A-csoport rangadójának különlegessége, hogy a két klubedző, a románokat irányító Adrian Vasile
és az oroszok svéd mestere, Per Johansson nemcsak jó barátok, hanem együtt is felelnek a montenegrói női válogatott szakmai vezetéséért.
A mérkőzést szeptember 3-án kellett volna lejátszani, természetesen „Covid-okokból” halasztották november derekára. A CSM-nek és Rosztovnak egyaránt 11 pontja van, néggyel előzik meg a harmadik Viperst. A Rosztov edzője két időszakban is dolgozott a CSM-ben másodedzőként, a románok mestere Vasile viszont a montenegrói nemzeti csapatban a svéd asszisztense.
Mindkét csapatot sérülések sújtják: a románoktól Barbosa és Cvijics is kiesett négy teljes hónapra, az oroszokról Frolova, Szeny, Lobacs és Pessoa is hiányzik.
Mindössze 135 kapott góllal 6 mérkőzésen a Rosztové az egész 16 csapatost BL-mezőny leghatékonyabb védelme.  A CSM a két együttes eddig 9 BL-összecspásából ötöt nyert meg, otthonában még veretlen a Rosztov ellen.

KIEL–BARCA

Patrick Wiencek (17-es mezben), a Kiel idolja már sokadszor léphet pályára a BEK-/BL-rekorder Barca ellen (Fotó: Getty Images)

A B-csoport csúcsderbije természetesen kiérdemelte a „hét mérkőzése” (MOTW) címet az EHF-től. Mindkét csapat többször is otthagyta „keze nyomát” a BL-történetén, elég csak annyit említenünk, hogy a korábbi 3-szoros győztes fogadja a 9 trófeájával a sorozat históriájának legeredményesebb csapatát.
A Barca a jelen kiírás egyetlen együttese, amely 5 mérkőzés után sem veszített egyetlen pontot sem. A csak a BL-korszakban, azaz 1993 óta számított öröktáblázaton a németek a 3. helyen állnak, természetesen a Barca a rangelső.
Nem kevesebb mint 25 alkalommal csaptak össze eddig a BL-ben, beleértve a 2000-es és a 2010-es döntőt is. A Barca eddig 12-szer nyert, a Kiel 11-szer, két ízben döntetlenre végeztek. Legutóbb viszont elég régen, a 2016–17-es kiírásban mérkőztek meg, amikor a katalán klub a hazai 28–26-os győzelemmel túljutott a THW-n, s bejutott a négyes döntőbe, amelyben az utolsó helyen végzett. Ugyanakkor tény, a Barca 2011 májusa óta nem tudott győzni Kielben.
A csütörtöki küzdelem különleges lesz Filip Jicha számára a kieliek cseh mestere játékosként két éven át (2015–17) szolgálta a katalán együttest, és Aron Palmárssonnak is, aki viszont hat esztendőn át (2009–15) a THW mezében szerepelt.
A jövő héten megmérkőzik újólag a két csapat, a Palau Blaugranában lesz a „visszavágó” a 8. forduló keretében. Ráadásul az idén még lesz egy közös tornájuk is, a legutóbbi BL-kiírás decemberre halasztott négyes döntőjében, Kölnben. Ott azonban csak akkor kerülhetnek össze, ha mindketten megnyerik vagy elvesztik az elődöntőjüket, hiszen a Kiel a Veszprémmel, a Barca a PSG-vel küzd mad meg a döntőbe jutásért.

NŐI KÉZILABDA BL. Csoportkör, B-csoport. Sport1 16:45  CSM Bucuresti–Rosztov-Don (kommentátor: Méhes Gábor, szakkommentátor: Pásztor István, műsorvezető: Ágai Kis András, szakértő: Borsos Attila). FÉRFI KÉZILABDA BL, B-csoport. Sport1 18:30  THW KIel–Barca Lassa (kommentátor: Bartha Zoltán, szakkommentátor: Pásztor István, műsorvezető: Ágai Kis András, szakértő: Borsos Attila).