Kézilabdakedd a sporttelevízióban • SportTV

Kézilabdakedd a sporttelevízióban

2020. 12. 08. 16:32    
Olvasási idő: 3 perc

Hogy vannak-e csak kézilabdára szakosodott sporttévék, nem tudjuk, de Magyarországon biztos még sosem volt olyan, mint kedden lesz. Nem kevesebb mint öt élő kézilabdameccset közvetítünk, mellette még egyet felvételről is, ezekből 3-3 a női Eb, illetve a férfi Európa-liga találkozója ­ s persze ehhez mindkét csatornánkra szükségünk lesz.

Szöllősi-Zácsik Szandra jó játékára ma is komoly feladat hárul a világbjnok ellen (Fotó: MTI/Czeglédy Zsolt)

HOLLANDIA–MAGYARORSZÁG

A D-csoportból a koldingi középdöntőbe bejutó Norvégia (4 pontot visz magával), Németország (2) és Románia (0) ellenfélre vár, s kedden negyed 10 körül meg is kapja mind a hármat. Két kör után a ponteloszlás épp olyan, mint a D-ben volt hétfőm azaz a százszázalékos Horvátország sem érezheti magát teljes biztonságban, és a jelenleg pont nélküli világbajnok sem esett még ki.
Persze a mieink rangadóját megelőzi a délszláv derbi, a
Horvátország–Szerbia amelynek eredménye döntő lehet a magyar-holland kimenetelét illetően is. Például egy újabb holland győzelem nem csupán azt jelentené, hogy a legesélytelenebb horvátok csoportelsőkét négy ponttal, hanem hogy a mieink esetleges vereséggel egy hármas holtversenybe kerülnének, amelyben a szerbek elleni 12 gólos hatalmas győzelem is továbbjutást érhetne – más kérdés, hogy akkor pont nélkül kezdenénk a középdöntőt.
Azaz van olyan kimenetel is, amelyben vereséggel is továbbjut a Gábor kapitánypár – Danyi Gábor és Elek Gábor – vezette csapatunk.
Döntetlennel és a mieink győzelmével pedig ez az esély százszázalékossá válna, hiszen azzal a hollandok mindenképpen mögöttünk maradnának.
Persze még a mieink csoportelsősége sincs kizárva. Sőt! Ha ők lesznek a sorrendben harmadik világbajnokverők – s persze a horvátok kikapnak a szerbektől, akkor fent lesz holtverseny és a hollandok hazautazhatnak – nem kell valami messze menniük – , a három négypontos közt számítanak külön táblázatot, s azon megint csak sokat ér a szerbek elleni plusz 12… (Más módon persze nem előzhejük meg a horvátokat, hiszen kikaptunk tőlük a nyitó meccsen.)
Szóval a helyzet meglehetősen bonyolult, ám mint Danyi Gábor a Sport TV-nek adott nyilatkozatában elmondta, csapata nem számolgat, hanem minden erejével nekimegy a világbajnoknak – aztán lesz, ami lesz…

Még egy Eb-meccs kerül műsorunkba, a Sport2-n 20:30-tól a Franciaország–Dánia találkozót is közvetítjük. Az A-csoport rangadójának tétje, hogy a házigazda Dánia vagy a címvédő Franciaország visz több pontot a herningi középdöntőbe. Ugyanis korábban mindketten legyőzték a másik két exjugoszláv csapatot (Montenegrót és Szlovéniát), úgyhogy a meccsük afféle előrehozott középdöntő csatának is tekinthető.

TATABÁNYA–GOG

Ae Európa-ligában a  D-jelű hatosban elvileg az 5. fordulót játszanák, de hát a koronavírus dühöngése miatt a csapatok zömének csak 2 vagy 3 mérkőzése volt eddig. A Grundfos Tatabányának speciel kettő, a Trebnje és a Löwen ellen sem sikerült pontot szereznie. A dán GOG-nak meccsből eggyel, pontból kettővel van több – legyőzte a Pelisztert, de kikapott szintén a Löwentől és a Schaffhausentől is – , ezzel a 4. helyen áll a táblázaton. A két együttes 24 órán belül kétszer is megmérkőzik, mindkétszer Dániában, papíron az első számít majd a kék tigrisek „hazai” találkozójának. A dán ligában a GOG legutóbbi meccsén legyőzte a Bjerringbrót sokgólos meccsen 34–33-ra, ezzel 13 forduló után is tartja veretlenségét. A Tabatánya legutóbb a Komlót verte meg 30–14-re, ezzel három győzelme van ötből eddig a magyar élvonalban. A legjobb gólszerzőnek Juhász Ádám bizonyult, 9-szer talált be a komlói kapuba.

További két meccs kerül a képernyőre az Európa-ligából is. A tatabányaiak mérkőzése után Svédországba kapcsolunk, ahol a C-csoportban az Alingsas fogadja a francia Montpellier-t (a 2018. évi BL-győztest). A két csapat első meccsét a franciák 30–21-re nyerték meg a zömmel fiatalokkal és tartalékokkal felálló svédek ellen, ha ismét nyernek, négymeccses győzelmi sorozatot építenek fel.
A Sport1-en láthatják még késő este-kora éjszaka egy másik francia együttes, a
Toulouse vendégjátékát a Wisla Plock otthonában. A lengyelek 2014 óta nem győztek le francia csapatot otthon, azóta a PSG és a Nantes is diadalmasan térhetett haza Plockból.

NŐI KÉZILABDA EB, csoportkör, C-csoport. Sport1 18:00 Szerbia–Horvátország (kommentátor: Méhes, szakkommentátor-szakértő: Borsos Attila, műsorvezető: Ágai Kis András, szakértő: Tóth Tímea); Sport1 20:30 Hollandia–Magyarország (kommentátor: Méhes, szakkommentátor-szakértő: Borsos Attila, műsorvezető: Ágai Kis András, szakértő: Tóth Tímea); A-csoport. Sport1 20:30 Franciaország–Dánia (kommentátor: Bartha Zoltán, szakkommntátor: Tóth Tímea)
FÉRFI EHF EURÓPA-LIGA, csoportkör. D-csoport. Sport2 16:45 Grundfos Tatanánya KC–GOG (kommentátor: Petur András, műsorvezető: Fazekas Erzsébet, szakértő: Pásztor István); B-csoport. Sport2 18:45 Alingsas HK–Montpellier HB (kommentátor: Bartha Zoltán); A-csoport. Sport1 22:30 Wisla Orlen Plock–Fenix Toulouse Handball (kommentátor: Gyulai Miklós)