John Wall és DeMarcus Cousins újra együtt • SportTV

John Wall és DeMarcus Cousins újra együtt

2020. 12. 12. 14:23    
Olvasási idő: 2 perc

Az egyikük két év, a másikuk másfél év után lépett pályára NBA-csapat mezében. Mindketten komoly sérülés után tértek vissza a Houston Rockets előszezonmeccsén. Az egykori egyetemi csapattársak nem okoztak csalódást, és jó volt őket a parketten látni.

Az egyetemen nagyon jól működött ez a páros 10 évvel ezelőtt. (Fotó: Getty Images)

Kemény éveken van túl DeMarcus Cousins és John Wall. Azonban mielőtt ebbe részletesebben is belemennénk, tekerjük vissza az idő kerekét körülbelül 10-11 évet. A Kentucky egyetemen járunk, ahol a frissen kinevezett vezetőedző, John Calipari által irányított Kentucky Wildcats keretében nyolc későbbi NBA-játékos szerepel (DeMarcus Cousins, John Wall, Patrick Patterson, Eric Bledsoe, Darius Miller, DeAndre Liggins, Daniel Orton és Josh Harrelson). A nyolcasból öten keltek el a 2010-es draft első körében, Wall az első, Cousins az ötödik, Patterson a tizennegyedik, Bledsoe a tizennyolcadik, és Orton a huszonkilencedik helyen.

Wall és Cousins 2010-ben került tehát a ligába, előbbi a Washington Wizards, utóbbi a Sacramento Kings csapatához. 2018-ig Wall ötszörös All-Starnak, továbbá egyszeres All-NBA és All-Defensive-csapattagnak mondhatta magát, míg Cousins négyszer szerepelt a szezonfelező gálán, és kétszer választották be valamelyik All-NBA csapatba. Ebben az évben következett be óriási törés mindkettőjük pályafutásában:

Cousins, már a New Orleans Pelicans játékosként 2018. január 26-án elszakította az achillesét. Azon a nyáron mentőövet kapott a Golden State Warriorstól, amely sérülten is leigazolta. A bajnoki címre hajtó csapatba egy évvel a sérülése után tért vissza. A 2019-es rájátszásban elszakította a négyfejű combizmát, de másfél hónap után visszatért, hogy játszhasson az NBA-döntőben. Utoljára 2019. június 13-án láttuk őt játszani a vesztes finálé hatodik meccsén. 2019-ben a Lakers szerződtette, de soha nem lépett pályára az aranysárga-liláknál, mert 2019 augusztusában elszakadt a keresztszalagja. December elején egyéves szerződést kötött a Houston Rocketsszel.

Wallnak egész profi pályafutása során gondja volt a térdével, több beavatkozáson is átesett. Azonban 2018 decemberében a sarkával akadtak problémák, 2018. december 26-án lépett pályára utoljára a Wizardsban. 2019 januárjában megműtötték a sarkát, a műtét után fertőzést kapott, és miközben lábadozott, baleset érte az otthonában, és ekkor elszakadt az achillese. Kettő éve nem lépett pályára tétmeccsen, pedig az NBA egyik legmagasabb szerződése az övé. Ennek az összegnek köszönhető, hogy a Houston Rockets és a Washinton Wizards meg tudott állapodni abban, hogy Wall horrorszerződését kicseréli Russell Westbrook horrorszerződésére.

Így az elmúlt két viharvert év után ismét egy csapatban játszik a két egykori egyetemi csapattárs.

Semleges nézőként fantasztikus volt látni őket a Houston Rockets első 2020-as előszezonmeccsén, ahol megcsillogtattak valamit abból a tudásból, amit megszoktunk tőlük korábban:

Wall 18 perc alatt 13 pontot dobott, adott kilenc gólpasszt, leszedett 5 lepattanót, és volt 2-2 blokkja és labdaszerzése. Cousins 14-et szórt, 5 lepattanó és 2-2 gólpassz, illetve labdaszerzés mellett 15 perc alatt.

Ez csak az előszezonmeccs volt, de bízzunk benne, hogy legalább ilyen szép lesz majd a folytatás a december 22-én rajtoló szezonban is!

Az NBA-szezont a Sport TV közvetíti december 22-től.