80 millió dolláros üzlet a Russell Westbrook-John Wall csere • SportTV

80 millió dolláros üzlet a Russell Westbrook-John Wall csere

2020. 12. 03. 21:53    
Olvasási idő: 2 perc

Nem volt talán még soha olyan nyár, hogy az NBA öt legjobban kereső kosarasából három is csapatot vált. Pedig idén ’’nyáron’’ épp ez történik. Elcseréltek három elcserélhetetlennek tűnő szerződésű játékost, ráadásul kettőt épp egymásért, Russell Westbrookot John Wallért.

Wall itt még egészségesen, Westbrook még a Thunderben. (Fotó: Getty Images)

Az NBA-ben és a profi sportban úgy általában két tényező tudja csökkenteni egy játékos értékét jelentősen.

  1. A kor: 30 év felett már ritkán fektetnek nagy pénzeket hosszútávra egy játékosba.
  2. A sérülések: egy-egy komolyabb sérülés után nem lehet tudni, milyen formában fog visszatérni egy játékos, így megtérülés szempontjából kockázatos neki nagy pénzt fizetni.

Persze amellett, hogy ha valaki szimplán nem jó játékos, de mi azt az esetet vesszük, hogy valaki nagy spíler. A 2010-es évek NBA-jének 3 meghatározó irányítója Chris Paul, John Wall és Russell Westbrook. Chris Paul 35 éves, Russell Westbrook 32 éves, John Wall csak 30 éves, de közel 2 éve nem játszott NBA-meccset achilles-szakadása miatt, ez pedig a kosarasok egyik legfélelmetesebb sérülése, mert lutri, milyen állapotban tud visszatérni valaki, mennyi veszít az addig megismert rugójából és sebességéből. A 2020-21-es szezonban a három úriember – akik a fentebb leírt okokból már nem minősülnek olyan hatalmas befektetésnek hosszút távon – együttesen 123.972.548 dollárt kapnak majd fizetségül. Paul és Westbrook ugyanannyit, 41.318.814-et, amivel a liga második legjobban fizetett játékosai holtversenyben, míg Wall – aki James Hardennel keres ugyanannyit, amivel a liga negyedik legjobban fizetett sztárjai – 41.254.920-at.

Westbrook 2017-ben a liga MVP-je volt, és volt három egymást követő szezonja, amikor tripla-dupla szezonátlagot hozott össze. 2019-ben az Oklahoma City elcserélte a Houston Rocketshez Chris Paulért, 2020-ban pedig a Houston Rockets cserélte el a Washington Wizardshoz a korábbi többszörös All-Star és All-NBA John Wallért. Nem sokkal korábban Chris Pault az Oklahoma City Thunder elcseréli a Phoenix Sunshoz.

A Paul cserét már ismertük, arra nem is kell már sok szót fecsérelni. De mi a cél a Westbrook-Wall üzlettel?

Westbrook elkívánkozott Houstonból, ez nem titok, ahogy egyébként Harden is távozni szeretne, de az már egy másik történet. Kevés olyan sztár jöhet szóba, akit pénzügyileg 1 az 1-ben oda lehetett érte adni, de John Wall volt az egyik. Kettejük cseréje már régóta pletyka volt, de most egyeztek meg abban a felek, hogy Wall mellett egy jövőbeli első körös draftjog is érkezik Texasba. Erre szüksége is van a Houstonnak, mert 2019-ben az OKC elhappolt jó sok draftjogot tőle (a Westbrook-Paul cserében). Wall a sérülése előtt csodálatos dolgokat művelt:

Állítólag Harden kérte Wallt, ami talán ellentmond a Brooklyn Netsről szóló Harden-pletykáknak, de hogy a Rockets által a napokban szerződtetett DeMarcus Cousins nagyon örül volt egyetemi csapattársának, az biztos.

Westbrook Bradley Beallel alkot majd egy hátvédpárost a Wizardsnál. Valójában nehéz előre megmondani, hogyan jönnek majd ki, és mire számíthatunk tőlük. Westbrook azért még mindig zseniális játékos:

Így köttetnek a 80 milliós cserék egyik pillanatról a másikra az NBA-ben. Mindkettőjük szerződése pont ugyanaddig szól, úgyhogy ebbeől a szempontból annyira nagyot azért egyik csapat sem kockáztatott.

Az NBA-szezon december 22-én kezdődik, karácsony este pedig szenzációs meccseket ad majd a Sport TV.