Luka Doncic LeBron James ellen karácsonykor • SportTV

Luka Doncic LeBron James ellen karácsonykor

2020. 12. 02. 20:05    
Olvasási idő: 2 perc

Az NBA karácsonyi menetrendjében természetesen jó sok csemegéznivalót találunk idén is. Ebből kiderül, hogy Luka Doncic már harmadik évében olyan státuszba került, hogy a karácsonyi menü legrangosabb meccsén ő játszik majd LeBron James és a Lakers ellen.

Karácsonykor újra egymás ellen játszik a két sztár. (Fotó: Getty Images)

Ugye azt már mi is elárultuk, hogy az NBA 2020-21-es szezonja december 22-én kezdődik, ennek köszönhetően nem marad el az alapszakasz egyik legfontosabb játéknapja, amely minden év december 25-én esedékes. A Christmas Day programjára ezúttal sem lehet panaszunk.

Pokoli jó tudni, hogy nem csak mi Európában bolondulunk meg Luka Doncicért, mert az NBA is pontosan tisztában van a szlovén ’’Csodafiú’’ súlyával és marketingerejével. Ennek köszönhető, hogy a szokásos karácsonyi buvalyerős meccsdömping főmeccse egy izgalmas Luka Doncic vs. LeBron James párharc lesz, azaz a Los Angeles Lakers és a Dallas Mavericks csap majd össze LA-ben. Doncic még mindig csak 21 éves, a december 31-én 36. születésnapját ünneplő James pedig a bajnoki címmel bebizonyította, továbbra is ő a liga királya. A The Athletic kollégája, Sams Charania szerint Állítólag épp most hosszabbított 2 évre 85 millió dollárért a Lakersszel.

Azonban nem ez lesz az egyetlen rangadó aznap:

Zion Williamsonnal kapcsolatban is bizakodó a marketing-gépezet, és a New Orleans Hornets is szerepet kap majd, a 2020-as finalista Miami Heathez látogat. A Golden State Warriorsból is jut a fa alá, Steph Curry és csapata a Milwaukee Bucks vendége lesz, az MVP, Giannis Antetokounmpo nem hiányozhat természetesen. Igazi keleti csemege lesz a remélhetőleg addigra teljes sereggel (beleértve Kevin Durantet és Kyrie Irvinget) felálló Brooklyn Nets és a Boston Celtics rangadója. Irving először lép pályára Bostonban azóta, hogy elhagyta a csapatot. Az este zárómeccsének is lesz bőven pikantériája, a Denver Nuggets volt az a csapat ugyanis, amely a buborékban 1-3-ról fordítani tudott a Los Angeles Clippers ellen. Az nem kifejezés, hogy van miért visszavágnia Kawhi Leonardéknak.

Tehát a menetrend:

Miami Heat – New Orleans Pelicans

Milwaukee Bucks – Golden State Warriors

Boston Celtics – Brooklyn Nets

Los Angeles Lakers – Dallas Mavericks

Denver Nuggets – Los Angeles Clippers

Azt már most elárulhatjuk, hogy a Sport TV az öt meccsből legalább kettőt közvetít majd karácsony este. De nem szeretnénk ennyinél megállni.