Csúcsrangadó a BayArenában • SportTV

Csúcsrangadó a BayArenában

Sport TV avatar Sport TV 2020. 12. 19. 10:46    
Olvasási idő: 2 perc

Négy német meccsrői tudós0tünk szombaton a Sport2-n. A három élő mérkőzésből és egy szúk félórás összefoglalóból álló kvartettből kiemelkedik a Bayer–Bayern csúcsrangadó, amelynek fő kérdése: visszaveszi-e a vezetést a király az első számúvá avanzsáló trónkövetelőtől.

Meg tudja-e fogni az immár hivatalosan is a világ legjobbjává választott Robert Lewandowskit a Bayer védelme? (Fotó: Getty Images)

OSNABÜCK–PADERBORN

Ahhoz képest, hogy a Paderborn a nyáron szállt alá egyéves Bundesliga-szereplés után ismét a másodvonalba, most közelebb áll az alsó osztályozós helyhez (4 pont), mint a felsőhöz (5). Házigazdája, az Osnabrück 3 ponttal és 5 hellyel áll jobban, formája is kicsivel jobb, az elmúlt négy meccséből 2-2 győzelmet és vereséget könyvelhetett el, míg az SCP négy mérkőzés óta nyeretlen, egy hármas vereségsorozatot szerdán egy hazai döntetlennel tört meg a nála rosszabbul álló Braunschweig ellen. Mivel a középmezőny roppant szoros, a többi találkozó eredményének alakulása függvényében a VfL hazai győzelemmel akár a negyedik helyre is előre rakétázhat a táblázaton.

LEIPZIG–KÖLN  

Chistopher Nkunku belövi a vezető gólt a hazai kapuba a két csapat június 1-jei kölni találkozóján (Fotó: Getty Images)

A kecskések nincsenek irigylésre méltó helyzetben. Szerdán a bomba formában lévő Leverkusennel kellett meccselniük otthon (0–4), szombaton a hazai pályán gyakorlatilag verhetetlen, még gólt is csak alig kapó Leipzig stadionjában lesz fellépésük.
Kiváncsian várjuk, Nagelsmann mester egy vagy két magyar válogatottnak ad játéklehetőséget. A sztárigazolásként „tálalt” Szoboszlai Dominikról szép szavakat mondott a sikeredző, de vele csak a januári regisztráció után számolhat. (Annak idején, idén januárban az azóta már eltávozott Lucien Favre már s lehető legelső alkalommal pályára küldte a Dortmundban az ugyancsak Salzburgól érkező Haalandot, meglátjuk, Nagelsmannn is így tesz-e jövőre. )
Még Szoboszlaival nélkül is a Lipcse persze torony magas esélyese a találkozónak, a Kölnnek az is sikernek számítana, ha a Mainz (szeptember), a Hertha (október) és a Bielefeld (november) után „havi ügyeletes” gólszerző lehetne a Red Bull Arenában, ahol a többi Bundesliga-ellenfél nem ntudta bevenni Gulácsi Péter kapuját.

A találkozó és a csúcsrangadó közt szűk félórás összefoglalót láthatnak az ugyancsak fél 4-kor kezdődő Mönchengladbach–Hoffenheim összecsapásról.

LEVERKUSEN–BAYERN  

Az idényben már harmadszor játszik első a második ellen rangadót a rekordbajnok Bayern. Csak míg a Dortmund (2–1) és a Leipzig (1–1) elleni derbit otthon és üldözött listavezetőként játszhatta le, addig most idegenbe látogat, a BayArenába és ő alakítja az üldöző szerepét. Igaz, „Covid-időkben” a „hazai pálya előnye” kifejezés másképp értelmezhető, a vendégek sikerrátája jócskán megnövekedett, de a minimális előny azért statisztikailag létezik.
A rekordbajnok hátránya minimális, egyetlen pőontocska, azaz győzelemmel visszavehetné szokott helyét az élen.

A két csapat mestere kölcsönös elismeréssel nyilatkozott a másik együttesről. Peter Bosz azt emelte ki, hogy a legutóbbi 2–4-es mérkőzés óta a Bayern még jobban összecsiszolódott, a sikerek még jobban összekovácsolták és sokkal nagyobb a tapasztalata a nagy derbiken. Hansi Flick viszont – aki maga kevésbé volt megsértve attól, hogy a FIFA nem neki ítélte az év edzője címet, mint a bajorok klubvezetői – arról beszélt, hogy a Leverkusen korábbi önmagához képest jóval egyenletesebben szerepel, nincsenek kisiklásai, váratlan kudarcai, és kiválón fejlődik fel támadásba a megszerzett labdákkal.

A Bayerben a Bender testvérek szereplése kérdéses, az izomsérüléssel küszködő Larsot Weiser helyettesítheti, Sven bokafájdalmakkal kínlódik, a fiatal Wirtz kezdhet a középpályán. A Bayernben Goretzka nem biztos, hogy játszhat, Musiala vár bevetésre. Kimmich játéka sem zárható ki, a szélső védő posztokon pedig Pavard és Davies kerülhet az együttesbe.

Kapcsolódó

LEVERKUSEN–BAYERN ÖRÖKMÉRLEG

Az összes tétmérkőzésen: 91 mérkőzés–19 Bayer-győzelem–16 döntetlen–56 Bayern-győzelem/ 108–180-as gólkülönbség. Ebből a Bundesligában: 82–18–16–48/ 98–156. Leverkusenben: 47–15–10–22 / 71–78. Leverkusenben a Bundesligában: 41–14–10–17/ 62–62. A legutóbbi mérkőzés: Bayern–Leverkusen 4–2 (2–0). Gólok: Lewandowski (2), Alaba, Gnabry, ill. S. Bender, Havertz (Német Kupa-döntő, 2020. 7. 4.). A legutóbbi három leverkuseni mérkőzés: 2–4 (2019-20, Bl), 3–1 (2018-19 Bl), 2–6 (2017-18 Bl). A legutóbbi Bayern-győzelem Leverkusenben: 2–4 (Bundesliga, 2020. 6. 6.)

2. BUNDESLIGA, 13. forduló. Sport2 13:00 VfL Osnabrück–SC Paderborn (kommentátor: Petur András). BUNDESLIGA, 13.forduló. Sport2 15:15 RasenBall Leipzig–1. FC Köln (kommentátor: Haraszti Ádám, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Puhl Sándor); Sport2 17:45 BV Borussia Mönchengladbach–TSG 1899 Hoffenheim (felv., kommentátor: Fülöp László); Sport2 18:15 TSV 04 Bayer Leverkusen–FC Bayern München (kommentátor: Haraszti Ádám, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Puhl Sándor)