40 éve kezdte el az NBA meghódítani a világot

Szabó Máté avatar Szabó Máté 2021. 01. 30. 20:33    
Olvasási idő: 4 perc

1981. január 31-én sugározta egy olasz televízió az NBA történetének első nemzetközi közvetítését felvételről, egy Boston Celtics – Los Angeles Lakers mérkőzést. Maga a sztori is érdekes volt, hogyan jutott el a kazetta Olaszországig, és az is, hogy a jubileum kapcsán éjjel egy Celtics – Lakers meccset láthat majd a világ. És hogy mi minden változott 40 év alatt? Tulajdonképpen minden, de kiderült, minden generációnak van/volt miért megszeretnie ezt a csodálatos ligát és játékot.

Az első két NBA-sztár, akit láthattak az olasz tévénézők. (Fotó: twitter / @SLAM)

Akik a kilencvenes években találkoztak NBA-közvetítéssel Magyarországon, pontosan tudják, hogy még akkor sem lehetett élőben meccseket nézni kis hazánkban. Több hetes csúszással kerültek adásba a mérkőzések. Hát még a nyolcvanas években… és nemhogy Magyarországon, de például Olaszországban sem volt mindennapos a közvetítés. David Stern halálakor megemlékeztünk róla, hogy a parkettán brillírozó szupersztárok mellett főleg neki köszönhető, hogy az NBA egy globálisan ismert és rajongott liga lett, a kosárlabda pedig a világ egyik legnépszerűbb játéka.

40 évvel az első nemzetközi közvetítés után ma 215 országban, 50 nyelven lehet követni az NBA-t, és a liga játékosainak 25 százaléka az Egyesült Államok határain túlról érkezik.

De hogy indult el ez az egész a nemzetközi vizekre?

Ebben kulcsfontossági szerepe volt az olasz PIN, azaz Primarete Indipendente televíziónak, amely 1981. január 31-én képernyőre tűzte az egyébként január 18-án lejátszott Boston Celtics – Los Angeles Lakers meccset. Nem nagyon találhattak volna ennél jobb párosítást, hiszen a Lakers volt a liga címvédője, 1981-ben pedig a Celtics ült fel az NBA trónjára. Az évtized két igazi sztárcsapatáról van szó. A nyolcvanas években, 1980 és 1989 között a két csapat valamelyike minden évben ott volt a fináléban, a Lakers nyolcszor, a Celtics ötször, háromszor játszottak egymás ellen, ezalatt Magic Johnsonék öt, Larry Birdék három bajnoki címet szereztek.

Szóval a Celtics és a Lakers 1981. január 18-án játszott egy alapszakaszmeccset, amin Magic Johnson nem lépett pályára térdsérülés miatt, de Larry Bird, Kareem Abdul-Jabbar vagy épp Kevin McHale igen. A Celtics 98-96-ra nyert annak ellenére, hogy Abdul-Jabbar előrukkolt egy 32 pontos, 12 lepattanós produkcióval, és Larry Bird csak 11 pontig jutott. A Celticsnek ugyanis három játékosa, Nate Archibald, Robert Parish és Cedric Maxwell is 22 pontot szórt.

A meccsről készült egy VHS-kazetta, amit szépen elvitt valaki Manhattanből Milánóba, hogy az olasz tévénézők megnézhessék a meccset 13 nappal később.

A The Athletic felidézi, hogy mikor elindult a kazetta, még Jimmy Carter volt az USA elnöke, mire adásba került a mérkőzés, már Ronald Reagan lakott a Fehér Házban.

Az egész projektben kulcsszerepe volt egy Giorgio Gandolfi nevű újságírónak, aki a „Giganti del Basket” című NBA-magazinnak írt, és rendszeresen járt az Egyesült Államokba, ahol személyes kapcsolatokat épített ki a liga legfontosabb embereivel, beleértve Davd Sternt is, illetve a meccsek közvetítési jogait birtokló CBS vezetésével. Ő kazettán korábban már vitt haza meccseket, hogy egy-egy alkalommal mozikban levetítse azokat. A televíziós bizniszben utazó Bruno Bogarellivel együtt valósították meg ezeket az eseményeket, ahogyan a különböző olyan bemutatómeccseket is, ahova alkalmanként el tudtak csábítani egy-egy NBA-játékost. De ez még csak a kezdet volt.

„Beszéltem Bruno Bogarellivel, és mondtam neki, hogy meg akarom kérdezni a CBS-t, nem szeretnék-e eladni a jogokat. Azt mondta, őrült vagyok. Úgyhogy az olasz kosárlabda Kolumbusz Kristófjaként keltem útra. Tetszett nekik az ötlet, úgyhogy Bogarellival együtt már azért mentünk vissza, hogy megvegyük a meccset, és így kezdődött minden” – emlékszik vissza Gandolfi.

Aztán a joggal és a kazettával a zsebben letárgyalták a Rizzoli nevű tévétársasággál, hogy adják le a meccset a PIN-en. Ezután egy bizonyos Silvio Berlusconi hívta őket (talán őt nem kell bemutatni senkinek), a későbbi miniszterelnök akkor még a kábeltévé-bizniszben utazott, és akarta az NBA-meccsek jogait. Ezek később tényleg nála kötöttek ki, és a Canale 5 csatornán lehetett kosárlabdát nézni Olaszországban.

Önmagában az is hatalmas dolog volt, hogy végre látható volt az, amiről korábban csak olvastak az emberek, vagy megcsodálhatták azokat a mozdulatokat a kosarasoktól, amiket addig csak fényképeken láttak. A meccseket Dan Peterson, az Olimpia Milano akkori edzője kommentálta, és elmondása szerint nem egyszer előfordult, hogy az ellenfélnél viszont látta a hétvégi fordulóban az egyik figurát, amit egy hétközi közvetítés során egy NBA-csapat csinált. Az egész NBA inspirálta előbb az olasz, majd az egész európai kosárlabdát.

40 éve hatalmas dolog kezdődött el azzal az egy tévében közvetített meccsel, hiszen ezt később sok másik követte, más országokba is eljutott ez a csodálatos játék. Ha jobban belegondolunk,

Kobe Bryant is Olaszországban töltötte gyermekkorát, ő is ezeket a közvetítéseket nézte.

És az olasz példán felbuzdulva terjedt el Európa többi országában is az NBA híre, így például Magyarországon is. Szinte biztos, hogy mindenkinek megvannak az első emlékei arról, mikor látott NBA-meccseket. Nekem például az első kép az 1993-as NBA-döntőről, ahogyan Jordan és Barkley, azaz a Bulls és a Suns gyűri egymást, majd még abból az évből egy Magic-Spurs (vagy Spurs-Magic meccs). Akkor kilencéves voltam.

Természetesen mindkettő jó nagy csúszással került képernyőre, de ez akkor senkit sem zavart. Bármilyen meccset adott a tévé, tuti, hogy le tudott esni az állunk valami miatt. Ezt a kiváló minőségű közvetítések és a profi marketing mellett elsősorban a csúcsra járatott atlétáknak, a tökéletesre csiszolt sportolóknak köszönhettük. Idővel bebizonyosodott, minden generáció tud találni az NBA-ben olyan játékost/játékosokat, akiért vagy akikért lehet rajongani. A nyolcavanas éveket ugye a Lakers-Celtics rivalizálás uralta, majd jött a kilencvenes években a Chicago Bulls és Michael Jordan, aztán felemelkedett Kobe Bryant, Shaquille O’Neal és a Lakers, Allen Iverson is stílust teremtett, közben San Antonióban dinasztia épült Tim Duncan köré, megérkezett a ligába LeBron James, Kevin Durant, Steph Curry, a Golden State Warriors is forradalmasította a játékot, és még sorolhatnánk. Mondjuk az, ahogyan

LeBron James még most 36 évesen is varázsol, az csodaszámba megy, és az ő pályafutása egy elég komoly kapocs legalább 2 rajongó-generáció számára.

Ezzel párhuzamosan a nemzetközi jelenlét is egyre markánsabb szerepet kap. Dávid Kornél is eljutott a ligába 1999-ben, de az európai fiataloknak ma már kevesebb akadállyal és előítélettel kell megküzdeniük, amit a neves elődöknek, például Drazen Petrovicnak, Toni Kukocnak, Dirk Nowitzkinek, Tony Parkernek vagy Pau Gasolnak is köszönhetnek. Az MVP címet az elmúlt két évben a görög Giannis Antetokunmpo nyerte, aki idén is zseniális, de Nikola Jokics és Luka Doncic is a legeslegszűkebb NBA-elit tagja.

Ma már nem VHS-en jönnek a meccsek, helyette Magyarországon a Sport TV hétről-hétre legalább 3 meccset ad élőben, és az NBA szombatonként és vasárnaponként is igyekszik úgy alakítani a menetrendjét, hogy legyen olyan meccs, ami az európai nézőknek kedvező időpontban kerül megrendezésre. Ezen a héten a vasárnapi Denver Nuggets – Utah Jazz meccs lesz ilyen, amit 21:30-kor a Sport1-en lehet majd megtekinteni.

A negyvenéves jubileum kapcsán pedig ma éjjel Boston Celtics – Los Angeles Lakers rangadót rendeznek, amit hajnali 2:30-tól közvetítünk majd a Sport1-en, és vasárnap 11-től a Sport2-n is képernyőre tűzzük. Idén nem várunk vele 13 napot. 

Szombaton este 20:45-től a Sport1-en Csabi és Bazska várja a rajongókat az Alley-oopban, ahol az NBA legínycsiklandóbb híreit vesézik majd ki, és megtudjuk, mely csapatok szereplése eddig a legnagyobb csalódás a szezonban.

Forrás: NBA, The Athletic

Cookie beállítások