Holland ellenfelet kapott az Érd • SportTV

Holland ellenfelet kapott az Érd

2015. 11. 24. 16:03    
Olvasási idő: < 1 perc

A női kézilabda EHF Kupában a Dunaújváros és a Siófok egymás ellen játszik majd a legjobb nyolc közé jutásért az európai szövetség (EHF) kedden Bécsben tartott sorsolása alapján. A KEK-ben az Érd a holland Sercodak Dalfsent kapta ellenfélül.

A kiemelések alapján a Dunaújváros az első, a Siófok és az Érd a második kalapba került. Így sorsolhatták össze a két magyar együttest, melyek között kiélezett párharcra van kilátás. Jelenleg a siófokiak a harmadik, míg a dunaújvárosiak az ötödik helyen állnak a magyar bajnokságban, s mindössze két pont választja el egymástól a két együttest. Ugyanakkor a mostani kiírásban rendezett eddigi egyetlen mérkőzésüket a dunaújvárosiak nyerték meg simán, nyolc góllal. A párharc első összecsapásának Dunaújváros ad otthont. Az Érd azzal a holland csapattal játszhat ismét, melyet két szezonnal ezelőtt kettős győzelemmel búcsúztatott. A látszólag sima továbbjutást ugyanakkor két szoros meccsen vívta ki a magyar együttes, mely csak négy góllal volt jobb a két meccs alapján. Az első mérkőzést Hollandiában rendezik majd.

(MTI)