Az élet Schweini nélkül

Abramov Gábor 2015. 07. 23. 17:06    
Olvasási idő: 2 perc

Bastian Schweinsteiger a következő három évben a Manchester Unitedet erősíti. Egy legenda elhagyja a Bayern Münchent, talán túl korán. Én hittem benne, hogy klubszinten csak Bayern-mez lesz rajta.

Budapestről, íróasztal mellől (vagy felpolcolt lábbal, szétment bokával) nehéz belelátni a Bayern München belső ügyeibe. Persze, hülyeség azt mondani, hogy nem is szeretnék, különösen most. Rajongok az olyan futballistákért, akik egy klubban töltik az egész pályafutásukat. Így voltam-vagyok Paolo Maldinivel és Francesco Tottival (pedig az olasz futball szeretetével még senki sem mert megvádolni), Iker Casillasszal, a felnőtt John Terryvel vagy éppen Bastian Schweinsteigerrel.
Ehhez képest a pénteki (Casillas megegyezett a Reallal a távozása körülményeiről, így alighanem irány Porto) után egy szombati hír: a Manchester United hároméves szerződést köt Schweinsteigerrel, a Bayern München pedig 18-20 millió euró közötti összegért, alkudozás nélkül, érdemei elismerése miatt elengedi legendáját. Nagyon furcsa lesz a következő éves „rendes” Bayern-meccset úgy megnézni majd Münchenben, hogy elmarad az „unsere 31 Bastian…” „…Schweinsteiger Fussballgott” párbeszéd Stephan Lehmann műsorközlő és a helyi publikum között.
A „München kapui előtt” felnőtt, 1998 óta a Bayernhez tartozó Schweinsteiger távozása, még ha az elmúlt napokban már érezhető is volt, szíven ütött. Én anno, a nyolcvanas években azért kedveltem meg a Bayernt, mert voltak olyan játékosai, akik megtestesítették a klub szellemiségét, identitástudatot sugároztak. Mostanra kevesen maradtak, akikbe gyerekkoruktól beleivódott ez az egész, nem pedig kívülről jövőkként próbálták magukévá tenni ezt. Oké, Neuerben ott van a Bayern-gén (sohasem felejtem el, a Chelsea ellen otthon elveszített BL-döntő után egyedüliként ment emelt fővel, már a jövőbe tekintve a díszpáholyba az ezüstért), de ő azért a Schalkéból jött. Lahm inkább halk vezér, és az ő kisugárzása – hangsúlyozottan szerintem – messze van Schweiniétől. Marad még Müller, de hát neki is van baja például Guardiolával (vagy csak vele, ezt inkább csak feltételezem) éppen elég. És ezzel elfogytak a jelöltek. Az utánpótlásból az osztrák Alaba óta nem került fel olyan futballista, aki megszilárdította volna a helyét az „egyben”. A Bayern 2004 óta nem nyert az U19-ben bajnoki címet, a 2007-ben létrehozott U17-es Bundesligában pedig még a regionális sorozatot sem sikerült megnyerni, nemhogy az országost. És most egy olyan játékos távozik, aki miatt sokkal inkább lehetne választani a Bayernt, mint, teszem azt (bántás nélkül!), Thiago Alcántara miatt.
Azon azért már túlléptem, hogy a pénzorientált világban a klubhűséget hangsúlyozzam, meg aztán ez talán nem is arról szól. Hanem inkább egy lehetséges irányvonal kijelöléséről. Innen már egyértelműen Guardiola elvei mentén épül a Bayern. Schweininek már az előző szezonban sem volt bérelt helye (hadd legyek őszinte: sérülései miatt nem is feltétlenül volt indokolt), és az biztos volt, „a doppelsechsben” az új évadban a Thiago, Lahm kettősé a primátus. A spanyol-brazil abszolút kiemelt, Lahm meg a kapitány. Schweinsteiger viszont játszani akar, és még a 2018-as oroszországi vb-n is szeretne jelen lenni. Ahhoz pedig futballoznia kell – a játékidőt pedig Van Gaal garantálja neki, Guardiola nem. Ő más, játékosabb Bayernt akar, az eredmények majd a tavasszal minősítik csapatépítési terveit. Hangsúlyozom, nem Guardiolát teszem felelőssé az egyik kedvencem (és a fő közönségkedvenc) távozása miatt, de szerintem az ő tettei, elképzelései is benne voltak ebben.
Az út mindenképpen kockázatos, hiszen Pep szerződéséből már csak egy év van hátra, egyelőre a hosszabbításról semmilyen biztató hír sincs. Emellett most a pályán egyelőre nem látok egyetlen „Leitwolfot”, vezérbikát sem. Kahn, Effenberg, Schweinsteiger. Jó lenne folytatni a sort, de ahhoz kell egy ilyen karakter is. Talán majd egyszer Müller vagy Alaba…